A Canarro zenekar alapfelállásban egy hegedű-harmonika duó, mely hangulatosabbá teszi Budapest kávéházait, Pécs utcáit, ha épp nem Erdélyben vagy Finnországban turnézik, de a színházkedvelők is találkozhatnak muzsikájukkal. Hogy miért olyan különleges a zenéjük – talán azért, mert bárhol halljuk is, egy más világba repít, egy olyan világba, ahol a zene érték, ahol a zenészek örömből muzsikálnak és ahol a közönség egy nagy baráti társasággá alakul. Egy olyan világba, ahol még számítanak az emberi kapcsolatok és ahol elfér egymás mellett a tangó és a magyar népdal. 

Miért épp Finnországban készült a lemezetek?

Tamás: Egy finnországi lelkes menedzser mondta, hogy csináljunk ott lemezt. Nem volt rá sok időnk, tíz óra alatt fölmuzsikáltuk. Ez úgy jött, hogy az If kávézóban muzsikáltam, akkoriban Andris hajózott, de bárkivel is mentem zenélni, mindig azt mondtam, hogy mi vagyunk a Canarro zenekar. Aztán visszajött Andris és tényleg mi voltunk a Canarro zenekar.

Egy finn csávó bejött és nagyon szerette ezt a sanzon-swing stílust, ezért kihívott. Először külön engem akart kivinni, de az nem jött össze; amíg nem találkozott Andrissal, azt hitte, hogy ez egy gitár-hegedű duó, s nagyon megörült annak, hogy Andris harmonikás, mert Finnországban nagyon szeretik a harmonikát, ott ennek nagy tradíciója van. Éppen erre a változatos repertoárra, amit mi játsszunk már tizenkét éve: tangók, sanzonok, swing, kis latin, szalonzene, egy kis magyar, ilyen-olyan… ők épp erre nagyon nyitottak.

Tehát kihívott minket, szervezett egy kis turnét. Az idén nyáron ez már a harmadik turnénk volt, novemberben lesz a negyedik.



A Canarro tehát duó?

Tamás: A zenekar alapjában véve egy duó, ami maga köré gyűjtött nagyon sok muzsikust. Amikor van rá lehetőség, trióval, kvartettel megyünk. Van amúgy a Canarronak egy nagyzenekari felállása, öt-hattagú swing, de így ritkán játsszunk.

András: Mi ketten az utcán kezdtünk el muzsikálni, ott tanultunk, ott ismerkedtünk meg a stílusokkal, ahogy bővült a zenekar, az ezzel együtt történt. Például megismerkedtünk egy swing gitárossal, Jakab Viktorral, tanultunk tőle, aztán tangós körökbe keveredtünk Budai Laci kapcsán – így sokszínűsödött repertoárunk, azóta belenyúltunk mindenféle másba is. Filmzenékkel foglalkozunk, színházi zenét szerzünk most éppen a Bárka Színházban.

Tamás: Ezelőtt az Anna Karenina darabján dolgoztunk ott Vlad Troickij rendezésében. Az utcáról jött minden. Akkor még nagyon csekély tudással, de játszottunk önszórakoztatás és aprókeresés céljából; valaki hallott minket s azt mondta, bemutat Budai Lacinak. A Budai Laci-kapcsolatból jött a latin gitáros és így tovább.

A zeneszerzés mikor kezdődött?

András: Nagyon régi álmom volt a zeneszerzés. Eredetileg Kátai Istvánnak köszönhető, hogy elkezdtük.

Tamás: Pityu akart egy olyan színházat csinálni, ahol nem nagyzenekar van, hanem egy könnyen mozgósítható, kicsit költségkímélősebb, de minőségileg megfelelő zenekar. Ajánlották neki Andrist, aki már ismerős volt színházi berkekben. Aztán nagyon megszerettük, amit csinálni akart és amit meg is csinált a színházban.

András: Eredetileg a Csókos asszonyt dolgoztuk át, aminek elvileg el volt készítve a zenei anyaga, de teljesen átformáltuk a próbafolyamat során. Pityunak nagyon megtetszett. Utána megkért, hogy a Vérnász című színdarabnak a zenéjét írjuk meg, aztán lett Tomi ismeretsége kapcsán az Anna Karenina zenéje.

Együtt írjátok a zenét?

Tamás: Különböző módszerünk van. Én improvizációs módon, élőben kitalálok valamit, és ami jó, azt megjegyezzük, Andris pedig előre megírja. A kettő együtt nagyon ötletes.

András: Nagyon jó kritikákat kaptunk, tehát nagyon büszkék vagyunk rá, ezért is mondjuk el :) 


Honnan jött a Canarro név?

Tamás: Elkezdtünk tangókat játszani – tudtunk két tangót, meg egy Gedeon bácsit, ez volt a repertoárunk tizenhárom éve az utcán – és valaki adott nekünk egy tangó kazettát, hogy tanuljunk többet. Kellett egy jó zenekarnév. Az egyik volt a „kiskanál”, majd Andris egyszer mondta, hogy „canarro”. Fancisco Canaro egy tangószerző, de én ezt nem tudtam, azt hittem, ő találta ki. Kiderült, hogy nem, igazából valaki másnak a nevéből jött, ez olyan, mintha lenne egy zenekar, amit úgy hívnak, hogy Pagonnyi, két ny-nyel. Mi ugyanezt csináltuk, mert Canaro egy r-rel írja, mi meg, ugye, kettővel. Így lettünk Canarro.

Emellett van munkátok?

András: Nincs, ez a főállásunk.

Hogy néz ki egy hetetek?

Tamás: Mindig máshogy. A levelezgetős-e-mailezgetős részeket én csinálom. Ha van olyan felkérés, ami új munkát igényel, például zeneszerzés, mint ahogy most is: keddenként a Localban muzsikálunk, oda kell egy-két újabb, frissebb swing, ezzel Andris foglalkozik. Ő a zenei részét felügyeli a dolgoknak, én meg a menedzsmenttel, reklámmal, kapcsolattartással foglalkozom.

Sok fellépésetek van?

Tamás: Most szerencsére elmondhatjuk, hogy igen, de nem véletlenül történt az, hogy kimentünk hajóra muzsikálni.

Hogy telt a nyár?

Tamás: Hajóztunk a Balti-tengeren két hónapot

András: Tulajdonképpen jazz-triószerűen.

Tamás: Majdnem ugyanezt csináltuk, mint itt egy jazzénekesnővel kiegészülve, aki egy-két mostani popzenét is átdolgoztatott velünk. Hol jól sikerült, hol rosszabbul ez a része, de az is érdekes ötleteket, gondolatokat ébresztetett bennünk.


Milyen stílusokban zenéltek ti tulajdonképpen?

Tamás: Van egy régi mondásunk erre: Canarro – a régi magyar sírós vigadós tangós dixi. Így próbáltuk összesűríteni egy mondatba. Azt akarjuk elérni, hogy a Canarro azt jelentse: zene határok nélkül. Mikor az ember azt játssza, amihez kedve van, legyen az egy orosz dal, egy magyar népdal, egy filmzene, vagy egy sanzon, vagy akár latin zene. Ha éppen duóban, akkor duóban, ha éppen ott egy latingitáros, akkor valószínűleg több lesz a latin.

András: Bármiféleképpen játsszunk, mindig van egy kikötésünk: elektronikát nem használunk.

Tamás: A zenekarnak van egy olyan sajátossága, hogy ha lekapcsolnák az áramot, akkor is működőképes lenne a nagy latinzenekartól kezdve a kis duóig. Fontosnak tartjuk, hogy a zene nem az, hogy hoz magával az ember egy nagy hangszórót, kirak tíz laptopot, hanem tényleg, amit a fa, a rezgés, a sípok adnak, így természetesen jut el a közönséghez.

Ha jól tudom, szívesen jártok Erdélyben is. Ez hogyan kezdődött?

András: Ez is Kátai Pityunak köszönhető, mert ővele jutottunk ki először, az előbb említett Csókos asszonyból összeraktunk egy dalcsokrot.

Tamás: Egy kávéházi estszerűséget, kiegészítve egy-két újabb számmal.

András: Akkor volt egy turnénk, amit nagyon megszerettünk.

Tamás: Pityu énekelt, sőt a kedves felesége, Noémi is. Nagyon izgalmas dolgot csináltunk belőle, egy kis mozgószínházat. Aztán ez sajnos abbamaradt, viszont még egyszer kimentünk Erdélybe egy disznótorosra, ott is nagy muzsikálások voltak. Jó társaság volt, rengeteget zenéltünk, ettünk-ittunk és azóta is várjuk, hogy mikor lesz erre megint lehetőség. Remélhetőleg lesz.

András: A levegőben van, Pityuval rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és mindig kérdi, mikor jöttök, hogy menjünk ki.

Tamás: Jó lenne egyszer újra összehangolni. Ő is sokat dolgozik, mi is sokat dolgozunk, aztán majd egyszer úgyis újra összecsapódunk.


Mi fogott meg Erdélyben?

András: A hangulat. Aki fogékony erre és odamegy, az érzi, hogy ez felejthetetlen. Bikfalván voltunk, nagyon tetszett, mikor mondták, hogy kétszázötven „füstös” falu, tehát ahány ház van, annyi „füst”. Az emberek közötti kommunikáció, az az életforma, ami ott van, a tiszta levegő, azok a jó ételek, az isteni pálinka… nem lehet nem szeretni. Ott is nagyon fogékonyak az ilyenfajta, elektronikusságot mellőző zenére. Volt olyan, hogy bementünk egy kocsmába vagy étterembe enni, s mikor kiderült, hogy zenészek vagyunk, elkezdtünk játszani, az emberek körénk gyűltek, énekeltek és tanítottak minket.

Tamás: A zenei repertoárunk egy részét hallás után tanultuk meg egy másik muzsikustól, vagy csak valaki elénekelte „makacsul” nagyon sokszor  :) . Érdekes, hogy a magyar régi népzenével közelről ott ismerkedtünk össze, s ott ez nagyon megfogott, mikor leányok körénk gyűltek és elkezdtek gyönyörűen énekelni. Ezért is érdemes bárhová menni, mert mindig találkozhatunk valakivel, aki énekel egy olyat, hogy csillogó fülekkel hallgatjuk. Ugyanilyen élményünk volt az Őrségben is. Ez egy csodálatos dolog, elveszni akár egy kiskocsmában és összetalálkozni ilyen különleges helyi emberekkel.

Hol láthatunk mostanában titeket?

Tamás: Most sok koncertünk lesz, a Facebook-on és a canarro.hu-n fönn van. Kávéházak, romkocsmák, ilyesmik a helyszíneink. Többsége duós és triós felállásban, egyelőre nagyobb felállásról nem tudok nyilatkozni.

András: Lesz egy novemberi finnországi turnénk még, indul ez a darab, amiről beszéltünk, annak decemberben lesz a bemutatója.

Tamás: Várunk mindenkit szeretettel, az oldalon nyomon követhető, hogy épp merre járunk.