A spanyol festőművész, a párizsi iskola kiemelkedő képviselője, a 20. századi avantgárd egyik legjelentősebb festője 1881. október 25-én született, és 1973-ban hunyt el.
Picasso nem csak festett, alkotott szobrot, kerámiát, mozaikot, belekóstolt a színpadi tervezésbe, sőt grafikák is kerültek ki a kezei alól.
Pablo Ruiz Picasso az andalúziai Málaga városában látta meg a napvilágot. Apja maga is festő volt, ám amikor felfedezte fia tehetségét, minden erejét az ő támogatására fordította. Picassót tizenöt évesen felvették a királyi képzőművészeti akadémiára, de ő inkább Párizsba utazott magát képezni. A fény városában számos ismeretséget kötött, baráti körébe tartozott egyebek között Henri Matisse, Guillaume Apollinaire és André Breton.
Stílusa egymásba átívelő korszakokra bomlik: az 1901 és 1904 közötti kék korszakot a szegények világának ábrázolása uralta, 1906 után a rózsaszín periódusból származó vásznaira a könnyedebb, lírai hangvétel jellemző, témáit ekkor gyakran merítette a cirkusz világából. Az 1907-ben festett Avignoni kisasszonyok című művében radikálisan szakított a korábbi századok művészeti elképzeléseivel, ma ezt tekintjük a kubizmus és az absztrakt művészet felé tett legjelentősebb lépésnek, amely egyben beharangozta a kubizmus első korszakát, az analitikus kubizmust.
1912 után szintetikus kubizmus jellemzi, formái nagyobbak, simábbak és fényesebbek, e korszak legismertebb alkotása A három muzsikus. A művész keze alól néhány lágyabb neoklasszikus alkotás is kikerült, miután megismerkedett Szergej Gyagilevvel és társulatával. Az Orosz Balett egyik balerináját, Olga Koklovát feleségül is vette, s bekerült a felső tízezer világába. Gyorsan kiderült azonban, hogy a nagyvilági táncosnő és a bohém Picasso nem illenek össze, de a házasság - papíron - egészen Koklova 1955-ben bekövetkezett haláláig fennmaradt. Ennek prózai okai voltak, válás esetén ugyanis az asszony igényt tarthatott volna férje vagyonának felére. Picasso több szerelmi kapcsolatba bonyolódott és több gyermeke is született, de csak 1961-ben nősült meg másodszor.
Az első világháború után visszatért a rendhez, a neoklasszikus stílushoz, központi motívuma az addigi bohóc helyett a minotaurosz lett. Ez bukkan fel talán leghíresebb képén, az 1937-ben készült Guernicán is. A spanyol polgárháborúban a németek által porrá bombázott város ihlette kép a háború embertelensége ellen tiltakozik, s alkotóját azonnal a politikai hírességek sorába is emelte. 1940-ben francia állampolgárságért folyamodott, de megtagadták tőle, hírneve azonban megvédelmezte még a németek által megszállt Párizsban is. 1946-ban a Földközi-tenger partjára költözött, ekkoriban rajzolta a híres Békegalambot. Élete utolsó korszakát a stílusok folyamatos változása, keveredése jellemezte, lényegében már ekkor felfedezte a neo-impresszionizmust.
Picasso különcségét, provokatív magatartását műveinek eladásában és népszerűsítésében is felhasználta. Élete tele volt botrányokkal, kegyetlenül bánt gyerekeivel és a nőkkel sem volt kíméletes, a közönség azonban mindezt megbocsátotta neki. Élete végén is ugyanaz a bohém maradt, mint fiatal korában. Stílusosan halt meg, barátait szórakoztatva egy vacsorán 1973. április 8-án.
Rendkívül termékeny művész volt, több mint 13 ezer festményt, 100 ezer nyomatot és metszetet, 34 ezer könyvillusztrációt, 300 szobrot hagyott maga után. Festményei ma is rekordárakon kelnek el, 2004-ben a Fiú pipával című képért 104 millió dollárt fizettek.
Forrás: MTI
