Nem tudom, milyen minta alapján gyűrődnek az emlékek egy kerek gombóccá, de mostanában hiába próbálom meg szétválasztani őket.
a már az odaúton megevett összes rágógumi,
a két marokra fogott, cuppogós Calippo,
a fehér pólóba kent olvadt vattacukor,
a földre ejtett vaníliafagylalt és az utolsó, lelkiismeret-furdalással gumicukorra költött 100 forint,
az ivólébe mártogatott szalvétadarabok és az ezért megkapott plusz egy kör békaügetés,
a kettes lakókocsi „Tiszta körlet" címéért elnyert Piros Mogyorós,
a kedvenc számra tekert Scooter-kazetta, ami semmit sem ér, ha lemerült a walkmanben az elem,
a fehér Puma cipőbe fűzött, mindenféle színű cipőfűző – főleg a csavaros, pink-ezüst, amiről valamiért azt gondoltam, hogy szép,
az utolsó esti bulira tartogatott, nyomott mintás rövid póló, amiről meg azt hittem, hogy én vagyok szép benne,
az első titokban kilakkozott köröm (fehér gyöngyház), amitől apámnak kihullott a maradék haja is, amikor meglátta,
a még hetekig kimoshatatlan istállószag a hálózsákomban,
az első alvós állatom, egy rózsaszín párduc, ami akkor is velem volt, amikor már mindenki kiröhögött, ezért a párnahuzatba tömtem,
a közös ebédlő kenyér- gyerek- és ideges pedagógus-szaga,
a kiégett focipálya-tarló, a málló vakolat és a rozsdás csövek minden zuhanyzóban,
Zánka, Csillebérc, Zebegény, Leányfalu vagy már a nevére sem emlékszem,
kunyhó, faház, sátor, lakóhajó vagy a nemes betonacél repedező erkéllyel, amire egyébként tilos volt kimenni,
a lelazsálhatatlan reggeli torna,
az első lassúzás után meg nem kapott első csók, amire aztán vártam még jó pár évet, de tudom, hogy igazából akkor kellett volna elcsattania,
a tábortűz, amibe úgyis mindig beleesett valaki,
a feketére égetett szalonnadarabok, amiken nagyon sokat lehetett nevetni,
az egymás hátáról tépkedett, hámló bőrdarabkák,
az elsősegélydoboz napi használata és hogy mindig az a legmenőbb, akinek a legnagyobb seb van a lábán,
és hogy általában értünk jöttek utoljára.
Megyek, iszom egy dobozos kólát, nosztalgiázom egy sort, és krumplistésztát fogok holnap ebédelni a helyi kifőzdében. Még nincs kedvem felnőni.
