Nemzeti, vagy magyaros? Népies, vagy folkos? Matyó, vagy etno? Az ezredforduló elején újra divat lett visszatalálni a gyökerekhez, kérdés, hogy hol is vannak azok valójában.
Röviden összefoglalva: a folklór nem más, mint a mindennapi élet szokásainak, anyagi, tárgyi és szellemi kultúrájának összessége. Nálunk a népművészetet, népzenét, néptáncot tartják folklórnak általában, kevesen tudják, hogy például a népi gyógyítás elemei, vagy a szórakoztató ipar egyéb területei – a labdarúgó-mérkőzésektől a falunapokig – mind folklórunk részét képezik. A magyar társadalom a múlt század végéig paraszti társadalom volt, ezért természetes, hogy folklórként ma azt a paraszti kultúrát értelmezzük, mely a Kárpát-medence népeinek szokásrendjét, szórakozását, magatartását meghatározta.
A folklór kultúránk része, ismerete ugyanúgy hozzátartozik műveltségünkhöz, mint történelmünk, irodalmunk, zenekultúránk stb. ismerete, melyek nélkül nincs nemzeti identitás. Vannak olyan elemei a folklórnak, melyek az időből „kihullnak", vannak múzeumokban, levéltárakban őrzendő elemei, de a mindezekből levonható tapasztalat és tudás az, ami tovább él és minden nemzedék, korosztály kiválasztja belőle azt, melyet a saját képére formálva éltet és továbbvisz.
Miért volt fontos, hogy szövetségre lépjenek a folklór fesztiválok? Nem az volna a jó, ha keverednének a műfajok?
Szövetségünk nem egy „szakmai kaszt". Az együttműködés célja, hogy minél sokszínűbben, a fesztiválok helyszíneként az egyedi vonásokat megmutatva, a helyi hagyományokra és közösségekre építve mutassuk be a hagyományt. A népviselet, a helyi textilek; a hímzés, szövés, a hagyományos használati tárgyak, helyi mesterek által készített cserépedények, a faragott vagy festett bútorok, a dalok és a táncok éppúgy jellemzői egy tájnak, mint a természeti környezet vagy az építészeti arculat; tájegységenként, népcsoportonként egyedi. Ha egyformának látják a folklór fesztiválokat, az sajnos a mi hibánk is! Ennek okai között egyaránt szerepel az általános műveletlenség, és az évtizedek alatt kialakult hazafias sztereotípiák, melyek piros csizmácskák, árvalányhajak és múlt századi operett-díszletek között jelenítik meg a műfajt.
Valódi hagyományaink érdekvédelmében, a hazai revival mozgalmak gyermek-, tánc- és hagyományőrző együtteseinek, a táncháznak, kézműves-kultúránknak minőségvédelme érdekében rendezzük fesztiváljainkat, és fordulunk újra és újra a sajtóhoz.
A szerveződés praktikus okairól – külföldi meghívások összehangolása, közös PR – nem beszélek.
A minőség védelmét szolgálja a fesztiválok minősítési rendszere is, melyet a Magyar Fesztiválszövetséggel együtt működtetünk negyedik éve.
A mi fesztiváljaink „nyitottak" a tradicionális kultúra adatközlőitől kezdve a világzene, a dzsessz, az iparművészet, a színház, a film képviselői egyaránt jelen vannak.
Mi a személyes kötődése a hagyományokhoz és a fesztiválokhoz?
A táncházasok „nomád nemzedékéhez" tartozom, a hetvenes évek fiataljainak azon tagjai közé, mely újra „felfedezte" a folklórt. Ahhoz a nemzedékhez, mely falura járt, adattárakban, archívumokban ült, hogy dallamokat, lépéseket, technikákat megismerjen és megtanuljon. Ebből lett a „Táncház", mely 40 éve a fiatalság egyik kedvenc szórakozása, és egyaránt jelen van a vidéki városokban és a budapesti romkocsmák udvaraiban. Az UNESCO a hagyományok megőrzésének legjobb módszereként tartja nyilván.
Mik lesznek az idei nyár legjelentősebb folklór fesztiváljai?
A június 15–23-án, Budapesten lezajlott Duna Karnevál, egy nemzetközi multikulturális fesztivál. Mind műfaji sokszínűségében, mind résztvevői körében, mind programjaiban teljesen „egyedi", szereplői hazai hivatásos és amatőr néptáncegyüttesek, megjelenik a kortárs tánc, a komolyzene. Tizenkét ország táncosai hozták létre közös produkciójukat Cigány karaván címmel, mely a cigány tánckultúra európai és ázsiai jellemzőit mutatja be.
A Summerfest augusztus 12–21-én (Százhalombatta–Ráckeve–Tököl) nemcsak azért az egyik legnagyobb fesztiválunk, mert öt kontinens 20 együttesét fogadja, hanem azért is mert a helyi lakosság nemcsak közönsége a programoknak, hanem a szervezésben, lebonyolításban is szerepet vállal. A város polgárai lakásukban vendégként fogadják messzi vidékek képviselőit, önkéntesként kísérik a csoportokat, ügyelnek a színpadok körül, rendezik, takarítják a helyszíneket. Az a hatszáz táncos és zenész, aki többek között Mexikóból, Udmurtiából, Tajvanról érkezik az országba, többet tud meg rólunk, mint az utazási irodák luxus utasai. Kell ennél jobb országimázs? Megkülönböztetett figyelmet szentelnek a fesztivál szervezői a sérült és fogyatékkal élő emberek bevonására is. Egyenrangú szereplőként is részt vesznek a programokon, de nagy számban látogatják a táncházakat, kézműves-foglalkozásokat is.
A budapesti Mesterségek Ünnepe (augusztus 17–20.) a magyar kézműves kultúra reprezentánsa. Hiszem, hogy az elmúlt 27 évben ízlést formált. A repülőterek és az ajándékboltok szuvenírjei és a „népiesch mütyürkék" helyett olyan használati tárgyak, vásznak, csipkék, ékszerek kaphatók, melyek mai lakás- és környezetkultúránk „trendi" darabjai. És itt vannak a „mesterek" és a valódi anyagok: fa, gyapjú, nád, és tudják, bemutatják, hogy mi mire való, hogyan használható – és tanítják is a mesterséget, mellyel mindez elkészíthető.
És még beszélhetnék Szekszárdról (szept. 19–22.), Gyöngyösről (aug. 5–11.), Székesfehérvárról (aug. 20–24.) vagy Sátoraljaújhelyről (aug. 16–20.), ahol nemcsak a borkínálat kitűnő, hanem a helyi népművészek – a sárközi ragyogóktól a palóc dudaszóig – és nemzetközi partnereik egyedi kínálatot nyújtanak. Eljut-e a vendég a Decsi Szőlőhegyre, a gyöngyösi Mátravidék palóc falvaiba vagy Zemplén vadregényes apró településeire? Ha a fesztiválra látogat, mindez elérhető! A Kecskeméti Népzenei Találkozó (szept. 19–22.) nemcsak a Kárpát-medence legjobb zenészeinek találkozóhelye, hanem fóruma a kutatóknak, népzenetanároknak, ahol a prímásverseny zsűrijében Kelemen Barnabás is ül.
Melyek azok az egyébként nem folklór fesztiválok, ahol jó hagyományőrző programok vannak, és emiatt különösen ajánlhatók a fiataloknak?
Minden jelentős nagyfesztivál programjában jelen van a folklór. A Mediawawe kitüntetett szereplői az erdélyi, kárpátaljai, Kaukázus-vidéki, ázsiai parasztzenészek, az ún. adatközlők, és a tevékenységüket bemutató filmek.
A Művészetek Völgyében is van önálló színpadunk, idéntől udvara van a Muharay Népművészeti Szövetségnek, melynek szlogenje az „Ismerd, műveld, élvezd", azaz használd a hagyományt.
A Szigeten Világzenei Színpad, Hungaricum falu működik, és a hírek szerint nagyon kedvelt a külföldi látogatók körében, akik százával kapcsolódnak be a tánctanításba és a táncházba.
Mely eseményekre menjenek nyáron az idősebbek?
A folklór fesztiváloknak az is a jellemzője, hogy minden korosztályt megszólítanak. A gyerekek megismerkedhetnek nagyszüleik játékaival, készíthetnek facsigát, papírsárkányt, fűzhetnek gyöngyöt, készíthetnek rongybabát, kócvirágot, táncolhatnak, dalolhatnak. A látogatók, választhatnak a programok közül; gyönyörködhetnek a viseletekben, nézhetik a nemzetközi táncelőadásokat, hallgathatják a zenei koncerteket, és minden korosztály bekapcsolódhat a sokszor hajnalig tartó közös táncolásba.
Van-e a világban olyan hely, ahol példaértékűen jó folklór fesztiválok vannak?
Tapasztalataim szerint a külföldi országok legnagyobb nemzeti rendezvényei a folklór fesztiválok. 1970 óta alapító tagjai vagyunk a CIOFF-nak (Nemzetközi folklór és Népművészeti Szövetség, az UNESCO konzultatív szakmai partnere, 95 tagországgal).
Példák: Csehországban több, mint 80 éve működik a Straznice-i folklór fesztivál, a Balti országok nagy fesztiválja a (2003 óta az UNESCO reprezentatív szellemi örökségének világlistáján szereplő) Baltic song and dance celebrations, melyet 1869 óta négyévenként rendeznek 40 ezer táncos és énekes részvételével, hirdetve a balti országok népeinek összetartozását, az éneklés és a tánc örömét.
Nemzetközi szövetségünk reprezentatív eseménye a Folkloriada, melyet négyévenként rendeznek. Legutóbb Dél-Koreában (Anseong okt. 1. – nov. 14.), ahol 42 ország képviseletében 1300 amatőr művész mutatkozott be, képviselve országa hagyományait. A 14 napig tartó eseménynek 1 millió 600 ezer látogatója volt. Az országunkat képviselő Hungarica táncegyüttes, mely a CIOFF fesztiválokat szervező magyarországi városok (Százhalombatta, Székesfehérvár, Nyíregyháza, Ráckeve) táncosaiból alakult, kiváló minősítést kapott, és a fesztivál egyik kedvence volt.
És nem hagyhatom ki Mexikót, a Santa Fe International Folk Art Market a világ legnagyobb hagyományos kézműves vására (UNESCO díjas), ahol minden évben júliusban 54 országból több mint 150 népművész mutatkozik be, ahol a látogatók száma 500 ezer.
A különböző mesterségek, kézműves kultúrák elképesztő gazdagságának bemutatása nemcsak a kultúrák presztízsét és a világ népeinek megismertetését szolgálja, hanem a gyártók megélhetését és a piacra jutását is segíti.
Végezetül el kell mondanom a saját több évtizedes hazai és nemzetközi munkám tapasztalataiból, a fesztiváltörténeti adatokból és a jelenlegi fesztiválkörképből levont tanulságot. A fesztiválok minőségét, szervezettségét, elterjedtségét, látogatóinak számát, gyakoriságát, társadalmi, gazdaságélénkítő és idegenforgalmi szerepét, társadalmi hatását egyaránt befolyásolják a nemzetközi kulturális áramlatok, az adott bel- és külpolitikai helyzet, a kultúrpolitikai szándék és az adott társadalom mentális állapota (műveltség, közösségi szerveződés, szociális helyzet stb).
Cikkünk a Magyar Narancsban megjelent ajánló interjú teljes verziója.
Forrás: Magyar Narancs
