A Magyar Média Mecenatúrától nyert támogatást a Vágy, hogy indiánok lehessünk című filmterv, amely Kafka utolsó szerelmének és utolsó barátságának története.
Valójában a filmes megközelítés ötlete volt a legkorábbi, története pedig Calcuttában kezdődött. Az élet vendége - Csoma legendárium című filmem indiai vetítésére utaztam a Calcuttai Nemzetközi Filmfesztiválra 2007-ben, és valamilyen oknál fogva Kafka elbeszéléskötetét vittem magammal, amit hosszabb ideje nem olvastam már. Ebben szerepel a Vágy, hogy indiánok lehessünk című írás is, amely végül a film címe is lett. Indiából nézve Kafka egészen más, mint ahogy saját, itteni környezetünk is másnak tűnik onnét. Némelyik elbeszélése – egyébként is van ilyen kötődésem – onnan nézve zen-szövegnek tűnt, ami persze alapvetően eltér a szokványos Kafka-közelítésektől.
A mostani rövidfilmes forma kihívás volt, hiszen nem egyszerű egy kerek történetet 25 percben elmesélni, nevezetesen Kafka életének utolsó szakaszát. A színpadi változat tapasztalataival a hátunk mögött vágtunk neki, amit szintén Forgách Andrással hoztunk tető alá és a zenei társulatommal mutattuk be idén februárban a Művészetek Palotájában. A 2011-ben készült rádiójáték ugyanezt a témát járta körül, akusztikus dolgozat, közel kétórás nagyforma, ahol egészen más eszközökkel kellett dolgozni. Csodálatos szereposztással, kiváló színészekkel, mint Csákányi Eszter, Helyey László, Máté Gábor, Garas Dezső vagy Székely B. Laca, hogy csak néhányat említsek hirtelenjében. [A szerk.: Ezt a rádiójátékot az MTVA számos fesztiválra nevezte, ahol komoly sikereket ért el: Prix Europe (Berlin), Prix Maroluc (Hvar), Prix Italia (Torino)]
Szemző Tibor zeneszerző, rendező, előadóművész. Zenei tanulmányait hatévesen kezdte, számos zenei formáció alapítója, a legismertebb az 1979-ben alapított 180-as csoport volt, az ellenkultúra hazai társasága, amely klubokban és a Zeneakadémián, idehaza és külföldön egyaránt bemutatta, milyen új zenei művek születnek a világban és itthon. Az élet vendége - Csoma-legendárium c. filmje egyéb díjak mellett a Locarnói Filmfesztiválon elnyerte a Kritikusok díját is. Minden esetben másképp kellet az anyaghoz nyúlnunk már csak a médiumok különbözősége okán is. Izgalmas dolog látni és végigélni, hogy ugyanaz a történet különböző műfajokban mennyire másképp fogalmazható meg.
Beszéljünk egy kicsit a történetről, amely Kafka utolsó szerelmét és utolsó barátságát mutatja be, és amelynek magyar vonatkozásai kevéssé ismertek. Hogyan kelti életre a filmben közös múltjukat?
Kafka utolsó szerelmével, a nálánál húsz évvel fiatalabb, sziléziai ortodox zsidó családból származó Dora Diamanttal negyvenévesen, kevesebb mint egy évvel halála előtt ismerkedik meg és költözik össze Berlinben, élete utolsó barátjával, a fiatal dombóvári medikus Klopstock Róberttel pedig a Magas Tátrában, néhány évvel korábban kezdődik barátsága.
Ők ketten végigélik Kafka utolsó heteit, ápolják és kitartanak mellette az utolsó pillanatig egy Bécs melletti szanatóriumban. Személyes visszaemlékezéseik során huszonöt év távlatából idézik fel Kafkával közös életük mozzanatait.
Nem hagyományos kisjátékfilmes felfogásban dolgoztuk fel a történetet. Ahogyan más filmjeimben, úgy ebben a Kafka életének utolsó szakaszát feldolgozó filmemben sem jelennek meg a szereplők az arcukkal – hangjukkal viszont nagyon is. Azt mondhatnám, hogy szinte Kafka utolsó szerelme és barátja szemén keresztül, szubjektív nézőpontjukból látjuk a történetet, miközben az ő hangjukat halljuk, ők mesélnek. A film a maga sajátos eszközeivel rekonstruálja egy barátság és egy szerelem történetét.
Forgách András természetesen új forgatókönyvet írt. Eredeti dokumentumok, elsősorban Dora és Róbert visszaemlékezései, valamint életrajzi adatok alapján készült a könyv fordított kronológia szerint: a halálos ágyától visszafelé, a szerelem kezdetéig Dorával. Az utolsó időszak belső történéseire összpontosítottunk és arra, ami szereplőinkben akkor lejátszódhatott. Kettős monológ, ahol két valóságos szereplő emlékezései alapján építettünk föl egy Kafka-mozaikot.
Az emlékezések helyszínei régies, fakó 8 mm-es filmeken elevenednek meg. Például a kierlingi szanatórium, a berlini utcák vagy Prága eltűnő képei, egyszóval csupa olyasmi, amit Kafka maga is láthatott; a képek tünékenyek, álomszerűek. Azt hiszem, olyasvalakinek a képe rajzolódik ki előttünk, akinek varázslatos alakja ellentétes azzal a szorongó személyiséggel, akivel Kafkát általában azonosítják.
Ezek szerint lehet más a Kafkáról alkotott kép?
Igen, a Kafka-kép folyamatosan átalakulóban van. Nekem ifjúkorom óta volt egy belső vonzalmam az írásai iránt, noha a fiatalkori eszemmel nem igazán értettem, mégis, azonnal ismerősnek tűnt. Persze az embert a figura is rettenetesen izgatta, annyira talányos volt.
Komoly kutatások zajlottak és zajlanak folyamatosan a személye és az életműve körül, rengeteg korábbi anyag, dokumentum került elő, amelynek hatására lassan átrajzolódik a korábbi kép, és kibontakozik egy sugárzó, szellemes, szeretetre méltó Kafka.
Azt mondják Önről, hogy mindig összművészeti produkciókban gondolkozott és munkáiban a zene és a hangok mindig kiemelt szerepet kaptak. Így lesz ez ebben a kisjátékfilmben is?
A filmben is kiemelt jelentősége van a zenének, hiszen zenei ember vagyok. A zenét részben magam komponáltam, részben Henry Purcell c-moll vonós fantáziájának felhasználásával készítettem. Ebbe a zenei szövetbe ágyazódnak a szövegek, Dora és Róbert visszaemlékezései és erre épül rá a képanyag is.
Szemző: Wittgenstein Tractatus, 2002. Budapest
Szemző: Csoma opera
Hol tart most a forgatás?
A legutolsó simítások előtt állunk, egy-két apró trükk van hátra. A képanyag véglegesítésében Szaladják István, korábbi filmem operatőre is segítségünkre volt. Az utómunkával sok volt a szöszmötölés, egységesíteni kellett és fogyaszthatóvá kellett tenni a különféle karakterű filmtekercseket, aztán jött a feliratozás, apró 3D-s trükkök, és a többi, szóval a finommunka. A különféle rétegeket – szöveg, kép, zene – egymásra kellett ültetni, össze kellett hangolni.
Sajnos, alighanem ez lesz az utolsó színes 8 mm-es filmünk is, mert megszűnik a nyersanyag, úgy hírlik, a Kodak abbahagyta a gyártást.
Milyen helyszíneken forgattak?
Több országban forgattunk, nem csak Budapesten, ahol 1915-ben volt Kafka második eljegyzése, és ahol Klopstock gimnáziumi éveit töltötte. A film bejárja szereplőink élethelyszíneit: Bêdzin, Dora Diamant szülővárosa; a Magas-Tátra, ahol Kafka és Klopstock találkoztak; Berlin, Dora és Franz közös életének helyszíne; Kierling, a szanatórium, amit már említettem, sőt Prága is feltűnik egy pillanatra, Kafka utolsó pillantása Prágára, és Brooklyn. Amerika, persze nem egészen úgy, mint Kafka regényében, de ahol Klopstock utóbb több mint harminc évig élt és dolgozott.
Mit gondol a Médiatanács kisjátékfilmeket támogató Huszárik Zoltán pályázatáról? Fontos-e a műfaj állami támogatása?
Naná! Fontosnak tartok mindenfajta mecenatúrát, így az állami mecenatúrát is. Ebben a műfajban különösen fontos ez, mivel az üzleti szférától aligha lehet ilyen irányú segítségre számítani. Különösen jó a pályázat, ha olyan háttérrel párosul, ami lehetővé teszi az alkotások bemutatását, televíziós sugárzását, így a filmek eljutnak a közönséghez.
Forrás: Médiatanács, szóvivői iroda
