Nem engedni, hogy a figyelmet eltereljék a szélben fellebbenő szoknyácskák, a politikai reccsenések és törésvonalak. Csak arra koncentrálni, ami az egésznek értelmet ad.
Különös, hogy egy Könyvfesztivál kapcsán mindig éppen maguknak a könyveknek jut a legkisebb szerep a különböző tudósításokban, videó-, és fotóriportokban. Talán még érthető is ez, hiszen a könyvhöz, különösen a jó könyvhöz idő kell. A fesztiváli forgatag pörgésében, pedig az idő úgy folyik szerteszét, mint ember kezéből a sivatag homokja. Türelmet és figyelmet követel a jól megalkotott könyv, amihez nem elég a jó téma, a jól kiválasztott műfaj, a jól megírt szöveg. Szükséges, hogy a tartalmas belbecs mellett, a külcsín se maradjon el. Mivel gyakoribb, hogy utóbbi visz mindent, úgy mint név, reklám, „design", flinc és flanc, érdemes az embernek lassú, megfontolt lépésekkel közelítenie, és koncentrálni a lényegre. Nem engedni, hogy figyelmét eltereljék a tavaszi szélben fellebbenő szoknyácskák, biztosan kósza és alighanem téves híresztelések, vagy épp az aktuális politikai reccsenések és törésvonalak. Csak arra koncentrálni, amiért ennek az egésznek értelme van: a könyvre. A könyv pedig ott rejtőzik a dedikálások, felolvasások, interjúk, sajtótájékoztatók, katalógusok mögött. Csöndesen vár a másodlagos és pillanatnyi világ mögött, mint a nem is mindig örök, de azért időtálló értékek szoktak. Engem pedig különösen azok a könyvek érdekelnek, amelyek valóban izgalmasak a maguk nemében. Amelyek nem biztos, hogy kapnak óriásplakátot és reflektorfényt, amelyek szerzők, fordítók, szerkesztők csöndes és szívós munkája révén jönnek létre, s valódi értéket képeznek. Nem mintha az összes többi könyv – melyről most terjedelmi okok miatt ajánlót nem írhatok – ne lenne értékes és jó, inkább csak arról van szó, hogy belassított sétám során nekem ezek a könyvek keltették fel leginkább az érdeklődésemet.
Egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek, ám annál tanulságosabbnak XENOPHÓN, HIERÓN AVAGY A ZSARNOKSÁGRÓL című műve, mely a Klasszikus gondolkodók sorozatban jelent meg. Gelenczey-Miháltz Alirán fordításában. A Kr.e. V-IV. század környékén élt athéni filozófusnak, Xenophónnak a türanniszról írt rövid dialógusa, több mondanivalóval bír a mai olvasó számára, mint azt sokan gondolnák. Vajon milyen lehet az élete a „jó zsarnoknak"? Meg kell azonban jegyezni, hogy a „türannosz" nem egyértelműen zsarnok, ahogy azt a magyar olvasó érti. Szélesebb értelmezési horizontot kínál – mint minden másban is – a görög filozófia. Milyen érdekes, hogy még Xenophón is úgy véli, hogy „az abszolút uralkodó sem mondhat le a polgárok meggyőzéséről, mert ha megtenné uralma nem lenne legitim". Egyébként jellemző, hogy a tényleges dialógus alig harminc oldal a közel háromszáz oldalas könyvben. Ennyi magyarázat és jegyzet segít a szélesebb kontextus és magának a szövegnek a megértéséhez. Én azért nem mondanék le a saját értelmezésről sem.
A kortárs lengyel irodalom valóságos diadalmenete az a kiválóan elképzelt és megvalósított Science fiction sorozat, amelyben most IGNACY KARPOWICZ „ÉGIEK ÉS FÖLDIEK" című regényét kaptuk kézhez. Jacek Dukaj „Extensa" és „Zuzanna és a világmindenség", Janusz Leon Wisniewski „Intim relativitáselmélet" és Harald Voetmann „Plinius szerint a világ" című könyvei után Ignacy Karpowicz regénye „briliánsan kidolgozott, ironikus vizsgálódás a modernitásról". A könyv receptje egészen sajátos: „Vegyünk egy csipet Bulgakovot, egy leheletnyi Reblais-t és egy egészséges adag Kunderát." A történet szinte banális: „Az emberek elszigetelődtek, és már rég elvesztették a sorsuk jobbra fordulásába vetett reményüket, hitüket – egyik napról a másikra tengetik fásult és unott életüket..." Ám egyszer csak az istenek a tettek mezejére lépnek, megjelenik Niké, Aphrodité, Jézus és Ozirisz, sőt Lucifer is, és az abszurd találkozik a mágikus realizmussal. Regényolvasóknak csak ajánlani tudom ezt a könyvet, vagy a sorozat bármely darabját.
Végül saját kedvenccel fejezném be e rövid, hármas ajánlót, mely igazán nagy dobás nem csak az irodalomszerető filoszoknak, nem csak a könyvmolyoknak igazi pikáns különlegesség. Minden tiszteletem Dede Franciskáé, aki kiváló érzékkel, filoszi alázattal és pontossággal szerkesztette és állította össze JUSTH ZSIGMOND (1863-1894) utazással kapcsolatos meg nem jelent cikkeit és novelláit. „AZ UTAZÁS FILOZÓFIÁJA" címmel így létrejött, élvezetes és változatos remekművet a Kortárs és az Országos Széchényi Könyvtár közösen adta ki. Justh Zsigmond, Czóbel Minka barátja, a XIX. század végének zseniális és dekadens írója, szenvedélyes világutazó volt. A századvég nagy alakjait, Komjáthyt, Reviczkyt, sőt Czóbelt is, elhomályosította soká a nyomukban felébredt Nyugat nagy nemzedékének tündöklése, ám újrafelfedezésükért minden fáradtságos lépést nagyra kell értékelni. Ezek a szenzációs, XIX. századi alakok világpolgárok voltak és hazafiak, nemesek és züllöttek, mély hittől áthatottak, de folyton kétkedéssel terheltek. Otthon voltak a világban és otthon voltak Magyarországon is. Mennyire meg kellene ezt tanulni tőlük. Justh Zsigmond „Az utazás filozófiája" című könyvéből ezt is el lehet sajátítani, nem beszélve arról a tudattágító létállapotról, amit oly könnyelműen csupán „utazásnak" hívunk. Pedig a jó utazó tudja, hogy minden utazás lehetőség saját magunk és a világ mélyebb megismerésére, lehetőség a meditációra és a megváltás leheletének megérzésére, lehetőség az igazi életre, és – ahogy ezt Justh saját maga is igazolta – a tiszta és teljes halálra. „Szóval – az utazáshoz nem csak a vöröskötésű bédekker, nagy angol cipők, vízmentes köpeny szükséges... Mert az utazás hasonulást, néha átváltozást – néha meg ennek ellenkezőjét jelenti. Új föld új hatással van még a növényre is. Kékebb ég kékebb reflexeket ád..."
