Szombaton mutatta be az Orlai Produkció az Óbudai Társaskörrel A szív hídjait Udvaros Dorottyával és László Zsolttal a főszerepben. Novák Eszter rendező mesélt az előadásról.
Ha csak olvasom a szöveget, akkor lehet, hogy eszembe sem jut megcsinálni. De sokat segített, hogy láttam már egyszer két nagyszerű színésztől, Clint Eastwoodtól és Meryl Streeptől ezt a történetet. Egyáltalán nem zavar, hogy van az előadásnak előzménye.
Mi tetszett meg a történetben? Miért gondolod, hogy fontos elmesélni ezt ma nekünk?
A döntő nem a történet volt, hanem hogy Udvaros Dorottyával és László Zsolttal dolgozhatok. Nagyon örültem, hogy találkozhatok velük újra. Mindkettejükkel dolgoztam már, sokkal-sokkal korábban. A történetet már próba közben szerettem meg, illetve... Egyszerűen az a helyzet, hogy szerelmesnek lenni jó, és fontos dolog. Ez akkor is igaz, ha – ahogy ebben a történetben is – az ember életének legnagyobb szerelme súlyos morális kérdések miatt nem tud beteljesülni, vagy úgy teljesülni, ahogyan a találkozás megrendítő ereje azt ígéri. A történet egy különleges találkozásról szól, meg arról, hogy vannak olyan események az ember életében, amik kitartanak egy életen át. Sőt, azon túl is: már nem él a két főszereplő, de akkor is hatással tudnak lenni nemcsak a nézőkre, hanem a főszereplőnő két gyerekére is, akikkel együtt értjük meg és dolgozzuk fel, hogy mi történt akkor és ott két ember kivételes találkozásakor.
Egy hollywoodi gyökerű történet esetében hogyan lehet jól kiszámítani az érzelmi hatásfokot?
A résztvevők közül lassan mindannyian középkorúak vagyunk, gondolom, a nézőtéren is sokan fognak ülni ebből a korosztályból, és tény, hogy egy ilyen történet fel tudja kavarni az embert. Nem áll szándékomban ellene menni annak, hogy könnyek szökjenek a szemekbe. Hollywoodban is emberi történeteket mesélnek el, sok esetben nagyszerűen.
Előfordul, hogy kialakul egy nagy szerelem, ám úgy hozza az élet, hogy a pár nem tud egymásé lenni. Van ilyen. Akár hétköznapinak is nevezhetjük.
Lehetne hétköznapi ez a történet is, de itt fontos azért, hogy két kivételesen érdekes ember nagyszabású találkozásáról van szó. A nő is, aki a klasszikus háztartásbeli életét éli, kivételesen érdekes személyiség. A szív hídjaiban annyira erős, annyira intenzív ez a találkozás, hogy a két ember az elválás utáni húsz évben sem tud az együtt töltött négy nap emlékétől és a köztük létrejött erős szövetségtől elszakadni. Szerintem ritka az ilyen. Még a nagy szerelmeinket is le tudjuk zárni általában hosszabb-rövidebb idő alatt, nem hordozzuk magunkban úgy, hogy az a mindennapjainkat meghatározná. Itt pedig erről van szó.
A kivételes személyiségek kivételes színészeket feltételeznek. Úgy tűnik, meglehetősen színészközpontú munka ez.
Egyértelműen és elsősorban az. Tulajdonképpen nem történik semmi más, mint hogy emberek egymással párbeszédet folytatnak és intenzív érzelmeket élnek át. Minden a színészeten múlik. A rendezőnek elsősorban a színészek személyiségéből kell kiindulni és megtalálni a találkozások és a történettel való szembesülések optimális formáit. Ez a kisebb része a feladatnak. A nagyobb a színészekre hárul. Akik valóban kivételesek.
