Alkalmazott matematikával kezdte, végül mégis karmester lett. Dubóczky Gergely szemtelenül fiatal és tehetséges, aki ragaszkodik a „mainstream-mentes” zenéhez.

Az ELTE TTK-n tanultál alkalmazott matematikát. Most mégsem mint matematikussal, hanem mint karmesterrel beszélgetek veled. Miért váltottál?

Nagyon egyszerű. A zene sokkal jobban érdekelt. Úgy is mondhatnám, hogy matek nélkül tudok élni, zene nélkül meg nem. (Ezúton is elnézést kérek azoktól a matematikusoktól, akiket ez a kijelentés esetleg bánt.) Egészen kicsi koromtól kezdve tanultam zenét: gyerekként zongoráztam, aztán elég hamar elkezdtem kamarazenével foglalkozni, és rájöttem, hogy ez az én világom. A Zeneakadémia előtt nem jártam egyáltalán konziba. Nem is vettek fel elsőre. De nem bánom, mert egy csomó olyan dologgal foglalkoztam addig, ami miatt sokkal könnyebb most a munka: bejártam a bölcsészkarra, filozófia meg esztétika szemináriumokra, fagottoztam, jazz-zongoráztam, ez most mind-mind nagyon jól jön.


Az, hogy nem jártál konziba, jelentett a Zeneakadémián bármilyen hátrányt?

Leginkább a tapasztalat szerzés kapcsán éreztem hiányosságokat: repertoárismeret, a szakmának, a nagy előadóknak az ismerete, ha ezek kimaradnak a korai években, elég nehéz bekapcsolódni. A zeneelméleti dolgok nem voltak olyan vészesek. Ha az embernek van füle, akkor hamar rá tud érezni.

Két éve diplomáztál, azóta már volt önálló koncerted a Művészetek Palotájában, Kocsis Zoltán mellett dolgozol a Nemzeti Filharmonikusokkal, vezeted a Medikus Zenekart: szerencsésnek tartod magad, hogy ilyen fiatalon ennyi lehetőséged van arra, hogy megmutasd magad?

Valóban, ehhez kell egy nagy adag szerencse. De nem csak ezen múlik: ha nincs meg bennem a belső elszánás, akkor nem érnek a szerencsés események túl sokat. A Medikus Zenekar például most nagyon felfutott, ami óriási dolog, mert ahhoz képest, hogy Semmelweis-hallgatókból összeállt amatőr zenekarként indult öt éve, most már CD-t rendelt tőlünk az egyetem, külföldre megyünk vendégszereplésekre, és a Wagner Társaság is megkeresett bennünket.

Quadrivium: ezzel a névvel indult nemrég a projektzenekar, ami most Budapest Sound Collective név alatt ad koncertet csütörtökön a MOM-ban. A Quadrivium nagyon jól passzolt hozzád (a hét szabad művészetből a csillagászat, számtan, mértan és a zene összefoglaló neve – a szerk). Miért változtattál?

Nagyon tudálékosnak éreztem. És az is hamar kiderült, hogy a Quadrivium név alapján vagy valami nagyon archaikusra gondoltak az emberek vagy valami nagyon modernre. És egyik sem voltunk mi. A Budapest Sound Collective egy sokkal progresszívebb, jobban csengő név.

Milyen a repertoárotok?

Enyhe túlzással azt mondhatom, hogy mindent szeretnénk játszani. Reneszánsztól a kortársig.

Ez azért elég széles skála. Mit szól hozzá a közönség?

Nem tudom, majd kiderül. Sok zenekar repertoárjára az a jellemző, hogy a karmester azzal a 250-300 évvel foglalkozik, ami a „főcsapás” a zenében, közben pedig ennél jóval szélesebb a paletta. Egyrészt vannak az izgalmas, kortárs, kísérleti dolgok, másrészt meg azért ne felejtsük el, hogy Mozart előtt is sok minden történt, amit érdemes megmutatni.


A csütörtöki koncerten el fog hangzani Haydn Sinfonia Concertantéja. Ez valóban nem nevezhető mainstreamnek.

Haydnnak ezt a művét nem igazán szokták játszani itthon. Pedig egy nagyon izgalmas darab. Négy szóló hangszerre és zenekarra íródott, ami igazi unikum, kevés ilyen mű van a zeneirodalomban. Négy szólista nehezen koordinálható, nehéz összeszervezni őket, mivel nagyon jó szólisták kellenek, úgyhogy kíváncsian várom, hogy mi lesz belőle.  

Nem lehet könnyű egy projektzenekart összefogni. A mostani koncerten Baráti Kristóffal, Somodari Péterrel, Horváth Bélával, és Lakatos Györggyel fogtok együtt zenélni. Mindannyian nagyon elfoglalt művészek vagytok. Mennyit tudtok próbálni?

Nagyon kevés időnk van a próbákra. De a Budapest Sound Collective esetében nem is ez a legnagyobb nehézség. Hanem, mivel projektzenekar vagyunk, a tagok koncertről koncertre állandóan változnak, mindig más a létszám, az összetétel. Mindenkinek van egy főállása, ezért sosem fognak ugyanazok az emberek rendszeresen ráérni. Van egy állandó társaság, ami mindig jelen van, de egyébként erős a fluktuáció. A legnagyobb problémát ezért a szervezés jelenti.

A másik két darabot, Haydn I. és Beethoven IV. szimfóniáját sem lehet gyakran hallani a hazai koncerttermekben. A kihívás miatt választottad ezeket a darabokat?

Igen, mindegyik különleges és nehéz darab, és már régóta szerettem volna megcsinálni őket. Van bennem egy olyan törekvés – ami talán nem minden esetben a legszerencsésebb –, hogy nem a mainstreamből válogatok repertoárt. Lehetett volna az Üstdob szimfónia meg a Sors szimfónia műsoron, de azokat olyan gyakran lehet hallani. Az kétségtelen, hogy a területen kevésbé tájékozott közönség az általunk játszott darabokat talán nem ismeri – és az is biztos, hogy jobb közönségcsalogató egy Sors szimfónia, mint a IV.– de amint meghallja az első hangokat, azonnal rájön, hogy milyen csodálatos zene ez is.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekarral dolgozol Kocsis Zoltán mellett: ez igazán kivételes lehetőség, ami nem minden fiatal karmesternek adatik meg. Hogy találtak rád?

2010-ben, a diploma után pár hónappal találkoztam egy koncerten Kocsis Zoltánnal. Sokat beszélgettünk, kért tőlem DVD-t, bejártam a próbákra, találkoztam a nemzeti Filharmonikus zenészekkel is, és szépen lassan kialakult a dolog. A zenészvilágban ez másként megy: míg a cégeknél több körös interjúzás van, addig nálunk az olyan informális találkozások során, mint a koncertek, derül ki, hogy milyen a hozzáállásom, hogyan dolgoznék egy-egy projektben… lassú a folyamat.

Ez is még tanuló időszak?

Igen, egy zenész életében, azt hiszem, sosem jön el az a pillanat, amikor azt mondja, hogy „kész vagyok, nincs több, amit megtanulhatnék”. Egy olyan területen, ahol az ember állandóan olyan szellemi kolosszusokba botlik, mint pl. Beethoven, folyamatosan van, miből építkezni. Nemrég láttam egy videót Claudio Abbadóval, amiben azt nyilatkozta, még akkor, amikor felvette a berliniekkel az összes Beethoven szimfóniát, hogy akárhányszor nyúl is hozzá Beethoven műveihez, mindig valami újat fedez fel bennük. Egészen elképesztő ez a szerző.

Jól látom, hogy Beethoven egy nagy kedvenc?

Nagyon szeretem, csodálom, és próbálom minél jobban megismerni. Fantasztikus a zenéje. Nem csoda, hogy utána egy csomó ideig nem mertek szimfóniát írni a zeneszerzők. És valóban, most is, ahogy nézem a IV. szimfónia kottáját, lépten-nyomon belebotlok egy-egy brahmsos, schumannos vagy mahleres fordulatba. Hihetetlen, hogy mekkora hatással volt az utókorra, hogy akarva-akaratlanul, mennyi motívumot használtak tőle a későbbi szerzők a műveikbe. Ez a formabontó, tabudöntögető muzsika a mai napig elemi erővel hat a zenei életre. A Budapest Sound Collective koncertje a MOM Kulturális Központban
2013. október 3-án, 19:30-kor

Műsor:

Haydn: 1. szimfónia I/1
Haydn: Sinfonia Concertante I/105
Beethoven: IV., B-dúr szimfónia

Közreműködik:

Baráti Kristóf - hegedű
Somodari Péter - gordonka
Horváth Béla - oboa
Lakatos György - fagott

koncertmester: Koppándi Jenő
vezényel: Dubóczky Gergely