Barta András második regényének képlete egyszerű: Magyarország = anyád. Eredetileg még egy felkiáltójel dukált volna, de az író végül az értelmezést az olvasókra hagyta.
Mit gondolsz a regényt 2008-ban ért kritikáról, miszerint nehezen befogadható?
Ez egy konzervatív, lineáris, talán túlságosan is vezetett történet. A tizenkettedik és huszadik oldal között le is vezetem: beszélek a magyar emberről, amelyről általánosítok az emberre, majd ez az ember többes szám első személyre vált, és ez a mi, a többes szám első személy találkozik az elbeszélővel. Az elbeszélő ezt a többes szám első személlyel jelölt „olvasót" vezeti végig. Néha az olvasót ki kell vezetni egy alternatív térbe, ahonnan jól rálátni a cselekmény egészére. Terjedelmes történetet csak trükkök árán lehet láttatni, és ehhez talán túl kínosan is ragaszkodik a könyv. Két fő szálon fut a cselekmény: az egyik egy közeljövőben játszódó ál-történelmi regény, egy káoszba fúló ország története, és ebbe van belefűzve a másik, egy szomorú, életrajzi ihletésű vonal, saját családi drámám sztorija.
Azt mondod, a történet konzekvensen, lineárisan vezetett. Mégis, bekerült egy kilógó fejezet, amelynek leírása is azt javasolja, hogy akár át is ugorhatjuk (Kétségbeesetten szétesett fejezet). Miért érezted úgy, hogy mégis meghagyod ezt a passzust?
Ez a fejezet időben visszaugrik egészen A vidéki fiatalok Budapesten történetre. A könyv többször is visszalép az időben, hogy jobban megértesse a jelen cselekményét, de ez esetben nem gondoltam, hogy a regény megértéséhez feltétlen szükséges a fejezet ismerete, hiszen ez a jelenlegi történet előtti másik történet.
Miért nem került akkor a regény elejére?
Olvastad a Gyűrűk urát? Én nem. Azért, mert az első száz oldala azt taglalja, hogy mi történt a múltban, nem azt, ami az olvasót valóban izgatja, hogy mi van most. Azt gondoltam, hogy ha nem tudtam elolvasni a Gyűrűk urát és elől hagyom ezt a fejezetet, akkor más sem olvasná el az én könyvemet.
Speciálisan kezeled a szereplők elnevezését. A főhős neve rövidítve XA, míg korábbi regényedben a főszereplő teljes nevén XA20 WH névre hallgatott. Miért így?
Igen, az új regény szereplői részben azok, akik az első könyvben is szerepeltek, de nem függ össze a kettő. Ottlik Géza is ezt csinálta, hogy a történetei kvázi folytatólagosak azonos főszereplőkkel. Ha ő megtehette, akkor én is. Az én történetem nem folytatásos, de nem akartam új neveken gondolkodni. Valahol mélyen mégis csak magáról és azokról ír az ember, akik körülveszik. Azért ezek a létező karakterek direkt „el vannak írva". Például néha egyikük barna hajú, másutt szőkén tűnik fel. Ez egyfajta allegorézis: vannak részletes és nagyon vizuális leírások, és vannak homályosak - a jelképes értelmezésük igaz.
A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon regényedből ajándékoztál egy példányt Fekete Györgynek. Hogy fogadta?
Nagyon szépen megköszönte és nagyon nyájas volt. Azt mondta, hogy át fogja tanulmányozni. Elvégre nem tudhatta a borító alapján, hogy mi lehet benne.
Regényed egy hosszú időn át érlelt, sok élményből, csalódásból és fájdalomból táplálkozó írás. Ha ránézel egészben az egész műre, mit mondanál?
A pszichológusom talán azt mondaná, hogy egy grandiózus világgal takarok el egy fájdalmas világot. Ez a regény mindkét vonalára igaz. Az én szempontomból ez egy óriási kísérlet volt: betakarni a rosszat egy szebb világgal. Egy weboldalon láttam, hogy az én könyvemet nyerheti meg az, aki megírja, hogy mi az első szó, ami eszébe jut, ha azt hallja, hogy Magyarország. Olyanokat írtak, mint: szegénység, félelem, rosszkedv. Zömmel szorongással teli, negatív asszociációk voltak. Én e helyett idetettem egy nagy ívű történetet, hogy megmutassam, hogy ez is megeshetne, de a szövegből kiderül, hogy végül is nem történhet meg. Ebbe fűztem bele személyes drámámat. Az, hogy rákos lettem, sok lelki problémával segített megküzdeni. A korábban nagynak tűnő lelki gondok hirtelen eltörpültek. Azért az ember lehet boldog, meg kiegyensúlyozott.
