Az orosz zene két óriása ad egymásnak találkát a Nemzeti Filharmonikusok programjában május 9-én fél 8-kor a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
Nem sokszor kerül így össze a két zeneszerző, hiszen különböző esztétikai ideák vezették őket. Egyikük a cári Oroszországban alkotott, másikuk a sztálini, hruscsovi és brezsnyevi Szovjetunióban. Az orosz zenére szakosodott, nemzetközi hírű karmester, Michail Jurowski vezetésével a műsor első részében a klasszikus zenei repertoár slágere hangzik fel, a másikban viszont egy ritkán előadott alkotás. Csajkovszkij Vonósszerenádját és Sosztakovics XIII. szimfóniáját adják elő a május 9-i hangversenyen.
„...tervezek egy szimfóniát vagy vonósnégyest; még nem tudom, melyiket" – írta Csajkovszkij 1880. szeptember 21-i levelében. „Elkezdtem írni valamit", tudósít október 3-án – s október 7-ére felvázolja a mű első három tételét, ekkor még „vonószenekari szvit"- ként említve a kompozíciót. Október 18-ára elkészül a teljes darab, már csak hangszerelni kell, s megvan a cím is: Szerenád vonóshangszerekre. „Rettenetesen szeretem ezt a szerenádot" - írta a komponista nem sokkal később a kiadójának, s a közönség azonnal csatlakozott hozzá: már a nagysikerű december 21-i, moszkvai bemutatón felismerte, hogy remekművet hall, s a Vonósszerenád azóta is Csajkovszkij egyik legnépszerűbb darabja.
Sosztakovics 1962-ben bemutatott XIII. szimfóniája műfajilag nehezen besorolható, hiszen dalciklusnak vagy kantátának is nevezhető: mind az öt tétele egy-egy Jevtusenko-vers megzenésítése. A zene az elhangzó verseken keresztül nemcsak a szovjet antiszemitizmust, hanem a Szovjetunió-beli élet más aspektusait is a középpontba állítja (Humor, Az üzletben, Félelmek, Karrier) – Sosztakovics soha nem fogalmazott meg élesebb kritikát a fennálló rendszerrel szemben, nem kis nehézségeket okozva ezzel önmagának.
„Az emberek tudtak Babij Jarról Jevtusenko verse előtt is, de hallgattak. Amikor azonban elolvasták a verset, a hallgatás megtört. A művészet megtöri a csöndet." Jevgenyij Jevtusenko híres versének témája a holokauszt egyik legnagyobb tömeggyilkossága: Babij Jar egy szurdok Kijev közelében, ahol egy náci alakulat 1941 szeptemberében több, mint 33.000 ukrán zsidót mészárolt le. Babij Jarban 1976-ig még csak emlékművet sem állítottak. Ez motiválta 1961-ben a költőt, s 1962-ben a zeneszerzőt, hogy a művészet eszközeivel alkossák meg a maguk emlékművét. Dmitrij Sosztakovics először csak ezt az egy költeményt akarta megzenésíteni, később azonban rátalált még három másik Jevtusenko-versre, egy negyediknek a megírására pedig ő maga kérte fel a költőt (ez a vers lett a mű negyedik tételének alapja). Így alakult ki a basszus-szólóra, férfikarra és nagyzenekarra készült, öt tételből álló ciklus.
A hangverseny karmestere Michail Jurowski a volt Szovjetúnió nemzetközileg elismert művészei között nőt fel; Sosztakoviccsal közeli családi barátságban voltak, nem csak gyakran beszélgettek, de négykezest is játszottak együtt. Így nem véletlen, hogy manapság Jurowski az egyik fő interpretálója Sosztakovics zenéjének. Maestro Jurowski úgy emlékszik vissza személyes találkozásaikra, hogy Sosztakovics egyáltalán nem szeretett beszélgetni, inkább zenélt. Gyakran ültek le a zongora mellé, s leginkább négykezes zongoradarabokat játszottak. A XIII. szimfónia speciális tematikája miatt is különösen fontos volt Sosztakovicsnak, így erről hosszan beszélt Michail Jurowskinak, s részletezte, hogy képzeli az előadását. Az oroszországi bemutató azonban majdnem kútba esett. (További részletek csütörtökön a vele készített interjúban, amely az NF facebook oldalán lesz látható.)
A koncert énekes-szólistája az orosz származású Anatolij Fokanov, aki Oroszországban elénekelte az operairodalom összes jelentős bariton szerepét. 1990-ben járt először Magyarországon. Meghallgatást kért Ütő Endrétől, az Operaház akkori igazgatójától, aki azonnal meghívta vendégszereplésre a következő évadra. 1992 óta a Magyar Állami Operaház tagja. Oratóriuménekesként is ismert Magyarországon és külföldön egyaránt. Vendégszerepelt számos európai országban valamint Japánban, Izraelben és Egyiptomban. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze kitüntetést.
2013. május 9., 19:30
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest
Csajkovszkij: Vonósszerenád
Sosztakovics: XIII. szimfónia, op.113 („Babij Jar")
Vezényel: Michail Jurowski
Közreműködik: Anatolij Fokanov (bariton), Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar Férfikara
Évadzáró budapesti hangverseny:
2013. május 14. (kedd) 19:30
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest
Brahms: II. (B-dúr) zongoraverseny, op. 83
Enescu: II. szimfónia, A-Dúr, Op.17
Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Denis Kozhukhin (zongora), Nemzeti Filharmonikus Zenekar
A Nemzeti Filharmonikusok Enescu II. szimfóniáját nagy sikerrel adta elő 2011-es romániai hangverseny-körútján, többek közt a bukaresti Enescu Fesztiválon is. A Romániában született, de később főleg Franciaországban élt alkotó egyszerre volt zeneszerző, hegedűművész, karmester és nagy hatású tanár. Bartókhoz és Dohnányihoz hasonló kaliberű előadó létére sajnálatosan kevés felvétel maradt fent tőle, ráadásul kompozíciói sem gyakran hangzanak el. Pedig sokrétű tevékenysége és rendkívül szigorú önkritikája miatt nem sokat vállalt fel: összesen harminchármat, ezek között nem egy nagyszabású alkotás is található. Három befejezett szimfóniája közül a másodikat 1914-ben írta; a haladó korszellemnek megfelelően Richard Strauss Elektrájának és Saloméjának hatása érezhető rajta, már-már túlburjánzó hangszereléssel és kromatikával, igaz, „keletibb" kompozíció lévén kevésbé rigorózus, mint a német Strauss muzsikája.
A koncert első részében Brahms – talán rendkívüli nehézsége miatt – nem sokszor hallható, de csodálatos B-dúr zongoraversenye szólal meg, amely összefoglaló jellege, mondanivalójának sűrűsége, összetettsége, valamint négytételessége miatt akár a szimfónia műfaj-megjelölést is kiérdemelhetné. Vannak, akik önéletrajzhoz hasonlítják: az első tételt a fiatalság frissessége hatja át, ezt a barokkos elemeket is felvonultató ördögi scherzo szakítja meg, ezt követi a vigasztaló hangvételű harmadik tétel a gyönyörű csellószólóval, majd táncos, magyaros ritmusokban gazdag zene zárja a művet.
A közreműködő Denis Kozukhin, Dmitrij Baskirov neveltje 2010-ben nyerte meg a brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyt, és abban az évben koncertezett a zenekarral Budapesten. Az 1986-ban született művész repertoárját tekintve úgy tűnik, neki semmi sem elég nehéz.
