A közelmúlt magyar történelmének egyik elhallgatott, kevesek által tudott epizódjáról írt regényt Benedek Szabolcs. A sztori az 1954 nyarán elvesztett labdarúgó-világbajnoki döntő utáni budapesti zavargásokon alapul.

Az addig hosszú éveken át veretlen magyar labdarúgó-válogatott 1954. július 4-én nagy meglepetésre 3-2 veszített a svájci világbajnokság döntőjében a Német Szövetségi Köztársaság ellen. A döntőt országszerte rádión hallgatták az emberek, sőt, ahogy a regényből kiderül, a Népstadionban mintegy 40 ezren a kihangosítva a lelátókon követték az eseményeket. A meccset követően mintegy tízezren vonultak Budapest utcáira (a Libri Kiadónál megjelent regényben a szereplők egy része is), sokan a Ferencvárost (a kommunista rendszer idején háttérbe szorított, Kinizsivé átkeresztelt csapatot) éltették, kirakatokat törtek be, magyarázatot követeltek a sérült Puskás játékára, és Sebes Gusztáv szövetségi kapitányt pocskondiázták az összeállítás miatt.
Az Aranycsapatot szállító vonat szinte titokban érkezett haza, a retorzióktól tartó játékosok a tatai edzőtábor érintésével valósággal "hazaszöktek". A regény szereplőinek története ebben a közegben bontakozik ki. A "kis magyar focialista forradalom" kifejezést az akkori népnyelv találta ki. Az író megjegyezte: a történteket annak idején itthon elhallgatták, a külföldi médiumok, köztük a BBC azonban beszámoltak róla.
"Ember Mária esszéje nagyon megfogott, már akkor elhatároztam, hogy egyszer foglalkozni fogok a témával. Először egy színdarabot próbáltam írni belőle, ami a regényben is az egyik helyszínként szolgáló pesti bérházban játszódott. Később a színdarabot dolgoztam át regénnyé. Nagyon kevés dokumentum maradt fenn, alapvetően a Budapest Fővárosi Levéltárban fellelhető, korábban titkosított rendőri jelentésre támaszkodtam, ami mindössze 5-6 oldalas és az akkori zavargások néhány napjának rövid összefoglalója. Néhány évvel ezelőtt egy napilapban is megjelent egy írás Majtényi György történész tollából, ami szintén Ember Mária egykori esszéjére támaszkodott" - fejtette ki az író.

A szerző csak érzékelteti, hogy az 1954 nyári esemény az 1956-os forradalom egyfajta előjátéka volt. "Alaposabb forráskutatást igényelne, hogy az 1954-es események vezettek-e az 1956-os forradalomhoz. Mindenképpen vannak párhuzamok, 1954-ben is a rádióhoz vonultak először az emberek, hogy beolvassák követeléseiket, rá két évre is így történt. Ami nagyon érdekes, hogy a rendőri jelentések szerint nem tudták eldönteni, mit tegyenek a tömeggel szemben, oszlassanak, lőjenek-e, és kiderül a dokumentumokból, hogy fegyverük sem volt elég a rendőröknek. Két évvel később már az elején lőttek a tömegbe" - mondta az író.
Szerinte az 1954-es zavargásokat is az elkeseredettség váltotta ki, még ha akkor a tömeg nem is fordult a politikai vezetés ellen. Hozzátette, hogy az ötvenes években komoly szerepe volt a labdarúgásnak a társadalomban, az emberek a meccseken nyugodtan ordítozhattak, kiabálhattak, és nemzeti zászlót is lehetett lobogtatni. "A diktatúra által eredményezett elfojtások ilyenkor tudtak eltűnni, ráadásul a válogatott nagyszerűen játszott, az embereknek közösségi örömforrást, a valahová tartozás érzését jelentette. A berni vereséggel ezt veszítették el, ez vitte őket az utcára" - vélekedett Benedek Szabolcs.
A regény végén az '54-es események egyik szereplőjét az 1967-es nyilas perben ítélik el. "Ez valóban csak fikció, nincs összefüggés a kettő között, egy televíziós dokumentumfilm adta az ötletet". Benedek Szabolcs elmondta, hogy az 1954-es események után nem sokkal, szeptemberben újra pályára lépett a magyar labdarúgó-válogatott, és 100 ezer ember éltette a focistákat, köztük Puskást a Népstadionban. "A berni vereségbe végül egy ember bukott bele, Feleki László, a Népsport főszerkesztője, mert úgy ítélték meg, hogy a sportlap túlzott elvárásokat támasztott a játékosokkal szemben, és ez okozta az elkeseredést".
Forrás: MTI