Jimmy Nelson angol fotográfus egy nagyformátumú fényképezőgéppel barangolja be a távoli földrészeket, hogy megörökítse az utókor számára bolygónk veszélyeztetett népcsoportjait.

Hogyan készült a törzsi népekkel való találkozásokra?

A legfontosabb az, hogy teljesen nyitottak legyünk, mindenféle előítélet nélkül közelítsünk feléjük. Ugyanis világunkban sajnos gyakran előfordul, hogy előítéleteinkkel mi magunk építünk szinte áttörhetetlen falakat. Tudatosan készültem arra, hogy a különféle törzsekkel való találkozásomkor mindenben partner leszek.


Ön nem csendes megfigyelőként kísérte az embereket, hanem „rendezőként" a fényképezője elé „csábította" őket. Miért?

Szeretném, ha az általam készített képek érzelmileg megragadná az embereket, gondolkodásra ösztönözze őket. Minél hatásosabb és erőteljesebb a környezet, annál több lehetőség van egy jó fotó megkomponálására, ami hatni fog a közvéleményre. Az volt a törekvésem, hogy e csodálatos emberekről minél kifejezőbb felvételeket tudjak készíteni a saját, autentikus környezetükben.

Mekkora befolyásuk volt a fotó alanyainak a képek megkomponálásában?

Gyakorlatilag semmilyen, én komponáltam meg a felvételeket, és minden egyes kockánál arra törekedtem, hogy kifogástalanul illeszkedjen a környezetükhöz. Szerencsére ez teljesen jól működött, hisz nagyon nyitottak voltak felém.


És szavak nélkül hogyan tudta konkrét elképzeléseit, gondolatait érvényre juttatni?

Minden esetben meg kell találni a kommunikáció módját. Ilyen helyzetekben néha bizony arra kényszerülünk, hogy nyelv nélkül is képesek legyünk jól kommunikálni, akár szemkontakttal, érintéssel, hanghordozással, testbeszéddel. Ezekkel a kommunikációs metódusokkal nagyon bonyolult dolgokat is képesek vagyunk elmagyarázni, közvetíteni.

Tudna erre konkrét példát is említeni?

Amikor Mongóliában a jéghidegben egy kazah törzsnél fotóztam, szinte ráfagyott az ujjam a fényképezőgép exponáló gombjára. Kínomban sírva fakadtam, és a sírásom miatt úgy tűnt, mintha egy felnőtt férfiból hirtelen kisgyermekké váltam volna – ezt látva a kazahok, rögvest segítettek, odafordultam hozzám. Természetesen a fájdalmam nem múlt el, de abbahagytam a sírást, mert azt akartam, hogy lássák, teljes odaadással rájuk figyelek és koncentrálok. Iszonyú jó képet akartam róluk készíteni. Aznap este borzasztóan fáztam, a kazahokkal egy sátorban aludtam, és mindegyik igyekezett gondoskodni rólam. Ez igen magas szintű kommunikációról tett tanúbizonyságot. A testbeszéddel olykor többet lehet elmondani, mint bármilyen szóval.


Utazása során mit tanult a törzsi népektől?

A törzsi népek hihetetlen gazdag kommunikációval és érzelemvilággal rendelkeznek, anyagi javakban viszont szegények. A mi „fejlett" világunkban sokszor nem élünk egységes családként, hiszen az időseket öregek otthonába küldjük, a gyermekeinket meg bölcsődébe dugjuk. Az általam felkeresett törzsi népeknél ez elképzelhetetlen. Az idősek ugyanúgy a család részét képezik, mint a kisgyermekek. Én személyesen azt a tapasztalást hoztam magammal, hogy előítéleteink, véleményeink alapján hajlamosak vagyunk arra, hogy gyakran áthághatatlan falakat építünk fel, de ha az ember nyitott a lehetőségekre, akkor hihetetlen területekre juthat el mind fizikálisan, mind pedig szellemi szinten is.





Forrás: Explorer World