A kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő 1998. október 27-én hunyt el. Első férje Ráthonyi Ákos rendező, második férje Darvas Iván Kossuth-díjas színművész volt.

Gyerekkorától kezdve énekelt és zenélt, majd rokona, Bókay János szerkesztő bátorítására meghallgatásokon vett részt Rajnai Gábornál, Heltai Jenőnél és Hevesi Sándornál. A kezdeti kudarcok után Gaál Béla filmrendező karolta fel, és így filmszínészként indult karrierje a Hunnia Filmgyárban.
Első nagyobb szerepét a sikeres Meseautóban kapta, ezután vették át 1934-ben a Vígszínházba. Eleinte naiva szerepeket osztottak rá. Egészen 1946-ig a társulat tagja volt, ekkor két évet a Művész Színháznál töltött, majd 1948–1949-ben visszatért a Vígszínházba, ezúttal társigazgatóként Somló István és Benkő Gyula mellett, akiket Révai József miniszter rendeletére neveztek ki Jób Dániel helyére. 1950-től haláláig a Madách Színházban szerepelt, a kilencvenes években másodvirágzását élte karrierje.
1936-ban Ráthonyi Ákos rendezőhöz ment feleségül, lányuk, Zsuzsanna 1940-ben született. Második gyermekük fiú lett volna, de egy bombatámadás miatt idő előtt megindult a szülés, és a Mátrában a gyermeket nem lehetett megmenteni. A II. világháborút követően férje külföldre emigrált, lánya pedig 1956-ban követte. Tolnay Klári Münnich Ferencnél tett személyes közbenjárására kapott lánya az 1956-os forradalom alatt kivándorló vízumot, majd Bécsben telepedett le és televíziós szerkesztőként dolgozott.

Részlet Márai titkos leveleiből: "Kedd. Ajánlanám a következőket: szerdán, ha nem lesz rossz az idő, 1 h-kor várom a híd budai kijáratánál. Ha esik, akkor a pesti oldalon várom, ugyanabban az időben, az Országház kávéház előtt. Ha szerda valamilyen okból nem jó, akkor pénteken várom, ugyanez időben, ugyanígy: jó időben Budán, esőben Pesten. - Mindenesetre várom szerdán, s ha nem jön, akkor pénteken. Jó lesz így? Kezit, lábát csókolom."
1946-ban találkozott Várkonyi Zoltán Művész Színházában az Eurüdiké próbáján Darvas Ivánnal. A 32 éves Tolnay Klári ekkor már ünnepelt díva volt, a nála tíz esztendővel fiatalabb Darvas Iván még csak ekkor kezdte pályáját, szerelemre lobbantak, és házasságot kötöttek. Szerelmük majdnem 13 évig tartott. 1956-ban Darvas Ivánt politikai okokból bebörtönözték. Felesége rendszeresen látogatta a börtönt, és reménykedett, hogy pár percre talán beszélhet férjével. A színészt 22 hónapig tartották fogva, szabadulása után pedig évekig nem léphetett színpadra. 1958-ban házasságuk felbomlott. Tolnay Klári többé nem ment férjhez.
A színésznő kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, a Három nővér Irinájaként és a Sirály Arkagyinájaként, a Macskajáték Gizájaként és Blanche-ként a Vágy villamosában, majd mindezeket követte az Aranytó, s végül a Nagymama című darab főszerepe.

Élete utolsó évtizedében színészi pályájának újabb csúcsát élte: 1990 és 1998 között volt olyan esztendő, amikor öt színmű főszerepében láthatta a közönség. Igazi jutalomjátékként 1993-ban Mensáros Lászlóval eljátszották Arbuzov Kései találkozásának öreg szerelmespárját. 1998 őszén a Nemzeti Színházban Szabó Magda Régimódi történetében egy kedves apácafőnök megformálására készült, amikor október 27-én álmában érte a halál.
Színpadi sikerei mellett számos filmben is szerepelt. A filmrészletben Tolnay Klári és Jávor Pál közös alakítását láthatjuk, ahogy az Egy kis édes félhomályban dalt adják elő az Egy csók és más semmi című filmből.
Forrás: Wikipedia