Folytatódik sorozatunk: a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent BBC History magazin különszáma, Az első világháború története a múlt újabb izgalmas részleteit tárja az olvasók elé.
Redl ezredes híres-hírhedt kémtörténetéről ez év elejéig úgy tudtuk, hogy minden fontos részletét ismerjük. Ám az csak a legújabb kutatásokból derült ki kétséget kizáróan, hogy az osztrák–magyar kémelhárítás fejeként is dolgozó, de éveken át orosz zsoldban álló Alfred Redl kulcsfontosságú, a Nagy Háború első éveinek menetét meghatározó információkat adott át Oroszországnak. Az ezredes így közvetve félmillió honfitársának haláláért felelős.
Az eset talán az első világháború előtti évek legnagyobb port felvert kémügye volt, egész Európa kíváncsi volt az újabb fejleményekre. Az érdeklődés ma is kitart, Verena Moritz és Hannes Leidinger osztrák történészek ezért is folytattak kutatásokat az immár hozzáférhető oroszországi levéltárakban, ahol olyan dokumentumokra bukkantak, amelyek segíthetnek tisztázni az ügy egy-két vonatkozását.
Az 1864-ben, Galíciában, szegény családban született Redl volt az, aki a Monarchia kémelhárításának fejeként az új idők igényei szerint újjászervezte a birodalom kémelhárítását, olyan új módszereket bevezetve, mint az ujjlenyomatok gyűjtése vagy a rejtett fényképezőgépek és kezdetleges lehallgató készülékek – poloskák – alkalmazása. Látszólag eredményei is igazolták, sok ellenséges, főleg orosz kém akadt fenn a hálón, ráadásul többüket sikerült „megfordítani" is, azaz rávenni őket, hogy kettős ügynökként dolgozzanak tovább.
Ma már tudjuk, hogy Redl 1903-tól maga is kettős játékot játszott: amellett, hogy fontos információkat adott át az oroszoknak, kiadta nekik a Monarchia szentpétervári ügynökeit is, ezzel általában az akasztófára juttatva vagy öngyilkosságra kényszerítve őket. Az viszont máig sem teljesen világos, hogyan szervezte be az orosz hírszerzés. Redl homoszexuális volt, ezért kézenfekvő a feltételezés, hogy ezzel az információval zsarolták meg. Ha kiderült volna szexuális beállítottsága, az azonnal a tiszt karrierjének végét jelentette volna. Azonban Moritz és Leidinger kutatásai szerint nem ez történt, az oroszok nem voltak ennek a kompromittáló információnak a birtokában.
Azt eddig is tudtuk, hogy Redl nagy összegeket kapott szolgálataiért cserébe, de most már az is egyértelmű: az ezredesnek igen kifinomult ízlése és ezzel párosuló költséges életmódja volt, emellett a kor legdrágábbjai közé tartozó Daimler autókért rajongott, ezekből többet is vásárolt, de megvett több bécsi házat, sőt egy vidéki birtokot is. A sors iróniája, hogy lebuktatását az általa bevezetett módszerek tették lehetővé. Amikor 1912-ben Redlt ideiglenesen aktív szolgálatba helyezték Prágában, korábbi beosztottja, Maximilian Ronge őrnagy vette át a helyét. Ő volt az, akihez eljutott a jelentés egy gyanús levélről – a postaforgalom figyelését még Redl vezette be.
A Kelet-Poroszországban feladott, „postán maradó" jelzéssel ellátott küldemény egy bizonyos Nikon Nizetas nevére szólt, aki azonban nem jelentkezett, amikor pedig a feladó személyazonosságát megállapítandó felnyitották a borítékot, kiderült, hogy 6000 korona – mai értéken nagyjából 3 millió forint – lapul benne. Miután értesítették a kémelhárítást, a szakértők rögtön gyanút fogtak, a poroszországi Eydtkunen városka ugyanis híres volt az ott folyó orosz kémtevékenységről. A levelet visszavitték a postára, és Ronge két emberét is odaküldte, hogy őrizetbe vegyék a rejtélyes Herr Nizetast, ha átveszi a küldeményt. Ez csak 1913. május 24-én, akkor történt meg, amikor már két újabb, szintén pénzt tartalmazó küldemény is érkezett ugyanerre a névre, de a gyanúsított egy taxiba ülve eltűnt a helyszínről, mielőtt elfoghatták volna. A szerencse azonban rámosolygott a kémelhárítókra, kisvártatva megjelent ugyanaz a taxi, a sofőr pedig elmondta, hogy egy szállodához vitte utasát.
Egy tiszti különítmény a szobájában szembesítette Redlt a lebukással, aki beismerte, hogy egy ideig idegen államok szolgálatában állt, de a részleteket – illetve azt, hogy nem csak egy-két éve, hanem egy évtizede kettős ügynök – nem tárta fel. A vallomás után a különítmény visszavonult, hogy „a bűnözőnek megadják azt a lehetőséget, hogy életének gyorsan véget vethessen", előzékenyen még egy pisztolyt is otthagytak a keze ügyében. Redl annak rendje és módja szerint főbe lőtte magát.
A mostani kutatásból kiderül, hogy Redl nemcsak az osztrák – magyar vasúti létesítmények védelmi intézkedéseit és aknamezők térképeit adta el Oroszországnak, hanem a Monarchia legalább három teljes mozgósítási tervét, amelyek külön-külön voltak kidolgozva egy Oroszországgal kirobbanó, egy Olaszország elleni, valamint egy balkáni háború esetére. Az átadott dokumentumok között ott volt a Szerbia elleni osztrák–magyar felvonulás terve is. A kutatók szerint az információk olyan jelentőségűek voltak, hogy ha Oroszország 1913-ban megtámadta volna a Monarchiát, csapatai néhány nap alatt Bécs alá érhettek volna.
Feltételezhető, hogy a megszerzett tudást Oroszország megosztotta Szerbiával, később pedig Olaszországgal is. Az információknak komoly szerepük lehetett abban, hogy a szerbek 1914-ben a vártnál jóval erőteljesebb ellenállást fejtettek ki a Monarchia csapataival szemben, illetve abban is, hogy az előrenyomuló orosz hadsereg egész Galíciát elfoglalta, és csak 1915-ben sikerült a korábbi határok mögé visszaszorítani. Nem túlzás tehát azt állítani, Redl lelkén szárad több százezer osztrák–magyar katona halála.
Papp Gábor főszerkesztő
