Éli Nóra magyarországi színésznő monodrámával színesítette a Brassó Megyei Magyar Napok programját. A Menedék című darab a második világháború horogkeresztes rémuralmának áldozatait, ellenállóit, valamint az őket körülvevő embertelen körülményeket igyekszik bemutatni a főszereplő, Corrie ten Boom elbeszélése alapján. A megannyi borzalmat átélő szereplők hiszik és tudják: „A legfontosabb dolog, hogy a legnagyobb nehézség esetén sem szabad Őt szem elől tévesztenünk, mert nem tudhatjuk, hogyan munkálkodik az életünkben, épp ezért olykor még a bolhákért is érdemes hálát adni.” A művésznő a darabhoz kapcsolódó személyes élményeiről mesélt.
Hogy talált rá Corrie ten Boom Menedék című önéletrajzi regényére és mi késztette arra, hogy színpadra vigye?Nem volt véletlen. Egy másik monodrámámat játszottam Debrecenben, amikor a debreceni szabadkeresztény gyülekezet ajánlott egy könyvet, a Tíz tévtanítás, amit tanítanak a nőkről címűt.
Ebben rengeteg utalás van olyan könyvekre, amelyeket nők írtak a saját hitükről. Így akadtam Corrie történetére. Amúgy is érdekelnek a keresztyén női sorsok, de a Menedék különösen megérintett, ezért is döntöttem úgy, hogy előadom.
„Az öröm mélyebbre hatol, mint a kétségbeesés.”- ez az előadás mottója. Mikor és hogy tapasztalta meg ezt személyesen?
Ezt szerintem az ember élete során folyamatosan tapasztalja. Például betegségek bekövetkeztekor. A férjemről pár évvel ezelőtt kiderült, hogy tüdőrákos, meg is műtötték. De az az igazság, hogy ezt sem rettenetes sírások és félelmek közepette, hanem derűsen éltük meg.
Nem borult ránk az a nagy feketeség, mint ami ilyenkor a családokat hatalmába szokta keríteni. Ő is úgy volt vele, mint Corrie anyja, aki agyvérzést kapott és csak ült némán a székében: „Teste börtönné vált, de boldog lelke szabadon szállt.” Tudtunk hinni abban, hogy Isten ebben a helyzetben is meg tud segíteni, és ez így is lett, már negatívak az analízisei, jövőre gyógyulttá nyilvánítják.
Változtatott-e meg valamit önben ez a darab?
Olyan ez, mint mikor sok filmet nézel, és aztán adott helyzetben beugranak az odaillő mondatok. Minden előadásommal így vagyok, de ezzel különösen, hiszen hemzsegnek benne az evangéliummorzsák. Mondok egy példát.
Színészmesterséget tanítok gyerekeknek, ezzel is foglalkozok, sokszor beigazolódni látom, amit az apa mond ebben a történetben, hogy némely tudás túl nehéz még a gyerekeknek, mikor nagyobbak, erősebbek és okosabbak lesznek, csak akkor tanítom meg őket bizonyos dolgokra. Ezek által az örökérvényű bölcsességek által én is több lettem, és ezek az élet minden területén visszaköszönnek.
„Az emlékeknek gyakorlati hasznuk van.”- hangzott el. Hogy veszi majd hasznát a brassói előadás emlékének?
Szebb lesz tőle az életem. Ha visszagondolok erre az előadásra, a sok kedves arcra, amelyet itt láttam, az olyan melegséggel tölti el az embert, amiből sokáig lehet táplálkozni. Ez az egész utazás, hogy eljöhettem Erdélybe...
Már reggel, az első ember, akivel itt ma dolgom volt, aki felszerelte a reflektorokat, roppant kedves volt, össze is tegeződtünk. Amikor hazaérek, napokig erről fogok áradozni a férjemnek, hogy nem tudja elképzelni, milyen édesek, drágák az emberek Erdélyben.
Mi jelent Éli Nórának menedéket?
Ahogy Corrienak, és minden keresztyén embernek, nekem is Jézus Krisztus. „Akinek a nyomában jársz, előbb-utóbb olyanná válsz.”
Mi az, ami közös, illetve miben különbözik Nóra Corrietól?
Közös bennünk, hogy én is hiszem és tudom, hogy a boldogság nem függ a körülményektől, hisz belül születik. Szeretném én, hogy olyan erős hitem legyen, mint Corrienak vagy Betsienek! Igazi példaképek számomra.
Van, hogy időnként elkeseredek, dühbe gurulok néha, és tudok önző is lenni, holott Betsieben mindennek nyoma sem volt, az egész életét odaadta boldogan. Ha én is ennyire magától értetődően tudnék Isten igéjén állni, az azért jobb lenne. De legalább van egy kitűzött célom!
Volt-e ennek a színdarabnak nem kifejezetten keresztyén közönsége, és hogy fogadták?
Igen, Kapolcson volt. Az ottani fesztivál mindenről szól, csak Istenről nem. Nagy züllés van ott. A templom ajtaját ütték-verték miközbe játszottam s be-be kiabáltak a részegek cifrábbnál cifrább káromkodásokat.
De volt olyan, aki bejött, és az is előfordult, hogy bent is maradt. Hát kell ennél nagyobb elégtétel, mint hogy valamivel hozzá tudok járulni Isten igéjének hirdetéséhez?
