Finy Petráról nehéz eldönteni, hogy ő a vadász, vagy a vad – a Folyékony tekintet című kötete alapján legalábbis nem egyértelmű.
A költőnő legújabb kötete 3 jól elkülöníthető, mégis egybefüggő részből áll, amelyekben kiemelt szerepet kapnak a testek, erdők, emberek és állatok – különös tekintettel a deformációkra, betegségekre, rákra, hegekre és a halálra. Nem beszélve a többször előkerülő csipkés, vörös, avagy kevésbé vonzó női bugyikról, amelyek sosem ott és akkor bukkannak fel, ahol kéne nekik.
A Folyékony tekintet egy igen szép, puha és érzékeny nőt jelenít meg az olvasó előtt, aki azért keményen bele tud gyalogolni a vérrel kevert sárba, ha arról van szó, és megadóan tűri, hogy a faágak piros csíkokat karcoljanak a bőrére. A kötet versei tömve vannak kisebb-nagyobb tragédiákkal, közönyös gyásszal és küzdelmes túlélésekkel, de vidámsággal és örömmel nem túl sűrűn találkozunk.
A könyv ennek ellenére nem tud teljesen lelombozni, mert minden egyes finoman fájdalmas sor mögül valahogy csak kivillan némi kedves humor és önirónia. Finy Petra verseit érdemes többször a kezünkbe venni, hogy miután túlléptünk a néhol kellemetlenül nyers képeken, élvezzük egy kicsit a versek mondanivalóját is.
Nekem úgy egy hetembe telt, amíg megszerettem a könyvet – és bár nem lett a kedvenc verseskötetem, könnyen találok benne olyan verset, amit bárhol, bárkinek szívesen felolvasnék, mert jó.
A versekhez Szulyovszky Sarolta készített visszafogott, de határozott illusztrációkat, amelyek kellemesen széppé teszik a kötetet – nekem személy szerint már nagy igényem volt valami hasonlóra a magyar könyvpiacon, annyi kevéssé igényes könyvvel találkoztam az elmúlt időben.
A Folyékony tekintet letagadhatatlanul női kötet, de a versei nem csak a nőkhöz próbálnak szólni, sőt. Nézzétek csak, férfiak. Vadászok. Ilyen sebeket hagytok magatok után...
