Székely Csaba sikereiről nehéz röviden írni egy bevezetőben, nehéz felsorolni azt a számos elismerést és díjat, amivel a Bányavidék c. trilógia büszkélkedhet. Annyit megemlítenék, hogy az idei POSzT-nak egyik főszereplője volt: versenyprogrammal, felolvasószínházzal, kötetbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel.
Valamelyest tartottam attól, hogy a kiváló drámaíró nehezen fog túllépni a Bánya-trilógiával elért sikerein, de a Vitéz Mihály című drámájával rácáfolt erre feltevésre, s elvitte a Weörös Sándor országos drámapályázat fődíját. Székely Csabával a Bányavíz felolvasása után beszélgettünk.

Befejezted a Bánya-trilógiát, sokan mégis szeretnék, ha több része is lenne.

Már a harmadik megírásánál is éreztem, hogy ezt a formát, ezt a világot már kezdem nagyon unni. Nehezebben is ment a megírása. Sokat kínlódtam vele, hogy hogyan mondhatnék valami újat az előző kettőhöz képest. Ha elmondom megint azt, hogy ebben a faluban milyen szar az élet, akkor azok, akik látták az előző kettőt, baromira unni fogják; ha nem mondom el, akkor azok, akik nem látták az előzőeket, nem értik, hogy mit szenvednek azok az emberek. Ilyenekre megoldást kellett találni. Ha még egy negyedik is készülne, az olyan lenne, mintha semmi másról nem tudnék írni. Valószínűleg akármit írok ezután, valahol ragtapaszként rajtam marad, hogy a Bánya-trilógia szerzője.

A harmadikkal valamiféle befejezést vagy választ adtál az előző kettőben felvetett kérdésekre?

Remélem, hogy lekerekítettem. Nem az történt, hogy minden problémát érintettem, ami Erdélyhez és az ilyen kis közösségekhez kapcsolódik. Egyfajta kört ír le ez a három darab. Elkezdődött valahonnan, az öngyilkosságok problematikájától és eljutott szinte ugyanoda. A negyvenes generációval kezdtem és ahhoz, hogy megértsük, miért kerülnek olyan állapotba, hogy az öngyilkosságot választják, vissza kellett térnem a tizenéves, huszonéves  fiatalokhoz. Reményeim szerint bezártam a kört.



Sokat foglalkoztatod azt a problémát, hogy a fiatalok kirepülnek a fészekből és elhagyják a szüleiket. Ez gyakran megjelenik a trilógiában, hiszen a fiatalok szinte mind elmennek. Mintha azt akarnád mondani, hogy ejnye-bejnye, azért ezt nem így kellene. Viszont az is benne van, hogy annak milyen lehetetlen a sorsa, aki mégis marad. Ezzel mintha azt szeretnéd sugallni, hogy igenis menjetek és próbáljátok meg. Harmadrészről pedig, aki elmegy, az sem feltétlenül lesz sikeres. Akkor mi a jó választás?

Nem akarom megmondani, hogy valamelyik jó, vagy valamelyik rossz. A választásoknak megvannak a jó és rossz következményei. Ezek sorsok. Nem gondolom azt, hogy valamilyen választás ebben a helyzetben feltétlenül pozitív véggel zárulna. Ha valaki úgy dönt, hogy kilép ebből a körből, nem biztos, hogy boldogulni fog. Társadalomkritikai szempontból ezeknek a közösségeknek a helyzetén való javításával lehetne valamiféle megoldást, valamiféle pozitívumot fecskendezni az ott élő emberek életébe. Ha megteremtődne az, hogy ezekben a falvakban is lehessen normális, teljes értékű életet élni, akkor nem lenne probléma, hogy ki megy és ki marad. Művészet szempontjából kell az elmenni és maradni fölötti döntés.
Tehát az embereknek esélyük sincs arra, hogy boldoguljanak, hanem beleszületnek ebbe a szerencsétlen helyzetbe?

Ahogy képesek elrontani a saját életüket, úgy talán valamilyen szinten fel is tudnák építeni. Olyanok vagyunk, hogy néha tudjuk, hogy most elrontjuk a dolgokat, tudjuk, hogy ha valamit megtennénk, akkor jó lenne az életünk, mégsem merjük megtenni.

A felolvasószínház utáni beszélgetésen elhangzott, hogy talán túlságosan provokatív és már minden határon túlmegy az, hogy a papság által gyakorolt pedofíliát és homoszexualitást beviszed a Bányavízbe. Te is érzed ezt a határvonalat, vagy számodra ez természetes, hogy ezt is szóvá kell tenni?

Nem azért írok, hogy provokáljak. Nem úgy kezdek el írni, hogy mi az, amire fölcsapják a székeket, kirohannak és ellentüntetéseket szerveznek. Egyszerűen a nehéz helyzeteket keresem, ami egy drámában megfogalmazható, és ami egy létező probléma. Ez nézőtől függő dolog is, kinek milyen tűrőképessége van és ki mit szűr le belőle. Ha valaki érzékeny a vallásra, akkor valószínűleg érzékenyebben érinti ez a téma, mert sokaknak a papság sérthetetlen kategória. Más pedig lehet, hogy ezen túl meglátja, mit szeretne mondani ez a darab. Én nem azt szerettem volna mondani, hogy a katolikus papok egytől egyig pedofilok. A fiatalabb generáció szenvedéseiről és kisiklásáról írtam. Az, hogy adódott ez a pedofília… Tudjuk, hogy vannak pedofil katolikus papok, de nem minden pap pedofil és attól, hogy vannak katolikus pedofil papok, a katolikus egyház tagjai nem lesznek rosszabbak. Ezek nem értékítéletek valamilyen vallással vagy csoporttal szemben.

Befolyásolnak-e az olyan nézői vélemények, hogy ez nem tetszett, ez nem volt jó, ezt nem kellett volna? Ez érzékenyen érint téged?

Szeretem a nézői reakciókat hallgatni és vannak megfontolandó dolgok. Az, hogy a nézők elmondták a véleményüket, nekem egy óriási ajándék: hogy elgondolkodtak, számukra szólt valamiről, szerették, kifogásokat találtak benne... Persze, nem fogok változtatni a darab szövegén, de még ez is elképzelhető, sok minden megtörténhet.

Olyan visszajelzés nem volt, mikor valaki teljesen félreértelmezte az írásod?

Például most is hallhattunk egy olyan kifogást, hogy az általam bemutatott tabló nem tartalmaz pozitív hősöket, nincsenek ellenpontok. Én úgy látom, vagy az szeretném, ha látszana, hogy a szereplőkben van az ellenpont, ők nemcsak rosszak vagy jók. Mindez nem azt jelenti, hogy az egész erdélyi társadalom ilyen, ezek szeletek, kivágott kis csíkok. Létező problémákról beszélünk mindhárom darab kapcsán.

Azzal mennyire értesz egyet, hogy a felmerülő élethelyzetek bárhova érthetőek, akár Magyarországra, akár Európába, akár Koreába?

Úgy gondolom, hogy erdélyinek erdélyi, de az igaz lehet, hogy egész Közép-Európában vagy az egész világon meg tudják az emberek találni azt, ami rájuk vonatkozó, rájuk is érvényes. Talán nem minden esetben. A Bányavakság kapcsán például nem vagyok meggyőződve arról, hogy az idegen nyelvű rendőr fogalmát mindenhol értelmezik. Maguk a problémák nemcsak erdélyi problémák, ebből a szempontból egyetemesek.



Megszületett Magyarországon is, magyarországi rendező és színészek által. Látsz valami különbséget a két rendezés között?

Igen, vannak különbségek. Abban, hogy ki hogyan építette fel magának a karakterét, illetve, hogy melyik rendező mit gondolt a szerepről, hogyan fejtették meg a darabot. De ez nem abból adódik, hogy az egyik magyarországi és a másik erdélyi, csupán két különböző elképzelés. Olyan lényegtelen különbségek becsúsznak, hogy magyarországi hangsúllyal beszél valaki, vagy odateszi a névelőt a személynév elé.
Amikor egy külföldi darabot nézünk, ott vannak az idegen nevek és például Varsóban játszódik, mégis érezzük, hogy azok a problémák, amelyek a szereplőket érintik, a mi problémáink is, vagy mi is átéltük azt, hogy milyen, amikor valaki megcsal bennünket, hogy milyen, amikor el kell titkolnunk, hogy van egy gyerekünk. Mondjuk ezt nem biztos, hogy mindenki átélte. /nevet/ Tehát ezek lelkiállapotok, s a kortárs drámák alapvetően bárhol értelmezhetőek. Ha lehántjuk róla azt, hogy vannak helyspecifikus dolgok, az, ami marad, a dráma magja, mindenhol értelmezhető.

A vásárhelyi közelebb áll hozzád vagy ahhoz, amit írtál?

Ez nem feltétlenül úgy van, mint például a Guiness sörnél, hogy minél jobban távolodunk Dublintól, annál rosszabb a sör íze. Itt nem az van, hogy ha távolodunk Erdélytől, hiteltelenebb lesz a darab. Minden változat megtalálja magának a megfelelő megoldásokat, ami ott, azon a helyen érvényes. Az a legfontosabb, hogy az ott lévő közönségnek szóljon valamiről, mondjon valamit neki.

Kritikusan nézed ezeket a rendezéseket? Mennyire bosszantod fel magad azon, ha valamit teljesen félreértelmeznek, és nem úgy látnak, ahogy te láttatni akartad volna?

Én nagyon szeretem a próbákat és nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz belőle. Igazából nem félreértelmezések voltak, hanem bizonyos szándékokat másképp fogalmaztak meg, jeleneteket elnyújtottak vagy összehúztak, ami teljesen belefér a rendezői szabadságba. Úgy tekintek ezekre a művekre, mint egy előadásnak az egyharmadára, amihez hozzáadódik a maradék kétharmad: a rendező és a színészek munkái. Ezért nehéz erről beszélni, hogy nagyon távol álltak-e a szándékaimtól, mert az én szándékaim részei ennek. Addig, amíg nem történik valami olyasmi, hogy én azt írom, hogy a szereplő bejön és helyette a rendező kitalálja azt, hogy egy boszorkányseprűn repül be és lehányja a közönséget, addig nincs gond.

Ilyenkor passzívan nézed, hogy mi lesz ebből, vagy bele is szólsz?

A próbafolyamat alatt eléggé aktívan benne vagyok. Felém is feltevődnek kérdések, hogy ezt miért mondja, ezt hogy kell érteni, jól gondolják-e... Marosvásárhelyen volt ilyen közös munka; átírtunk, kihúztunk, áthelyeztünk mondatokat.

Csizmadiával is így együtt tudsz dolgozni?

Igen, de Budapest messze van, és nem vettem részt a próbákon. Mikor a Bányavirágot csinálta, akkor az elején egy hétig ott voltam, de a Bányavakságnál már nem voltam próbákon. Én a Szkénés Bányavakságot nagyon szeretem, az olyan jól feltöltött.

Nehéz dolog lehet megfelelni ennek a szintnek, amit elértél. Gondolom, szeretnéd túlszárnyalni.

Ha nem is túlszárnyalni, de tartani. Igazából dolgozni szeretek, a legjobb tudásom szerint.



Nincs benned megfelelési kényszer?

Nem nagyobb, mint eddig. Mindig a saját határaimat próbálom túlteljesíteni. Nagy kritikus vagyok magammal szemben. Nincs görcs bennem, hogy jó lesz, vagy nem, hogy sikerül-e túlszárnyalni. Nem lehet minden dráma sikeres. Van, ami jobban tetszik az embereknek, meg van, ami kevésbé.

Tehát ezek populáris darabok?

Valószínűleg nem annyira populárisak, viszont van bennük valami, ami szerethető, amit a többség elfogad. Nem egyszerű szerelmes történetek és operettbe illő sztorik, hogy megnéztük, jól szórakoztunk és kész.

De ez a fekete humor eléggé népszerű, szerethető.

Nem volt jellemző az erdélyi drámára, hogy a fekete humort így használják. Nem volt egy ilyen előképem, hogy ha így írok, akkor az szerethető lesz.

A Bányavíz is megy Vásárhelyre?

Felkértek engem és Sebestény Abát, hogy Marosvásárhelyre készítsünk egy zenés darabot decemberre. Most erre összpontosítunk, és jövőre foglalkozunk a Bányavízzel. Itt pedig Csizmadiáék foglalkoznak vele.

A zenés darabbal hogyan birkózol meg?

Meglátjuk. Ez egy kisvárosi történet, azt hiszem szilveszterkor lesz bemutatva. Valamilyen könnyed és nevetős dolognak kellene lenni. Nem vagyok képes nagyon könnyű darabokat írni. Úgy gondolom, hogy ebben is meglesz a tragikum.