Kiver a víz, ha arra gondolok, hogy megvalósul a tárca álma, és tényleg ezt éneklik majd „rendelt időben" Böjte Csaba árvái a dévai gyermekotthonban.
Már semmi nem az, ami. Olyan szemlélet- és értékváltás zajlott le néhány év alatt nálunk magyaroknál, ami a gazdasági válságnál is súlyosabban és hosszabban fog terhelni minket. Alapvető fogalmaink elvesztették eredeti jelentésüket, nyilvánvaló hazugságok hallatán már arcizmunk sem rezdül, szinte természetes minden szinten a kontraszelekció, az obszcén nyomulás a közbeszédben pedig általános. A zene már zeneipar, a vers az kampányszöveg, az emléknap és kegyelet dáridó, az ünnep meg heppening. A gyermek üzleti célcsoport, az összetartozás csak tartozás. Mert tartozunk ugye Trianon mindenkori áldozatainak – magunk és mások jóvátehetetlen bűnei miatt – legalább évente egy emléknappal. Törvény van rá, ezt akkor is meg kell tartanunk, ha nem tudjuk igazi tartalommal megtölteni. Búslakodnunk már nem szabad, az már Ady korában elavult, bele is halt szegény. Gyertyát gyújtani a vénséges rokonokért régi, vagy újdonsült határon túli barátainkkal egy időben? Az túl érzelmes. Hazafias dalokat énekelni együtt? Attól meg borsódzik az internacionalisták és Kelet-Nyugat háta. Mit csináljunk hát? Ötletbörzét. S jöttek a sziporkák: kell egy jó dal, amit Kodály vágyaival megfűszerezünk; legyen benne barackfa; lehetőleg trendi Bársony Bálint írja, mert azt csípik az elit gimnazista kiscsajok; kereskedelmi tévék tehetségkutató show-műsoraiból jól ismert fiatalok adják elő; legyen köztük erdélyi, meg vajdasági, ha már „összetartozás"; fúú... hát meg a Kállay-Saunders az USA-ból (!); nagyszabású kell hogy legyen, hívjátok a rádió gyermekkórusát; OK, de időben kell kezdenünk a promót; stúdió, kotta, miniszteri körlevél az iskoláknak, YouTube- és Facebook-felület megtervezése, videoklip 23-ra, sajtófogadás, punktum; pénz nincs sok!; kész, ennyi!Ez történhetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban nemrég, s lőn Barackfa! Amelynek eredeti változata már megjelent ugyan egy lemezen, csak egy kicsit át kellett dolgozni ahhoz, hogy megfeleljen az „Összetartozás dala" minőségi követelményének és persze funkciójának.
Sajnos azonban nem felel meg egyiknek sem. Bár szövegíró-zenész vagyok, de itt most nem elemzem sem a zenei teljesítményt, sem a költeményt (pedig három szerző is jegyzi a dalt!). Megtették ez sokan a világhálón. Elég annyi, hogy mindkettő még közhelyesebb, még gyengébb, mint amilyennek tűnik. A szöveg szánalmasan rossz. Nem szeretném reklámozni, de elrettentésül kénytelen vagyok idézni belőle:
Álmodtam egy barackfáról
Ami alatt mindenki táncol
Veled álltam egy hatalmas körben
A puha fűben egy harmatos réten
Kezeink összeérnek
Talpaink egymásra lépnek
Szemünkben a boldogság fénye ég
Állj be te is a körbe,
Táncolj, ahogy hajt a véred
Érezd, ahogy a Föld szíve dobban veled
Mert mind egyek vagyunk
Oltári nagy giccs, tele képzavarral. Gyermeknapra tán jó lett volna, Csillebércen vagy Zánkán. Patikamérlegen kiporciózva belecsempésztek egy kis folklórt is:
Érik már a barack
Áldott föld gyümölcse
Ám ez sem segít, meg a grandiózus kánon sem. Olyan barbis, olyan gügye, annyira kispajtásosan lelkesítő az egész! Borzalmas. Az alkotók és menedzsmentjük által belemagyarázott szimbólumtár meg egyszerűen röhejes. Kiver a víz, ha arra gondolok, hogy megvalósul a tárca álma, és tényleg ezt éneklik majd „rendelt időben" Böjte Csaba árvái a dévai gyermekotthonban, Nyisztor Ilona kobzos csángó lányai Pusztinán, kárpátaljai rokon kölykeink, vagy a hodászi cigánygyerekek –, de hosszan sorolhatnám több kontinensen át.
Kiver a víz, mert Balatoni Monika szerint „Sokan még nem tudják, miről szól az emléknap, az összefogás igénye azonban mindenkiben él, így született az ötlet, hogy az idei évforduló üzenetét az Összetartozás dala is erősítse. A KIM célja, hogy a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarok egy pillanatra ugyanazt az élményt éljék át, ezért a tárca mindenkit arra buzdít, hogy ekkor közösen énekeljék az Összetartozás dalát, készítsenek róla felvételt, és töltsék fel azt a nemzeti összetartozás napjának honlapjára."
Kiver a víz, mert lesz siker, rengeteg feltöltés és hallom az üdvrivalgást: „Na ugye, hogy jó ötlet volt... mekkorák vagyunk...ez kell gyerekek, megvették, működik, a kétkedők elmehetnek a jó büdös ...!"
Hát, nem ez kell ezen a napon. Sokunknak nem. S a gyerekeknek sem. Amíg egyre többen nem tudják, miről is szól Trianon fájdalma, mért lett emléknap június 4., mért van most talán a legnagyobb szükség a nemzet történetében az elszakadt kötelékek újrafonására, addig ez a közös danadon csak egy hamis, félrevezető, államilag támogatott pótcselekvés. Nem arról szól, ami.
A közös éneklés valóban jó és bevált módszer az összetartozás élményének megteremtésére. A legszerencsésebb persze, ha ez spontán valósul meg. Meg is lehet szervezni, csak nem mindegy kinek az irányításával, hol, mikor, kik és mit adnak elő együtt. Ezen jó lenne elgondolkozniuk az ötletgazdáknak. Legközelebb szívesen segítünk.
A szerző a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, és a Magyar Művészetért Alapítvány Bartók Béla emlék-díjával kitüntetett zeneszerző, népzenegyűjtő, folklórista, előadóművész, és zeneműkiadó, a Vízöntő zenekar, a Kolinda együttes, az Etnofon Zenei Társulás, és az első magyar független népzenei kiadó alapítója.
