A 20. század második felén átívelő írói munkássága a kortárs amerikai irodalom és ellenkultúra egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakjává, kultikus figurájává avatta.
Vonnegut 1940-ben leérettségizett és az ithacai Cornell Egyetem biokémia szakára iratkozott be, valamint az egyetemi újság, a Cornell Daily Sun rovatvezetője és felelős szerkesztője lett. Pacifista világnézetének ellenére, miután az Egyesült Államok is hadba lépett a szövetséges hatalmak oldalán, 1943 márciusában önkéntesként belépett a hadseregbe.
Drezdában a szállásukul szolgáló vágóhíd pincéjében lett tanúja és túlélője a német város szőnyegbombázásának 1945. február 13-án, amely során a szövetséges brit és amerikai légierők porig rombolták a várost. Meghatározó élménye és művészi ihlető forrása lett későbbi munkásságának a Drezdában átélt borzalom, az emberi gonoszság előidézte apokalipszis (Az ötös számú vágóhíd című regényének egyik fő motívuma). A háborúból hazatérve, szeptemberben összeházasodott gyermekkori szerelmével, Jane Marie Coxszal és Chicagóban telepedtek le.
Az autodidakta módon íróvá lett Vonnegut első három regényét (Utópia 14, 1952; A Titán szirénjei, 1959 és Éj anyánk, 1961) nem fogadta siker. Ebben az időszakban abból tartotta el családját, hogy különböző képes magazinokhoz küldte be elbeszéléseit (Collier's, The Saturday Evening Post, Ladies' Home Journal, Cosmopolitan, Argosy, Redbook; ezek nagy része a később kiadott novellagyűjteményeiben megtalálható). Az 1950-es évek közepétől azonban – a televízió terjedésének következményeként – a képes magazinok aranykorának bealkonyult. Vonnegut mellékállásban először egy bentlakásos iskolában angolt tanított, később reklámszövegeket gyártott egy bostoni cégnek, majd egy autókereskedésnél dolgozott.
Vonnegut 2007. március végén New York-i otthonában elesett, végzetes agysérülést szenvedett, és pár héttel később, nyolcvannégy éves korában, április 11-én az esti órákban meghalt.
Munkásságának terjedelme szerint a kevéssé termékeny írók közé tartozott: tizennégy regény, háromkötetnyi elbeszélés, pár esszé- és visszaemlékezés-kötet fűződik nevéhez, ez azonban írói értékén nem változtat. Humanista (szekuláris humanizmus) világnézete, bölcs társadalomkritikája, kritikus, de ugyanakkor a kíméletlenségig őszinte egyénisége, szarkasztikus humora, és sajátos hangulat- és világteremtő képzelete (például Kilgore Trout, bokononizmus) vitathatatlanul a legnagyobb hatású 20. századi irodalmi egyéniségek közé emelte. Ellenlábasai szerint alapvetően kommunisztikus, Amerika- és kereszténységellenes eszmeisége – népszerűségével párosulva – felelőssé tehető a 20. század végének amerikai társadalmában bekövetkező morális válságért.
Legismertebb és világszerte legtöbb kiadást megért regényei a Macskabölcső, Az ötös számú vágóhíd és a Bajnokok reggelije. Magyarul valamennyi regénye, két-két önéletrajza, elbeszélés- és esszékötete is megjelent. Több regényét saját maga illusztrálta hanyag vonalvezetésű, egyéni rajzaival. Idén januárban jelent meg Magyarországon az író rajongójából életrajz írójává váló Charles J. Sields Így megy ez - Kurt Vonnegut élete című könyve.
Részlet Kurt Vonnegut Macskabölcső című könyvéből:
EGY
Aznap volt a világvége
Hívhattok bátran Jónásnak. Akárcsak a szüleim. Majdnem. Ők ugyanis Johnnak, azaz Jánosnak neveztek.
Jónás–János. Jónás volnék én akkor is, ha Sam volnék – nem mintha balszerencsét hoznék másokra, hanem mert valaki vagy valami folyvást arra kényszerít, hogy bizonyos időkben bizonyos helyeken legyek. Ebben hiba nincs. Szállítóeszköz és indíték – olykor hagyományos, olykor szokatlan – biztosítva. És szigorúan terv szerint, minden egyes kitűzött másodpercben, minden egyes kijelölt helyen felbukkan ez a Jónás.
Ezt hallgassátok meg:
Ifjabb éveimben, két feleséggel ezelőtt, kétszázötvenezer cigarettával, harminc hektó piával ezelőtt...
Ifjabb éveimben nekiveselkedtem az anyaggyűjtésnek. Egy könyvhöz. Aminek a címe ez lett volna: Aznap volt a világvége.
Dokumentumkönyvnek készült.
Beszámolónak arról, mit csináltak bizonyos fontos amerikaiak azon a napon, amikor ledobták az első atombombát Japánra. Hirosimára.
Keresztény könyvnek készült. Akkoriban ugyanis keresztény voltam.
Ma bokononista vagyok.
Már akkor is bokononista lettem volna, ha akad, aki megtanít a keserédes bokononi hazugságokra. Csakhogy a bokononizmus nem terjedt túl a kavicsparton meg a korallszirteken, amelyek a Karib-tengernek ama kicsiny szigetét, San Lorenzo Köztársaságot övezik.
A mi bokononista hitünk szerint az emberiség brigádokba szerveződik, és ezek a brigádok Isten akaratát cselekszik, anélkül hogy erre valaha is rájönnének. Bokonon szerint az efféle brigád neve karasz, s a kankan, az eszköz, amelynek révén a magam karaszába eljutottam, egy soha meg nem írt könyv volt, a könyv, amelynek ez lett volna a címe: Aznap volt a világvége.
Forrás: Wikipedia
