Szex az űrben, kutyává vált apa, házasság egy eszkimó diplomatával. Feminizmus, áldozat-szerep, hierarchia, siker. Forgách Andrással beszélgettünk, aki 12 nővé vált.
Egy ösztöndíjnak köszönhetően négy városban négy ország négy írója dolgozik: Prágában, Pozsonyban, Krakkóban és Budapesten. Egy, a városhoz kötődő programot kell megvalósítania mindannyiunknak. Kitaláltam egy olyan projektet, ami a helyi színházi élettel kapcsolatos. De ez most igen nehéz, mert a könyv miatt sokat kell utaznom.
Nem szeret utazni?
De, szeretek, csak olyankor nem ülhetek a fenekemen. Szeretem azt a helyzetet, amikor ott vagyok valahol, mint egy kolostorban, és nem kell elmozdulnom. Ilyenkor az ember pár hét alatt belelendül, de ez a belelendülés most hiányzik.
A 12 nő voltam tizenkét főszereplője mind az áldozat szerepét vállalja. Ez szándékosan alakult így?
Semmiképp se szeretnék általánosítani. Elbeszélői módszer, hogy egy rossz helyzetből indítom el a szereplőimet, és megnézem, hogy ebből a helyzetből lesz-e egy sokkal rosszabb, vagy születik-e valami megoldás. Ha körülnézek az életemben, rengeteg rossz szituáció van. Íróként mindig is izgatott, amikor a főhős egy vert helyzetben találja magát, és hogy ahhoz képest mi történhet vele. Valamilyen módon mindegyik hősnő győztes lesz a végén. Kicsit úgy írtam ezeket a novellákat, mintha filmet írnék. Kamaszkoromban nekem Luis Buñuel fontos rendező volt. Az ő filmjeiben igen szürreális módon oldódnak meg a problémák. Ez persze nem azt jelenti, hogy a világ ilyen borzalmas lenne.
Nincs. De nem úgy volt megtervezve, hogy leírom a magyar vagy az európai nőt, vagy különböző korosztályokat ábrázolok. Volt egy felkérés, hogy „Tessék, Te most egy nő vagy, felveszel egy álnevet és elmondasz egy történetet egy nőről." Ösztönösen olyan alakokat kerestem, akikről valamilyen tudásom volt. Vagy a barátnőim, vagy az anyám, vagy a testvérem révén. Mindegyik novella hőse egy kis csoda számomra, mert teljesen abszurd dolgok tűnnek természetesnek általuk. Például van, akinek négy anyja van, de valójában egy sincs. Valami várakozott bennem erre a témára, amiről nem tudtam. Nem az, hogy mi lenne, ha én nő lennék, de valami találkozott a világképemmel ezeknél a szereplőknél. A novellák eredetileg a húgom (Forgács Zsuzsa Bruria - a szerk.) antológiáiba készültek: Szomjas oázis, Éjszakai állatkert, Dzsungel a szívben, A Szív kutyája. Mondtam neki, hogy szeretnék anya lenni, de az ő programjába nem fért bele, hogy anyaként nyilvánuljak meg, holott bennem biztosan van legalább három anyányi novella.
Milyen mélységekig élte meg a női karaktereket?
Novellája válogatja. Elég erős empátiával rendelkezem, ennek következtében sokat dolgoztam filmrendezőkkel, színházrendezőkkel, mert az érdekel, hogy egy másik ember történetéből mit lehet kihozni. Ez egy női attitűd – innen már el tudtam indulni. Ami érdekes volt, az a szexuális érzések leírása. Egy részük adott, hiszen az ember olvas női naplókat, beszélget a barátnőivel. Az biztos, hogy ez egy létező regiszter, amit belülről is ismerek. Ezek az írások valamit felszabadítottak bennem.
Vannak igen részletes erotikus leírások is a novellákban.
Ahogy egy nő tud női testről beszélni, az egy nagyon speciális tudás, egy férfi soha nem beszélne úgy egy másik férfi testéről. Ha nem lettek volna ezek a novellák, valószínűleg ezt sose tudom meg.
Milyen a kapcsolata a nőkkel?
Iszonyatos közhelynek hangzik, de a nőket jobbnak, nagyobbnak, érdekesebbnek találom a férfiaknál. Nem feltétlenül szexuálisan, hanem beszélgetőtársként; a világról való tudásuk sokkal nagyobb, mint a férfiaknak. Súlyos konfliktusaim voltak fiatalemberként egy nővel, aki később meghalt. Szeretők voltunk, ő két gyereket nevelt. Hét évvel volt idősebb nálam, ami akkor nagyon soknak tűnt. De rengeteget tanultam tőle, és más nőktől is. Most éppen szingli vagyok, ami nem jó állapot, nem örülök neki. Nagyon jó barátom volt Petri György, akivel nagyszerűeket tudtam beszélgetni és hallgatni. De az igazán fontos dolgokról csak nőkkel tudtam beszélni, úgy, hogy esetleg intellektuális szempontból meg se közelítették Petri György képességeit. A nők más részleteket, más színeket látnak. Van egy alapvető elfogultságom a nők független szexuális létezésével. Úgy is nézek a nőkre, mint egy másik fajra.
Ön feminista vagy soviniszta?
Ez állandóan változik. Volt időszak az életemben, amikor menekültem a nők elől. Ma már ezt nehezen tudnám elképzelni. A húgom egyébként jogosan szidott le, amikor egy riporter megkérdezte, hogy miért vagyok benne az általa szerkesztett antológiában, és azt mondtam, hogy meg akartam mutatni, nincs különbség férfi és női irodalom között. A húgom azt mondta, ez pont fordítva van, hiszen azért kért meg más férfi írókat is – akik velem együtt álnéven szerepeltek a kötetben –, mert szerinte a magyar irodalmi antológiák férfi antológiák, amikbe beengednek egy-két nőt. Ő ennek az inverzét csinálta meg. Szerinte ritka az az irodalmi antológia, melyben egyenlően vannak képviselve a nők és a férfiak, és ennek a megrögzött férficentrikusság az oka az irodalmi életben. Azt mondta, hogy én mint férfi sokkal könnyebben tudok fájdalmas dolgokról beszélni, mint egy nő. Ezért aztán nagyon csillogóak helyenként az írások, merthogy számomra ezek a problémák nem valóságosak.
Hogyan viszonyul a sikerhez és a hierarchiához?
Az eddigi könyveimnél nem voltam túl aktív, mert az volt a filozófiám, hogy majd a szöveg ereje átégeti a valóságot. De ez nem igaz. Lehet most nekem nagy sikerem (vagy nem), de az, hogy ötven év múlva mi lesz, nem tudjuk. Nem is számolhatok ezzel. Azzal viszont igen, hogy vajon megtettem-e mindent. Van egy hierarchia a magyar irodalomban, amiben, az ember akár akarja, akár nem, ott van. Mikszáth Kálmán csodálatosan írta le Jókai-életrajzában, hogy az írók ösztönösen tudják, hogy éppen hadnagyok, századosok, tábornokok vagy portások-e. Teljesen mindegy, hogy én hol vagyok, de mégiscsak van egy hierarchikus létezés, és abban az ember szeretne jobb helyzetben lenni. Erről van egy csodálatos történetem: Esterházy mesélte, hogy amikor megnyitotta a frankfurti könyvvásárt, a német híradóban hosszan beszélt az irodalomról, majd másnap reggel kinyitotta az újságot és a fényképe mellett ott volt Kertész Imre fényképe is, kicsit nagyobb méretben, mint az övé. Ezen meghökkent. Tette hozzá nagy öniróniával.Mulatságos állatfaj az író. Ha elkezdünk művészettel foglalkozni, akkor belekerülünk egy összehasonlító versenybe: ki a legnagyobb író? A sznobizmus értékét Marcel Proust már ábrázolta – az egy nagyon fontos dolog. Én nemcsak hogy kibírom, ha nincs valaminek sikere, amit csinálok, de nem is foglalkozom vele. Persze egy rossz, érzéketlen kritika – amiben igazságok is vannak – fizikailag érint, de két-három nap után kiheverem.
Ön elsősorban rendező, vagy író?
Író!
