Ma Chilében kihantolják Pablo Neruda maradványait, hogy egyértelműen tisztázzák, a Nobel-díjas chilei költő valóban rákban halt meg, vagy Pinochet tábornok utasítására végeztek vele baloldali kötődése miatt.
Neruda halála körülményeinek kivizsgálására a chilei Kommunista Párt (PC) vezetője nyújtott be keresetet több mint másfél éve. A párt - amelyhez Neruda erős szálakkal kötődött - a költő egykori sofőrjére és titkárára, Manuel Arayára hivatkozva azt állítja, hogy az írót megmérgezték és nem a rákba halt bele.A PC és az őket képviselő jogász nemcsak Neruda titkárának, hanem Mexikó korábbi chilei nagykövetének, Gonzalo Martínez Corbalá szavaira is támaszkodott. A diplomata - aki találkozott az íróval egy nappal annak halála előtt - fenntartotta, hogy Neruda "nyugodtan tudott beszélgetni", minden gond nélkül sétálgatott kórházi szobájában, miközben arra készült, hogy Mexikóba megy, és ott talál biztonságra.
A költő 12 nappal az Allende-kormányt megbuktató katonai államcsíny után, 1973. szeptember szeptember 23-án halt meg. Ügyét 2011 nyarán vették fel arra a listára, amely az emberi jogok megsértésének az igazságszolgáltatás által máig ki nem vizsgált hétszáz esetét tartalmazza. A Mario Carroza különbíró által vezetett vizsgálat idén február 8-án jutott oda, hogy elrendelték az exhumálást. A költő harmadik felesége, Matilde Urrutia mellett nyugszik múzeummá alakított háza kertjében Isla Negrában, a chilei fővárostól 120 kilométerre. Matilde Urrutia kizártnak tartotta, hogy férje gyilkosság áldozata lett.
Egy versrészlet a feledésről és az emlékekről a Nobel-díjas költőtől:
Pablo Neruda: Nincs feledés (Szonáta - részlet)
Nem emlékek azok, mik itt megestek,
nem sárgálló galamb, mely a feledésben alszik,
hanem könnyekkel teli arcok,
torkokra forrott ujjak,
és az, ami a lombokból aláhull:
egy gyorsan elillanó nap homálya,
egy napé, mely a mi szegény vérünkön élt.
Itt vannak az ibolyák is, a fecskék,
minden, ami csak kedves nekünk s a hosszúkás
bájos kártyákon látható,
ahol kedvére sétál az idő és a szépség.
De tovább e fogakkal már nem hatolhatunk,
nem marhatjuk a héjat, melyet a csönd megérlel,
mert nem mondhatok mást, csak ezt:
annyi halott van,
s annyi kőgát, melyet kettéoszt a vörös nap,
és annyi fej, amit csapkodnak a hajók,
és annyi kéz, amely csókokat zár magába
s annyi minden, amit szeretnék elfeledni.
Forrás: Hirado.hu