A Nagyvárad Táncegyüttes Novák Péter rendezésében állította színpadra Kiss Ferenc Nagyvárosi bujdosók zenei anyagán alapuló táncos előadását.
Hogyan fog összeállni a táncos előadásból a történet? Hogyan fog szólni hozzám, hogyan fog megérinteni ez a kavalkád: négy koreográfus, egy rendező-játékmester, Kiss Ferenc tizenöt évvel ezelőtt írt zenéje és a tánc? Hogyan lesz mindebből egy tartalmas, ugyanakkor látványos és szórakoztató előadás? Hogy hogyan, nem tudom, tudták viszont az alkotók.A produkció magját az átdolgozott zenei alap adja Novák Péter és a zenészek előadásában. A tánc és a zene együtt szép gondolati világot teremt a színpadon. Az elmenni vagy maradni fölötti kérdés, az otthon keresése, a nagyvárosba vágyó, szerencsét próbáló fiatalok tömeges kivándorlása, az identitáskeresés, a hagyományok iránti kötődés, a gyökerekhez való viszony - mindez ma és épp oly aktualitással bír, mint az 1999-es album megjelenésekor.
"Ez a mű több mint 15 éve született - mesélte Kiss Ferenc - elég nagy elkeseredésemben, mert akkor nagyon sokat utaztam Nyugat-Európában és láttam azt a világot, ami eztán ránk köszöntött. Történt egy olyan váltás Magyarországon, ami miatt nagyon gyorsan közelített az a bizonyos végveszély, amikor a hagyományos értékrendek eltűnnek, s az emberi normák is fénysebességgel megváltoznak.
A kimagasló művészek, alkotók, emblematikus arcok a feledés homályába tűnnek, mert felgyorsult a világ és egészen más kulturális hatások érik az embereket. Teljesen meglepődtem, mikor most, 15 évvel később Novák Péter előállt, hogy a nagyváradi együttessel szeretné ezt a zenét megtáncosítani. Nagyszerűen "updatelték" az akkori üzeneteimet. Felfrissítették, újszerű térbe helyezték és aktuális hatások működtetnek benne. Egy korszerű, élvezhető, tartalmas produkció lett."
A szerző szerint a helyzet az elmúlt másfél évtizedben némileg javult. "Egy ideig nagyon romlott, az utóbbi években viszont javult. Az ember, mint ahogy ez a táncműből is kiderül, a végső összeomlás előtt mindig összekapja magát, és ez történik társadalmi szinten is. Nagyon megerősödtek azok a civil szférák és lehetőségek, amik a hagyománynak és az értéknek a végső elvesztését megakadályozzák.
Ilyen téren egyrészt jóval ádázabb a nyomás, mint 15 évvel ezelőtt volt, ugyanakkor kifejlődtek a védekezési mechanizmusok, a társadalomnak az ellenállása is. Nagyon bízom benne, hogy ez a kultúra megmarad és hasznos fundamentumát képezi a jövő művészetének, s e mellet egy új életszemlélet kialakulását is megalapozza, ami rohamosan terjed majd a fiatalság körében. Ennek a jelei már érzékelhetők. Nagyon örülök, ha ezzel a Nagyvárosi bujdosókkal én is tettem valamit ennek érdekében."
A táncelőadás négy koreográfus, Baczó Tünde, Polgár Emília, Bordás Attila és Orza Cãlin közreműködésével jött létre. "A rendező úgy döntött, hogy nem egy koreográfusossal készíti el a különféle zenei tételeket, hanem más-más, összesen négy koreográfussal - nyilatkozta Cãlin. - Így aztán kortárs tánc, kontakttánc, néptánc, feldolgozott néptánc és mindezek ötvözete jelenik meg a különféle koreográfiai nyelvekben megfogalmazva.
Amikor négy-öt koreográfus együtt dolgozik, annak természetesen van egy baráti versengés jellege, de ez olyan volt, hogy besegítettünk egymásnak. Időben be volt osztva, hogy ki mikor, min dolgozik, majd kialakult a jelenetsorrend, a különálló jelneteket végül a rendező összeolvasztotta. Nagyon jó hangulatú munka volt, egy nagyon korszerű módon zajló munkafolyamat."
Az előadás elnyerte a "modern életérzés kortárs színpadi megjelenítéséért" járó díjat a X. Erdélyi Magyar Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, és egyúttal meghívást is kapott a győri X. Magyar Táncfesztiválra, amely Magyarország legrangosabb táncművészeti fesztiválja. Az erdélyi turnén kívül a budapesti József Attila színház színpadán is bemutathatta a Nagyvárad Táncegyüttes a Nagyvárosi bujdosókat.