Van aki emlékezik, és van aki emlékszik. Ki így, ki úgy. De 1956 októbere olyan közel van, hogy aki nem élte át, az is megélte, legalább az utórezgéseit.
A szabadság pedig megtanulható. Kiverekedhető. Tejsavból, gyantából, kacsazsír és radírgumi maradékából, szerecsendió ízéből, Trieszti Öböl képéből, szombathelyi országútból összegyúrható. S ha összegyúrható, akkor innen már csak egy lépés – egyetlen lépcsőfok, legyen az akár az Iskolában, akár a Lukács fürdőben vagy bárhol a világon –, hogy elbeszélhető legyen. - írja Ottlik, a kőszegi Honvéd Reáliskolai Nevelőintézet egykori növendéke. És ez fordítva is igaz: ha elbeszélhető, akkor újra megtanulható. Ennek köszönhető hogy felnőhetett egy generáció, akinek már nem rándul görcsbe a gyomra, ha átlépi az osztrák-magyar (vagy bármelyik) határt. Nekik ajánljuk
egy kőszegi '56-os karácsonyról szóló elbeszélésünket is. Hisz Kőszeg különleges hely, talán sehol nem volt olyan abszurd a határ közelsége és annak (illetve a városnak) a megközelíthetetlensége mint itt. Nem csak Ottlikot, de az innen elsztármazott Kristóf Ágotát is többek közt ez inspirálta.
És hamár Kőszeg: aki még nem járt ott, nézze meg a várost, járja be a környéket, menjen a hegyre fel, hegyről le, Rőtfalva, Léka, Irottkő, Cák, Velem, oda-vissza. Én minden ősszel így teszek, és közben megpróbálom elmagyarázni a fiaimnak, hogy miért olyan nagy dolog, hogy szabadon járkálunk a zöld határon át. Ők persze ezt sohasem fogják megérteni.
Legalábbis remélem...
(A címlapfotón a Nyugati (Marx) tér látható. Forrás: fortepan orig: Pesti Srác)
