Ljudmilla Ulickaja, a világhírű orosz írónő az Odaadó hívetek, Surik szerzője részt vett a regényéből készült előadáson. Az eseményről a főszereplő, Mohai Tamás mesélt.

Bagó Bertalan másfélórás előadást rendezett a mintegy ötszáz oldalas regényből. A címszereplőt alakító Mohai Tamás elmondása szerint Ulickaja nagyon meg volt elégedve. „Mikor felhívtam a színpadra, odasúgta nekem, hogy „it was impossible” – mesélte a színész a találkázásról. – Nem tudtam, mit érthet ezalatt, hogy „lehetetlen volt”, de láttam hogy mosolyog, és megszorította a kezem, miközben meghajoltunk.


Utána átöltöztünk, lementünk borozni, ő pedig odajött, és azt mondta, hogy fantasztikusan tetszett neki az előadás, és olyan jó lenne, ha mindenki így tudná értelmezni az ő műveit, és reméli, hogy mások is ilyen jól csinálják majd. Csodálatos volt, hogy az a nő, akinek az agyából pattant ki az az alak, akit életre keltettem, ez a nő elismeri azt, hogy ez jó - nincs ennél nagyobb bók.

Azt mondta, Surik egy ismerőse volt, aki addigra már meghalt, mire megírta a könyvet, és hogy ez valahol még szép is, hogy már nem tudta elolvasni, mert lehet, hogy megbántódott volna attól, hogy kiterítette ezt az embert, aki a barátja volt.”

Surikot édesanyja és nagymamája neveli fel, ő pedig a női nem elkötelezett hívévé válik. Miközben szolgálja a körülötte élő nőket, lassan megfeledkezik saját vágyairól, ambícióiról, végül teljesen elveszíti a maga akaratát, döntésképességét. Bár egy-egy pillanatra fellázad a lelke mélyén a szabad akarat, de azonnal le is lohad, amint valamelyik nőismerőse, legyen az rokona, szeretője, vagy barátja, kéréssel fordul hozzá.


Nem tud nemet mondani, feltétel nélkül teljesít minden óhajt, legyen az anyjának a hóbortjai, vagy egy idegen nő szexuális igényei, és eközben önmagát veszíti el; egy arctalan, céltalan udvarias férfivá válik, „odaadó híve”, kiszolgálója a nőknek. Hogy mennyire leli mindebben örömét, illetve, hogy valójában mennyiben segít az ő önfeláldozása a környezetében élő nők helyzetén, az mind kiderül a regényből, és tisztán megjelenik a színpadi adaptációban is.

Az előadás bemutatója közel egy éve volt, a főszereplő szerint most mégis más volt eljátszani úgy Surikot, hogy közben a nézőtéren ül az a személy, aki megfogalmazta a karaktert. „Felelősség volt, mert tudtam, hogy nézi, és tudtam, hogy az ő gyermeke. Erre a másfél órára pedig én voltam Surik. Reméltem, hogy a kettő összeér: az, amit ő gondol, és az, amit én csinálok. Más volt így játszani. Közben fordított az orosz tolmácsa, ő pedig néha visszakérdezett, tehát éreztem a jelenlétét, még hozzá is értem, mikor elmentem mellette.”

Mohai Tamás elmondása szerint számára nem idegen Surik karaktere: „Voltam az életem során Surik, több szituációban is. Nekem is volt olyan, hogy nem tudtam nemet mondani, aztán rájöttem, hogy ezt nem lehet, én nem vagyok Surik.”