Kátai Istvántól nem szokatlan, hogy nagy vihart kavar maga körül, szókimondó bejegyzései, írásai vagy interjúi nem kímélik a „művészbőrbe bujtatott pártkatonákat” és azokat, akik a szakmát nem a megfelelő profizmussal képviselik. Most is mozgalmas az élet körülötte, mert miután a Valahol Európában egyik főszerepéről a bemutató előtt leváltották, nem rest elmondani, eldalolni, elszavalni vagy megírni mindennek az okait és a Kolozsvári Magyar Operában uralkodó állapotokat. Szép Gyula, az Opera igazgatója erre úgy válaszolt, hogy Kátai nagyon zavarosan viselkedik és a próbák épp őmiatta nem folytak a normális kerékvágásban. De mi történt valójában, hogy végül Farkas Lóránt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze kapta Hosszú szerepét – erről beszélgettem Kátai István színművésszel.

Elvállaltad a Valahol Európában főszerepét, holott már a Báthoryban is voltak súrlódások a Kolozsvári Operával. Miért?

Azért vállaltam el, mert Kulcsár Szabolcs karnagy könyörgött, hogy ezt a szerepet játsszam el, habár az utolsó Báthory előadás után úgy terveztem, hogy többet semmilyen feladatot nem vállalok a Kolozsvári Magyar Operában. A Báthoryval az volt a probléma hogy úgy játszottam és úgy próbáltam, hogy egészen októberig nem fizettek semmit. Szép Gyula igazgató zsebből akart kifizetni, majd 1000 lejt kaptam azért, hogy főszerepet játszottam és belementem minden olyan kompromisszumba, amit ő felajánlott, és amiből természetesen nem lett semmi jó.

Októberben jött a kolozsvári bemutató, de még ekkor sem volt kifizetve a próbafolyamat és a margitszigeti előadás, ezért sarokba szorítottam és azt mondtam, hogy nem vagyok hajlandó eljátszani a bemutatót, amíg a mindenkori gázsimat ki nem fizeti. Ez végül megtörtént, civil szerződéseket írt, rászámolt a következő előadásra, tehát ezzel belerángatott egy kompromisszumos helyzetbe.

Már március elején elkezdtétek a Valahol Európában próbáit. Hogy folytak a próbák mintegy két hónapon át? Közben nem volt semmi probléma?

Március 8-án kezdtem el a próbákat, közben lebetegedtem, a betegségem alatt nem tudtam ott lenni, de miután visszamentem, aláíratták velem ezt az ominózus szerződést középiskolai végzettséggel. Ekkor Szép Gyula igazgató úr megígérte, hogy civil szerződésben pótolja a hiányzó részt, ahogy a közleményben is leírtam.

Az igazgató azt nyilatkozta a maszol.ro-nak, hogy nem alkalmazhattak volna téged diplomásként, mert nincsen zeneakadémiai végzettséged.

Ha akadémiai végzettségem nincs, akkor nem kellett volna alkalmazni, hanem a megfelelő szinten kellett volna kezelni ezt és kifizetni a gázsimat. Ehelyett ők susmutyolnak és kompromisszumokat köttetnek velem. Nekik valahogy kézenfekvőbb volt az, hogy ezt a lelki zsarolást fönn tartsák, mert azt hitték, ha szerződésben vagyok, bedarálhatnak. Nem vagyok bedarálható.

Egyszer csak otthagytad az egészet május elején. Mi történt, hogy végül megelégelted a dolgot?

Nézd, néhány hétig úgy próbálni, hogy közben harminc-negyven gyerek zsibong melletted, hogy nincs semmilyen feltétel biztosítva a próbára; a gyerekek néha életveszélybe kerültek, néha jómagam is… ez kibírhatatlan. A rendező arra hivatkozott, hogy ő külsős emberként nem tud beleszólni, habár ő is szenved a káosztól, a kommunikáció hiányától, ezt egyébként levélben is megírta nekem. Eljöttem, mert abban a pillanatban, mikor a káosznak a káoszában próbálnak rendre tanítani, az valami borzalmas.

Itt kezd az egész zavarossá válni, mert mikor eljöttél, írtál egy levelet azzal, hogy döntésed végleges, mégis visszamentél.

Szép Gyula igazgató úr nem merte felvállalni azt, hogy kirúg vagy megrovásban részesít, hanem inkább azt az aljas praktikát választotta, hogy kiírt próbatáblára. Engem a szerződés kötött. Úgy gondoltam, hogy ha ők nem akarnak erről beszélni, vagy egyáltalán nem akarnak semmilyen megrovásban részesíteni, ha kiírtak próbatáblára, akkor visszamegyek és csinálom tovább a dolgom. Igen ám, de ők nem azért írtak ki, hogy a dolgomat végezzem, hanem azért, hogy valahogy fogást találjanak rajtam és kirúgjanak.

Ezt nem beszéltétek meg?

Nem, Gyulával nem lehetett beszélni. Vele azóta nem tudok beszélni, mióta ott dolgozom. Az sem igaz, amit kérdez.

Mi történt, miután visszamentél?

Mindenki meglepődött és megijedt attól, hogy ott vagyok, mert a rendező azt hazudta, hogy soha többet nem megyek vissza. Itt hozzáteszem, hogy a rendezőnek is van ebben felelőssége, mert egy esti hisztire, vagy egy levélre így kiborulni, az a teljes szakmaiatlanságnak és felkészületlenségnek az eredménye.
Ez a káosz ugyanúgy érintette őt is, ugyanúgy akadályozta az alkotásban.

Eddig érthető. Elválltad, próbáltál, mikor megelégelted a helyzetet, eljöttél, de nem fogadták el a felmondásod, hát visszamentél. Csak azt nem értem, hogy most miért nem te játszod a szerepet.

Ezt kérdezd meg a rendezőtől, meg az igazgató úrtól.

De miért írtak ki próbára, ha közben leváltottak?

Mert a dilettantizmus és a szakmaiatlanság él a Kolozsvári Operában. Normális helyzetben ez úgy történik, hogy ha egy színész mondjuk ír egy ilyen sms-t a rendezőnek, másnap az igazgató behívja és leülnek beszélgetni. De nekem még ezt a lehetőséget sem adták meg, hanem állandóan megalázó helyzetbe hoztak. Kulcsár Szabolcs karnagy, akit nagyra tartok és nagyon szerettem vele dolgozni, ő fogalmazta meg legjobban ezt az egészet: mi ebben a szarban dolgozunk, ebből kell csinálnunk valamit és te tudtad, hogy itt ez a szar van.

De ha a karnagy és a rendező ragaszkodtak hozzád az elején, akkor később miért nem?

Mert akkor be kellett volna ismerniük, hogy tévedtek.
Azt állítja Szép Gyula, hogy a próbákon való viselkedésed miatt a rendező nem óhajtott veled tovább dolgozni és ezért váltottak le.
Ez igen érdekes. Azt kellett volna végigbeszélniük, hogy a négy hét hogyan zajlott. Például egy színházban az ügyelő a legfontosabb tényező a próbafolyamat alatt, mi úgy próbáltunk, hogy nem volt. A rendező naponta húsz-harminc perc késéssel kezdte a próbákat. A fegyelem teljes hiánya uralkodott mindvégig.

Viszont amióta nem vagy, „normális légkörben zajlanak a próbák”.

Nyilván. Így szokták: bűnbakot keresnek és „normális légkör” lesz. A beugró színész meg fogja csinálni az én általam megformált szerepet.

Valamit tenned kellett, hogy kivágd a biztosítékot.

Persze, négy hétig minden nap fölhívtam a figyelmet arra, hogy a próbák alatt a minimális feltételek sem adottak ahhoz, hogy a rám bízott feladatot el tudjam végezni.

Mi a célod ezzel a lázadással? Meg vagy sértve és vissza akarsz vágni?

Abszolút nem vagyok megsértve. Azt gondolom, hogy erdélyiként fel kell hívnom a figyelmet azokra az anomáliákra, meg arra az abszurditásra, amit az erdélyi magyar értelmiség eltűr, azaz nem is akar tudomásul venni: arra, hogy a művészeti intézmények nagyrésze ma Erdélyben pártkatonák által irányítottak. Ez borzalmas! Erre szeretném felhívni a figyelmet és arra, hogy velem együtt éhező művészek tömkelege bolyong a színpadon és éhező művészek tömkelege kényszerül rá, hogy elfogadja azt a megalázó helyzetet, amibe belesodorják a középszerű dilettáns vezetők. Nagyon egyszerű a tétel, mert például ha egy kórustag, aki húsz éve ott van, most fellázad Szép Gyula ellen, akkor hova megy?

Tehát mindenki tűr, mert nincs más?

Ezért nem a művész a hibás, hanem az a vezető, aki úgy élteti őket, hogy mehetsz, ahova akarsz, úgysincs hova menned, örülj, hogy dolgozhatsz.

Te mégis elmentél. Neked van hova?

Nincs.

Visszamennél Erdélybe dolgozni?

Vissza is megyek. Én Erdélyben otthon vagyok. Ott születtem, szeretem, annak ellenére, hogy megírtam a búcsúmat. Néha el kell jönni, néha vissza kell menni.

Gondolod, hogy ez a konfliktus valahogy még megoldódhat?

Ez a konfliktus már megoldódott! Beadtam a felmondásom. Ezzel is jelezve, hogy nem értek egyet a Kolozsvári Magyar Operában uralkodó káosszal és azzal a nagyfokú szakmaiatlansággal, amelyben alkotni próbálnak. A Kolozsvári Operában igen tehetséges emberek vannak és egy igen tehetséges gárda. Abban, ami körülveszi őket, nem lehet alkotni. Ha nincs rend, nincs fegyelem és az alapvető színházi belső törvények nincsenek betartva, nem lehet érvényes előadást létrehozni. Nincs írásos formában, mindenki által ismert és betartandó etikai normarendszer, emiatt sokan nem tudják, hogy mi a nem elfogadható viselkedés. A szervezet belső struktúrája nem képes hatékonyan elősegíteni a kirajzolódó célok teljesítését. A belső kommunikáció véleményem szerint rossz. Minden szinten tapasztalható a fejetlenség, az irányultság hiánya, mely nap mint nap mérgezi és ellehetetleníti az érdemi munkát.

Ezt mások is érzik a művészek közül?

Természetesen, de nem fogják szóvá tenni. Ők azt mondják, hogy ehhez szoktak hozzá, és ha szóvá tesznek bármit is, akkor munkanélküliek maradnak.

Mit tanácsolsz az erdélyi művészeknek?

Nekik semmit. A RMDSZ-nek, hogy ne pártpolitikai alapon döntsenek, mikor egy igazgatót kineveznek egy művészeti intézmény élére.