Egy romantikus film színpadi változata Cole Porter-dalokkal: a Római vakáció című zenés előadást Tenki Réka és Fekete Ernő főszereplésével pénteken mutatták be a szentendrei városháza udvarán.
Audrey Hepburn és Gregory Peck legendás filmje ezúttal színpadon kelt életre az Orlai Produkciós Iroda és a Szentendrei Teátrum közös produkciójaként, Pelsőczy Réka rendezésében. A Római vakáció című klasszikus mozi színpadi változatában Fekete Ernő játssza Gregory Peck legendás szerepét. Az előadást július 26-án, pénteken láthatták először a nézők Szentendrén, a Városháza udvarán, majd ősztől a Belvárosi Színházban találkozhat vele a közönség.
Fekete Ernő korábban, a próbafolyamat alatt beszélt a készülő előadásról:
Viszonylag ritkán játszol a Katonán kívül. Most az Orlai Produkció előadásában, könnyű műfajban, egy romantikus vígjátékban lépsz fel. Hogyan kerültél az előadásba?
Fekete Ernő: Annyira ritkán nem járok ki, vannak olyanok a társulatomban, akik nálam is kevesebbet vagy egyáltalán nem játszanak a Katonán kívül. Úgy érzem, valójában mindenki vágyik rá, hogy kimehessen kicsit, nem azért, mert nem szeretnének ott lenni, hanem mert időről időre jó más, új emberekkel is találkozni. Én azok között vagyok, aki ki-kijár, szerintem annál nem többet, amennyit a társulati lét elvisel. Szóval olyan kétévenként csinálok valamit a Katonán kívül.
A mostani előadás története messziről indul. Valamikor pár éve, egy színikritikus díjátadón Orlai Tibor azt mondta, szeretne velem együtt dolgozni és mondott is egy címet, de sokáig nem történt semmi. Aztán hallottam, hogy a darabot már próbálják, így indult a mi kapcsolatunk. De Tibor ismét megkeresett, hogy ő továbbra is szeretne velem dolgozni és mondott egy amerikai filmet, aminek a színpadi változatát megcsinálná. Ezzel aztán hosszan molyoltunk, már példányt is olvastunk. Akiket rendezőnek szerettünk volna felkérni – mert Tibor megkérdezte tőlem is, kivel dolgoznék, tehát ebbe beleszólásom volt –, azok közül nem vállalta senki. Amikor az utolsó „reménysugár" is azt mondta, hogy nem, akkor Tibor azt mondta, hogy ezt hagyjuk és adott másik három darabot. Úgy éreztem magam, mint egy olyan nagy sztár, aki eldönti, ki rendezze őt, aztán a darabok közül kiválasztja a neki tetszőt – vagy legalábbis nagyon komoly beleszólása van a dologba. Ettől zavarban is voltam. Minden darabot becsülettel elolvastam. Végül ráböktem az egyikre, mert a másik kettő megpróbálta álcázni önmaga bulvár voltát. Semmi baj nincs a bulvárdarabokkal, a bulvárszínházzal, csak legyen önazonos. Ne próbáljon bizonyos pillanatokban úgy csinálni, mintha az mély, intellektuális valami lenne, mert nem az. Ha úgy csinál, akkor az kamu, ami engem idegesít. Legyen az, ami, dolgozzunk rajta sokat, legyen igényes szórakoztatás, és mindenki érezze jól magát. Aztán mégsem az lett, amit kiválasztottunk, de idén tavasszal hívott Zöldi Gergely, hogy van egy darab, ami Pelsőczy Rékának - a közben felkért rendezőnek - is nagyon tetszik. A Római vakáció.
Hogy viszonyulsz az anyaghoz?
Arról nem volt szó, hogy zenés-táncos dolog lesz. Azt tudtam, hogy romantikus kaland, de prózában képzeltem én ezt el. Lehet, hogy mondták és a félelmeim miatt nem hallottam meg, de itt szembesültem igazán azzal, hogy énekelni kell meg táncolni, ami – valljuk meg – nem az én fő profilom. Némelyik táncpróbán, reggel tíz tájban élénken szidalmazom magamban azt, aki ezt elvállalta, aztán rájövök, hogy én voltam. Van bennem törekvés a jóra vagy a legjobbra, úgy gondolom, hogy ha valaki dolgozik valamit, akkor értsen hozzá, és nem olyan nézői reakciókra vágyom, hogy "ez a Fekete Ernő milyen jó kis színész, jaj, most megemelte kétszer a lábát, hát nem megy neki, de milyen aranyos". Persze lehet, hogy ez lesz a végeredmény, de igyekszem.
Gregory Peck játszotta ezt a szerepet a filmben. Előkerült a próbák során, hogy van egy ilyen előzmény?
Tudtam, hogy ő játszotta, mutattak plakátokat, emlékeztem is rá, de igazából nem tudom, kicsoda Gregory Peck. Tudom, hogy nagy színész, hogy sok filmben játszott, de felkészületlen vagyok filmtörténetből. Audrey Hepburnről többet tudok, róla többet hallottam. Mondjuk az ő szerepétől lehet, hogy megilletődnék.
Az egy egészen más produkció lenne. Nívós szórakoztató előadást létrehozni önmagában nem könnyű dolog. De mégis: szerinted túlmutat-e valamennyire önmagán az, amit látni fogunk?
Ez egy roppant kedves, bájos mese, remélhetőleg sok munkával és jó ízléssel elkészítve. Speciális világa van, amit Réka (Pelsőczy Réka, a rendező - Szerk.) talált ki éppen azért, hogy ne csak önmagát jelentse a sztori, hanem szóljon valamiről. A történetet egy filmstúdióba helyezte, ahol mi színészek vagyunk, akik ezt a történetet próbálják, forgatják, játsszák. Ebben benne van az ő filmvilághoz fűződő szeretete és rajongása is. Közhely persze, de ha hitelesen megszólal egy reménytelen szerelem a színpadon, az bárhol, bármikor aktuális tud lenni, hiszen bármelyikünk életében előfordulhat ilyesmi. Szimpatikus benne, hogy a történet abba az irányba halad, hogy valami csodálatos, álomszerű vége legyen, de nem: minden olyan, mint a mesében, de végül valójában olyan, mint az életben.
Más egy ilyen produkciót próbálni mint a Katonában dolgozni?
Más a próbabeosztás: a kőszínház klasszikus próbaidőszakkal dolgozik, délelőtt próba, este játszunk. Itt sűrítettebb munka van. Ettől eltekintve ugyanarról a dologról van szó: az ember a legjobbat akarja kihozni magából az adott darabban.
