A ruhátlan férfitest ábrázolhatóságának tabuját, illetve kortárs ábrázolási lehetőségeit vizsgálja csaknem száz művész - mások mellett Richard Avedon vagy Oscar Kokoschka - munkáin keresztül a Ludwig Múzeum.
A linzi LENTOS Művészeti Múzeummal közösen létrehozott tárlat ötlete 2011-ben vetődött fel, és noha a meztelen férfitest témáját a művészetelmélet már jól feldolgozta, ez az elképzelés elsőre mégis igen meghökkentőnek és provokatívnak tűnt - idézte fel A meztelen férfi kiállítás előkészületein igazgatói megbízatásának február 28-i lejártáig dolgozó Bencsik Barnabás a tárlat pénteki sajtóvezetésén.
Mint hozzátette, a látogatókat a sztereotípiákról szeretné elgondolkodtatni, valamint arról, hogy miként változott meg a 20. század folyamán a férfi szerepe, képe a képzőművészetben. A budapesti kiállítás a korábbi linzi verzióhoz képest - amely nem azonos a bécsi Leopold Museum hasonló című tárlatával -, hangsúlyosan szerepeltet közép-európai munkákat, a régió művészeit beemelve a témáról folytatott globális diskurzusba - hívta fel a figyelmet.
Turai Hedvig és Simon Kati, a budapesti kiállítás kurátorai elmondták, a ruhátlan női test ábrázolása általában nem okoz semmilyen megbotránkozást vagy meglepetést, ez azonban még ma sem igaz a férfiaktokra; ennek okait kívánták kutatni osztrák kurátortársaikkal, Sabine Felnnerrel, Elisabeth Nowak-Thallerrel és Stella Rollig-hal.
A tárlat klasszikus mesterek munkáin keresztül idézi fel az előző századforduló időszakát, mikor Ferenczy Károly, Vaszary János vagy Kernstok Károly festményein először feltűntek a meztelen férfiak. Ekkorra a fotográfia is felfedezte a férfiakt műfaját, mind a festők számára készített modellképeknél, mind a művészi igényű kompozícióknál, amelyekre jó példát kínálnak Wilhelm von Gloeden fotói.
Aktok önarcképként is egyre gyakrabban készültek, mások mellett Anton Kolig vagy Szőnyi István is megörökítette magát ilyen formában, a hatvanas-hetvenes évektől azonban a nőművészet is témájává tette a férfitestet.
Férfi a vágy tárgyaként is ábrázolhat férfit: Gilbert and George Spermapénz című festményükön élő szobrokként kínálják fel saját magukat, míg Richard Avedon Rudolf Nurejevről készített fotóján ruhátlanul és védtelenül mutatja be a híres balettművészt.
Jürgen Klanke magát nemiszerve szimbolikus elrejtésével megörökítve vizsgálta a nemiség társadalmi konstrukcióját, Keith Haring ezzel szemben Annie Leibovitz fotóján saját testét is műtárggyá tette, kifestve azt és környezetét. Zbigniew Libera Universal Penis Expandere groteszk testalakító eredményével az 1990-es évek elejének testkultuszát veszi kritika alá.
Mitológiai hősök, erőtől duzzadó sportolók testei gyakran tűntek fel olyan alkotók, mint Leni Riefenstahl munkáin, ennek a megközelítésnek azonban a visszája is megjelenik a kiállításon: Paul McCarthy Rocky című videójában például a híres filmet parodizálja. A tárlat mások mellett Hajas Tibor, Vető János és Tomislav Gotovac munkáin keresztül tárja fel, milyen módon lehet az akcióművészetben a férfitest a teljesítmény eszköze.
Miért kezelte a művészet olyan sokáig tabuként a férfi nemiszervet, talán annak kiszámíthatatlansága, kontrollálhatatlansága miatt? - tették fel a kérdést a kurátorok, akik mások mellett Keith Haring, Robert Mapplethorpe és Jean Cocteau péniszábrázolásain keresték a választ a Lumú június 30-ig nyitva tartó kiállításán.
Forrás: MTI
