„A mozi egy közösségi gyönyör. És még akkor is azt gondolom, hogy gyönyör, ha nagyon kemény dolgokat mond neked a film, mint például A nagy füzet.”

Szász János új filmje kapcsán Novák Péter beszélgetett a rendezővel II. világháborús háttérről, fiatalkori határátlépésekről, a magyar film helyzetéről, és még Anna Frank is szóba került.


Ágota Kristóf azonos című könyve 1986-ban jelent meg Magyarországon. Ez a regény egy ifjúkori élményed, amit újra elővettél? Hogy lett ebből forgatókönyv?

Szász János: Kicsit később született az ötlet. Janisch Attila barátom (Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró - szerk.) hívta fel a figyelmemet a könyvre még a '90-es évek végén. Elolvastam a könyvet, ezután elmentünk a regény francia kiadójához. A jogokra végül több mint tíz évet kellett várnunk, de végül megkaptuk. Az Ópium után úgy döntöttem, hogy kipróbálnék valami más irányt - ebből lett A nagy füzet.
„Vérben ázó tyúktoll, rideg precizitással lapokra szögelt bogarak, testi és lelki kínzások lenyomatai. Szász János filmje egy háborúról és egy ikerpárról szól. Meg sok minden másról..." A nagy füzetről írt kritikánkat itt olvashatják.A regény egy fiktív történelmi korban játszódik, te pedig II. világháborús környezetbe helyzeted bele a történetet. Mit jelenthet a fiatalabb generációnak ez a keret?

Elmondom egy élményemet, amiben lesz egy burkolt válasz is. A Karlovy Vary-i Filmfesztivál arról nevezetes, hogy nagyon alacsony a nézők átlagéletkora. Itt tartottuk a film első bemutatóját, és nagyon nagy sikere volt (A nagy füzet a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a fődíjat, a Kristály Glóbuszt - szerk.). Amikor jöttünk ki a nézőkkel együtt, a fiatalok nem hozzánk jöttek fényképezkedni, hanem a főszereplő ikrekhez. Azt gondolom, hogy velük éreztek egy nagyon mély sorsközösséget. Nem kell ahhoz háború, hogy megmutassuk, ahogy az apa elhagyja az anyát, nem jelentkezik, vagy a nagymamánál hagyják a gyereket, aki szörnyen bánik velük.

Valamiért mégis fontosnak tartottad, hogy ebbe a korba helyezd.

Ágota Kristóf megírt franciául egy történetet, ami valamelyik háborúban, valahol egy nyugati határ mentén játszódik. De gyakorlatilag ezek az ő gyerekkorának élményei a II. világháborúban, ebből a szempontból egy önéletrajzi regényről van szó. Ez volt a kiindulópont. Amikor találkoztunk az írónővel, mondtam neki, hogy szeretném a filmet ebbe az időszakba visszavinni, és ő teljesen egyet értett az ötlettel. Kérdeztem tőle, hogy a fiktív helyszín helyett miért nem írta meg Magyarországról ezt a könyvet. Azt válaszolta, hogy az meg kit érdekelt volna.


Hogy tudnád megfogalmazni az emberi történet lényegét, ami a középpontban áll?

A film igazából arról szól, hogy nincs szeretet. Vagy mindenhol van? Vagy erről nem kell beszélni? Én azt gondolom, hogy erről beszélni kell, és Ágota Kristóf műve erre egy nagyon jó példa. Ráadásul gyerekekkel foglalkozik, amivel sokakhoz közelebb hozható a téma.

A lélektani boncolgatás karakteres eleme a munkáidnak, a filmkritikusok előszeretettel mondanak rád olyanokat, mint az „emberi lélek mérnöke". Korábbi filmeddel, a Witman fiúkkal érdekes rokonságot mutat A nagy füzet. Téged eleve izgat a kérdés, hogy egy testvérpár milyen gyermeki mikrokozmoszt hoz létre, vagy a véletlen műve, hogy a pályád során két karakteres történetnek van egy ennyire hasonló háttere?

Elsősorban a gyerekvilág és a felnőttvilág kapcsolata érdekel. Az a folyamat izgat, hogy milyen módon lépünk át az ártatlan gyerekkorból a messze nem ártatlan gyerekkorba. Ez a kérdés Csáth Géza és Ágota Kristóf művében is központi szerepet kapott, de a hasonlóság mégis felületes. Az ártatlanság elvesztésének témája köti össze a kettőt. A határátlépés pedig nemcsak krízishelyzetben, hanem minden esetben drámai változás. Ez az átmenet engem hihetetlenül érdekel.


Bár nem szeretem a művészfilm kifejezést, de egy ilyen mozi, mint A nagy füzet milyen típusú mozikban talál vetítőteremre?

Sz. J.: Én kifejezetten utálom a művészfilm kifejezést, ez is egy film. Játsszák a plázákban is, de el kell mondanom, hogy az első hét nem hozott túl jó nézőszámokat. Magyarországon egyelőre azt hiszem, nem a multiplexekben találja meg a közönséget, de lesz ez még másképp. A film a művészmozikban is műsoron van. Már amennyi maradt még belőlük...

Vajon miért nem állnak tömegek a pénztárak nyitása előtt a moziknál? Milyen célcsoportot tud egy ilyen fajsúlyos téma megszólítani?

Ez egy aljas kérdés. De van rá egy válaszom: én hiszek a moziban. A mozi egy közösségi gyönyör. És még akkor is azt gondolom, hogy gyönyör, ha nagyon kemény dolgokat mond neked a film, mint például A nagy füzet. Mindenki azt mondja, hogy temetni kell a mozit, és az emberek már csak letöltik a filmeket, nem ülnek be a mozitermekbe. Én ezzel szemben tele vagyok élménnyel. Most jöttem Izraelből, előtte egy hetet töltöttem a Torontói Filmfesztiválon, és hatalmas vásznakon láttam nemcsak az én filmemet, hanem nagyszabású, zseniális, látványos amerikai alkotásokat is. Szerintem a mozinak van jövője.

A közönség fogadtatásáról már beszéltünk, de valamiért ellenállás van a kritikusok részéről. Meggyőződésem, hogy ebben benne van a film pénzügyi háttere is, hiszen a Magyar Nemzeti Filmalaptól nagy összegű támogatást kaptatok. Szerinted irigység lehet az ellenérzés hátterében?

Több támadást kaptam a liberálisabb médiumok oldaláról. Arra számítottak, hogy majd mi leülünk, jól kivesézzük a dolgot, és én azt fogom mondani, mint liberális a liberálisnak, hogy az Alapítvány egy szörnyű intézmény. Én pedig azt gondolom, hogy nem. Az Alappal minden nehézség ellenére lehet együtt dolgozni. Nem értem, hogy miért nem lehet örülni annak, hogy újra vannak magyar filmek. Én nagyon boldog vagyok, hogy a film sikeres, sok helyre eladtuk, rengeteg filmfesztiválon vetítik. Ez mind azt igazolja, hogy ennek a filmnek a moziban is van létjogosultsága.

Van már újabb filmötleted?

Most Anna Frank naplóját olvasgatom, amit kinéztem magamnak, hogy újra kéne fogalmazni. A második világháborúról való gondolkodás kezd kikopni a köztudatból. Ennek egyik oka az is lehet, ha mindenki ugyanúgy beszél valamiről. A holokauszt kapcsán mindig a gyengék, az elhagyatottak és a reménykedők pártján állunk. Én azt gondolom, hogy kellene erről beszélni egy másik aspektusból is, ahol nem a gyengeségről van szó, hanem arról, hogy van erő és van elszántság. Erre lenne alkalmas Anna Frank témája, ami máig is érvényes. Egyébként senki nem tudja, hogy Anna Frank meghalt-e. Én tudom, hogy nem.

A beszélgetés szeptember 25-én hangzott el Novák Péter Kapcsolódjunk! című műsorában a Gazdasági Rádión.