A haldokló Gutenberg-galaxis néhány törpecsillaga azért szór még némi fényt a papíralapú olvasást kedvelők arcába, de már évek óta üljük a halotti torát. Korai lenne?

Internet, tabletek, e-könyvek, okostelefonok... A szakértők már elég régóta regélnek arról, hogy a könyvnek befellegzett, a nyomtatásnak és a papírnak agyő, felejtsük el az egészet úgy, ahogy van, és lapozgassunk inkább pdf-et ujjbeggyel egy fényes kijelzőn. Lassan eljön az idő, amikor majd én is azt mondom, hogy felőlem – bár egy Kindle-re nem lehet olyan szép kalózmaszkot rajzolni, mint anno Kölcseyre a magyarkönyvben.



Hogy meddig maradnak meg a nyomtatott könyvek, az persze nem csak a könyvespolc-gyártókat érinti érzékenyen, hanem a szövegek íróit is. Az élelmesebbje – főleg a tengerentúlon – már nem is gondolkodik a macerás, költséges kiadásban, hanem egyenest az interneten értékesíti szellemi termékét. És szarrá keresi magát, ha elkapja az ívet.

Számomra lassan már összefolyik, hogy mit, hol és milyen formában olvasok, mert nemcsak a könyvek megjelenési formája, hanem a tartalmuk is átalakul – az olvasási szokásoknak megfelelően. Egy olyan cikk, amit két másodpercnél tovább tart végiggörgetni, már nem olyan izgi, mint egy kétsoros cím – szöveg nélkül. Ez van. De ha valami érdekes, az megragad, és mindegy, hogy papíron olvastam, vagy sem.

Nekem sosem volt annyira fontos a forma, ellenben a tartalom sokkal inkább. Úgyhogy nem azon kezdek el rágódni, hogy jaj, nem lesz majd mibe csomagolni a halat a piacon, hanem azon, hogy miért kerülnek olyan ritkán rendes írások, versek, szövegek a szemem elé, akár világítanak, akár nem.

Az internet mindenkié (akinek van rá pénze), és még mindig páratlan lehetőség, hogy megtöltsük tartalommal, de az emberiség – a viccoldalak szerencséjére – sosem erről volt híres. A vécében halmozódó, papíralapú hulladék nagy része már az interneten kerül újrahasznosításra, és legalább fizikailag nem foglalja a helyet, csak a gépünk virtuális memóriáját terheli. Sokkal jobb.

Annyira tehát nem nagy baj, hogy most már kétszer meggondolják, hogy mi kerüljön nyomtatásba és mi nem, bár sanszos, hogy a bulvárlapok, a ponyvák, a semmi újat nem mondó szakácskönyvek és az aranykeretes művészeti albumok még tartani fogják magukat egy darabig, mivel a vásárlóközönségük még nem ette bele magát annyira az élet kettes számrendszeren alapuló részébe.

Akik meg elektronikus formában akarnak publikálni, azoknak igenis át kell gondolniuk, hogy az új megjelenési formák milyen lehetőségeket vesznek el, és milyeneket adnak. Természetesen mindezt úgy, hogy azért a mondanivaló ne nagyon csorbuljon, és ne csapjon át valami menthetetlen giccsbe az egész csak azért, mert fasza mozgóképekkel lehet illusztrálni egy blogbejegyzést.

És mivel most egyre inkább az az érzésem, hogy magam ellen (is) beszélek, gyorsan abba is hagyom, keresek valami jó versblogot. Mondjuk a Lelkigyakorlatokat vagy a Morningpoetry-t.