Tizenpár év drogozás tapasztalatait nem lehet egyetlen könyvbe sűríteni. Mindig kimarad majd egy történet, egy pokol, egy halál egy menny.
A Foglaltház elolvasása után az volt az érzésem, hogy a Drognapló a kifestő, a Foglaltház pedig a kifestőből hiányzó színek, csak épp formák nélkül. A szerző első könyve őszintén és precízen írja le a szerhasználat paradicsomi és pokoli oldalát, a lecsúszást és a leállást. A Foglaltház ezzel szemben egy hosszú, darabokra eső, de szétszakadni nem tudó fless. Élőkkel, halottakkal, szeméttel.
A könyv érzékletes hasonlatokkal, példákkal és történetekkel pórbálja meg körülírni, milyen egy romos, szeles, mégis fojtó levegőjű házban keresni a megváltást, ami sosem jön, vagy ha jön, akkor túl hamar el is múlik. A szereplők inkább árnyak, mint konkrét, kidolgozott hús-vér emberek – olyan érzésünk támadhat velük kapcsolatban, hogy ha túl sokáig nézzük őket, eltűnnek. Elporladnak, elillannak, mint akik ott sem voltak.
Lányok, fiúk, beazonosíthatatlan korú emberek, a legkülönfélébb függőségekkel és háttérrel, rehabokkal és visszacsúszásokkal. Hogy ki miért és hogyan köt ki a Foglaltházban, az gyakorlatilag mindegy. Megmagyarázni lehet, megérteni nem, a lényeg az, hogy ott vannak. Együtt, de külön. Kötődni kár, ki tudja, ki mikor lövi túl magát.
Pedig az események nagyon is valóságosak, csak épp nem ebben a dimenzióban történnek. A drogos életsík sem térben, sem időben nem esik egybe azzal, amit a társadalom nagy része valóságnak hív. A szürreális, hamis, vagy valótlan szavak arrafelé – a Zónában – nem mondanak semmit. A Foglaltház a bölcső, a burok, a kinti világ pedig valami olyasféle dolog, ami után sóvárogni illik, de valóban vágyni rá felesleges, mert túl nagy árat kéne érte fizetni. Az elvonás az elvonás – hiába lenne kapu az életben maradáshoz.
A Foglaltház nem kevésbé súlyos és nyomasztó könyv, mint a Drognapló, de sokkal elvontabb módon közelíti meg a témát. Puhakötésű drogalbum, amibe fecskendőkkel és kupakokkal festették a képeket. Színes, szorongató, szörnyű. Kívülről értelmezhetetlen, belülről viszont fogva tart.
Nem egyszerű, nem kellemes, nem szórakoztató olvasmány, de jó tanmese ismét – belecsúszni könnyű, kijönni szar, de legyen meg az illúzió, hogy megéri.
