„Szeretnétek velünk álmodni?" A Babylon Circus a Sziget utolsó napján különleges utazásra hívta a közönséget, a francia banda minket is elvarázsolt.
Van egy francia zenekar, akik lassan húsz éve zenélnek együtt, de még mindig óriási energiákat tudnak felszabadítani a színpadon. Van egy kilenc tagú együttes, akik saját bevallásuk szerint minden turnéjukon vándorcigányokká változnak és nagycsaládként járják a világot. Van egy zenekar, akik énekelnek politikáról is, de a fő üzenetük a félelem nélküli, szabad élet. Van egy énekesük (Manuel), aki fiatalként sok időt töltött London jamaikai negyedében, ami a hangszínére is hatott - ő lett a banda fekete hangja. Van egy másik énekesük (David), aki szerint nem számít, hogy az utcán vagy egy nagyszínpadon játszanak, a lényeg az őket összekötő szeretet.
A Babylon Circus zenészei Ausztriából jöttek, Franciaországba mennek tovább, és közben benéztek hozzánk a Sziget nagyszínpadára, hogy a tűző napon felperzseljék a hangulatot és megtáncoltassák a fesztiválozókat. A koncert előtt a kilenc tagú együttes két énekesével, David Baruchellel (a nagyszívű bohóccal) és Manuel Nectoux-val (a rejtélyes porondmesterrel) beszélgettünk.
Hányszor játszottatok már Magyarországon? Milyen a Sziget közönségének zenélni?David: Többször is jártunk már itt: zenéltünk a Balatonnál, Pécsett egy kisebb klubban és kétszer (2007-ben és 2009-ben) a Szigeten.
Manuel: A magyar közönség pedig egyszerűen szuper.
David: A Sziget egy nagy fesztivál, óriási területen. Tudom, látom, érzem és hallom, hogy nincsenek túlsúlyban a magyarok a külföldiekhez képest. Szerintem fele-fele az arány.
Manuel: Olyan, mint egy európai zenei találkozó, és ez jól is van így. De játszottunk már Magyarországon csak magyar közönségnek is és imádtuk őket.
Mik az összetevői egy jó koncertnek, amit ti is igazán élveztek?
Manuel: Minden koncert olyan, mint az első randevú. Fontos az energia, amit beleadunk, és a szeretet, ami az együttes tagjait összetartja, és hogy ezt az emberek lássák is rajtunk. Az egész az energia átadásáról és cseréjéről szól: felhasználjuk a közönség energiáját, de vissza is adjuk.
Az új albumotok, a Never Stop két hét múlva jelenik meg. Mennyiben lesz más, mint az előzőek?
David: Látom, mindent szeretnél tudni. A film végéhez akarsz érni, még mielőtt elkezdődne... Annyit mondhatok, hogy elsősorban legyetek kíváncsiak. Örökös fejlődésre van szükségünk: ez a lemez is más lesz, mint az előző, ahogy az előző is más volt, mint az azt megelőző. Ami leginkább megkülönbözteti majd ezt az anyagot az előzőektől, hogy több lesz benne a rock & roll. Minden albumunkon új dolgokat szeretünk kipróbálni. Ez most kicsit nyersebb és egyben mélyebb is lett. A mélyben rejlő érzelmeket kezdtük el keresni magunkban a személyes életünkből vagy bármilyen más helyzettel kapcsolatban. Arra próbáltunk koncentrálni, hogy az eredmény tiszta legyen és elemi, és ne vegye el a figyelmet a számok lényegi, esszenciális részéről a túl sok hangszer.
Manuel: Megpróbáltunk visszamenni a gyökerekhez. Oda, amikor húsz éve Daviddel elkezdtünk együtt zenélni. Ez egy rock & roll történetként kezdődött: félre akartunk vonulni a kisvárosunkból, ahol laktunk, és a közeli tornyokhoz és épületekhez mentünk zenélni.
Az új lemez szövegeivel kapcsolatban mire helyezitek a hangsúlyt? Tíz évvel ezelőtti, Dance of Resistance című albumotok politikai üzenetet is hordozott. Most mennyire kap szerepet a politika az életetekben és a lemezen?
Manuel: Persze, még mindig fontos a politika, de ezt nem mindig mi irányítjuk. Egy dal, ami az én életemről, a te életedről vagy az emberek életéről szól, mindenképp tartalmaz politikát. Ebből a szempontból, tágabb értelemben minden számunknak van politikai üzenete, még akkor is, ha egy szerelmes dalról van szó. Rengeteg módja van annak, hogy a világról beszéljünk. Mostanában egyre inkább használjuk a költészetet: nem kell mindig nekünk leírnunk a gondolatainkat, ha ott vannak a versek is, amelyek beszélnek helyettünk.
Az együttesből páran utcazenéléssel kezdtétek. Maradt még valami ezekből a gyökerekből? Miben más, amikor az utcán zenéltek, és ha egy Szigethez hasonló méretű fesztivál nagyszínpadán léptek fel?
Manuel: Még mindig játszunk az utcán. Múlt héten például a repülőn zenéltünk. Mármint benne és nem rajta... Következő alkalommal majd a tetején fogunk.
David: Ahogy Manuel is mondta, olyan ez, mint egy randevú. Ami közös a kétfajta koncertben, hogy azért zenélünk, hogy adjunk, kapjunk és megosszunk egy élményt. Ez azért is fontos, mert szerintem mindennek szívből kell jönnie. Ebből a szempontból nem számít, hogy több ezer embernek játszunk a Szigeten, vagy egy közeli kocsmában gitározom a barátaimnak - a különleges pillanat közös átélése a lényeg. Ezért nem is tudnám megmondani, melyik a jobb: egy nagy fesztiválon játszani vagy az utcán. Mind a kettő különböző érzéseket hoz felszínre, de ami összeköti őket, az a szeretet.
Manuel: Ó, rengeteg őrült dolog történt már itt velünk, nem könnyű választani.
David: Legutóbbi alkalommal, amikor a Szigeten jártunk, az együttes egyik tagja lekéste a repülőt. Elvesztettük őt a koncert utáni buliban. Akkor is vasárnap délután játszottunk, és a repülőnk másnap reggel indult, de az elhagyott srác nem volt ott a reptéren. Úgyhogy teljesen másnaposan készíthette a bankkártyáját, hogy kifizesse az utat a következő időpontra. A Sziget nagyon veszélyes hely.
