ByeAlex saját blogján osztotta meg véleményét a médiáról, illetve írt a Kedvesem című dal lényegéről. A zenész őszintén beszél a rettegésről és érzelmeiről.
"A Dal című műsor abszolválása óta többször találkoztam már azzal a médiás viselkedéssel, hogy felháborodnak, ha esetleg nemet mondok. Sőt, tovább is mennek ennél. Kikérik maguknak, megsértődnek, és sokszor még ellenséget is képesek látni benned. Pedig, a "nem" az nem feltétlenül minősít, csak legfeljebb elhatárol... Azért ehhez jogom van, nem?
Abban reménykedtem, hogy majd Malmö után is érdekes leszek, hiszen – vélhetően – sokkal értékesebb tapasztalatokat tudok majd megosztani akkor, ha visszatérek, és már más aspektusokról is beszélhetek. Mostanra lerágott csont lett már ez az egész Eurovíziós mizéria; nemigen tudok már mit hozzátenni, elmondtam mindent, amit lehetett. Felmerült bennem a kérdés, hogy bizonyos műsorok csak a személyemre alapozott nézőszám-bevonzás miatt akarnak engem, vagy a Vízió után is azt látják, amit szeretnék? Azt, hogy produktív előadó vagyok, akiben van valami, aki jó dalokat tud írni generáció-függetlenül is. Volt, aki megbukott a teszten, hiszen csak akkor látna szívesen Malmö után, ha jó eredményt érnék el.
Ez volna a támogatás emberek? A Kedvesem dal pont ez ellen szól. Pont azt meséli el, milyen az, ha valaki olyan lép be az életünkbe, aki mellettünk van akkor is, ha mi vagyunk a földkerekség legutolsó, legelesettebb emberei... Ezért van az, hogy ez a karakter a „végtelennel ujjat húz, és sosem retteg..." Én is igyekszem "sosem rettegni"; higgyétek el nekem, de tudom, hogy ez nem egyszerű. A nyugati világ a félelem indíttatásából cselekszik. Az egész civilizáció a haláltól való félelem miatt olyan, amilyen. Minden innen indul, és minden ebben ér évet. Igyekszünk földi életünk alatt megszerezni magunknak mindent, amire úgy érezzük, hogy szükségünk van a jólétünk eléréséhez. Jószágokat gyűjtünk, ha úgy tetszik. Ha nem tudunk elég javat felhajtani, mert nincs hozzá megfelelő egzisztencia, akkor az romokba fogja dönteni a napjainkat. Rosszkedv, depresszió, félelem, rettegés... Én is éltem ám ilyen világban; nem is kevés ideig. Pontosan tudom én magam is, hogy milyen a munkaügyi központokban kiszolgáltatottan álldogálni, és kétségbeesett szemekbe belebámulni... Pislákolni a semmibe, és nem látni a végét."
forrás: femcafe.hu
