Nem tolongtak az Artmozik Éjszakáján, nem voltak részeg egyetemisták, klasszikus éjféli filmek és friss magyar alkotások sem, de a szervezők hozták a kötelezőt.
A közelmúlt hollywoodi filmjeit és az alig ismert rétegfilmeket egyaránt lefedő válogatás lehetőséget nyújtott, hogy – behozva a lemaradást – az alkalmi moziba járók is megismerkedhessenek az elmúlt időszak filmes trendjeivel, amelynek kivonatát adta a vetítéssorozat. Ezt a funkcióját maradéktalanul be is töltötte a moziéjszaka, de sok másikat nem.
Egy éjszakai filmmaraton mindig jó szórakozás, főleg ha azt Budapest leghangulatosabb artmozijaiban ülheti végig az ember. A moziéjszakán mégsem kellett attól tartani, hogy valakinek nem jut hely a teremben, nem volt igazi tumultus. Pedig Budapesten vannak mozilátogatók.
A főműsoridő általunk megtapasztalt részében (9-től 12-ig) még teltházzal, vagy közel teltházzal futottak az ismertebb filmek, később a nézőszám exponenciálisan csökkent egészen reggelig, amikor filmenként már csak 10-15 ember maradt a bársonyfotelekben. Ekkora nézőszámot – ha a filmenkénti átlagot nézzük – az olyan „fapados", kis költségvetésű filmnapok is simán hoznak, mint például az ELTE BTK Filmnapja, amely egy egyetemi kar vagy inkább szak (filmszak) közösségének szól elsősorban. És a hangsúly itt a közösségen van.
Ma Budapesten csupán néhány jól körülhatárolható fiatal filmes közösség van, amelyek nyitottak/nyitottak lehetnek nagyobb létszámban egy kortárs szerzői és művészfilmes filmnapra (itt: éjszakára). Ilyen a már említett ELTE BTK, az SZFE esetleg a MOME és a Kommunikációs Főiskola egyes szakjainak hallgatói csoportosulása. Viszont a moziéjszakán nyoma sem volt ennek a fiatal filmértő közönségnek, a mozik kávézóiban két-háromfős szűk baráti körben beszélgettek az egyetemisták.
A legtöbb egyetemen, főiskolán májusban van a szorgalmi időszak vége, a pótlási hét ideje vagy a vizsgaidőszak kezdete. Sokan már a közelgő vizsgájukra tanulnak, de még többen engedik el magukat egy félév végi nagy berúgás erejéig. A pénteki filmnapot sok szezonzáró, nyárnyitó, vagy csak szimpla hétvégi bulira készülő fiatal élből elutasította. A péntek egyértelmű bulinap – főleg a hallgatók számára –, a szombat ellenben jóval kevésbé, ilyen módon jobban elbírta volna a moziéjszakát. Ráadásul másnaposan egyébként is mindenki filmeket néz.
Ugyanígy a rendszeres mozilátogatókon csattanhatott a moziéjszaka trendbemutató, kivonatos (csúnyán mondva: ismétlő) jellege. A filmelméletet, -esztétikát vagy filmkészítést tanuló és rendszeresen moziba járó fiatalok számára egy ilyen program kevéssé vonzó, nincs újdonságértéke. A mozinként bemutatott 2-4 premier előtti (vagyis ugye csak itthon premier előtti, egyébként valójában már 1-2 éves) film sem minőségre, sem mennyiségre nem volt elegendő, hogy ezt ellensúlyozza. Felmerül tehát a kérdés, hogy ha a filmmaraton kimondottan éjszakai, vagyis kitartást igénylő vetítéssorozat (filmenkénti jegyet nem lehetett kapni, csak az egész estés karszalagot), mennyire érdemes vele elsődlegesen az addig kimaradó, alkalmi nézőket megszólítani az elkötelezettebb törzsközönség helyett.
Egy mozis filmmaratont szinte képtelenség élvezhetetlenné tenni. Nagy szervezést igénylő, ritka alkalom, épp ezért különleges hangulata van a filmek minőségétől függetlenül is. Ugyanakkor bizonyos dolgokkal még színvonalasabbá tehető. A moziéjszaka egyik különlegessége az volt, hogy abban az idősávban is lehetett mozifilmeket nézni, amikor egyébként nem. A szervezők ezt mégsem használták ki, az éjszakai/kora hajnali idősávból hiányoztak az atmoszférájukban oda illő, potenciális éjféli filmek. Ilyen lehetett volna az olykor zsigeri és teljességében groteszk-szürreális Holy Motors, amely reggel 5-kor egy fáradt közönség számára nézhetetlen volt.
Nehéz ma az állami filmtámogatási rendszer láthatatlansága, és az ebből következő lassú filmgyártás mellett a magyar film bemutatásának kulturális igényéről beszélni, de az nincs rendben, hogy a hazai filmtermésből csak két régebbi, korszakos nagyjátékfilm (Megáll az idő, Torinói ló) illetve egy kortárs rövidfilmes blokk (Best of friss hús) került be a programba. Egy aktuálisabb, többfilmes válogatás vagy tematikus blokk nagyon hiányzott, hogy – az egész esemény aktuálfilmes vonalába illeszkedve – bemutassa, hol tart jelenleg a magyar filmkészítés. A magyar filmnek itthon alig van piaca, de külföldön még ennyire sincs, ezért legalább az ilyen, átlagosnál nagyobb közönséget vonzó eseményeken kellene bemutatni azt a néhányat, amelyik az utóbbi időben elkészült.
Az említett gyermekbetegségek ellenére mégsem találkoztunk az esemény után csalódottan távozó emberekkel, a végigült négy vetítés alatt pedig csak két nézőt láttunk idő előtt távozni – utóbbi reggel fél 6-kor egyébként sem szentségtörés. Összességében mi is élveztük a moziéjszakát. Valami hiányzott, de legalább volt miből hiányoznia. Reméljük, jövőre már nem kell ehhez viszonyítani.
