Maria Ramirez rendező  kísérletet tett arra, hogy megragadja Buenos Aires lelkét négy rövidfilmen keresztül. Bár fődíjat kapott, mégsem Ő volt a lagjobb az Anilogue-on.

Ezeket pedig egy tangózó pár animált graffitijével gyúrta egybe, hogy – ha lehet – egy kellően széles palettán mutassa be az argentin főváros mindennapjait. Avagy lényegi részeit – és a jelek szerint (megnyerte az Anilogue egész estét kategóriájának fődíját) valamilyen módon sikerült is neki.



Amennyiben a filmből indulok ki, úgy Buenos Airesben mindenki tud tangózni, imádja a szerelmet, próbál menekülni a nyomasztó nagyvárosi lét elől, és fél a rendőröktől. Azaz: a film nemhogy nem próbálja meg lebontani a közhelyeket, de még rájuk is erősít egy sor erős vizuális ingerrel.

Nem vagyok telhetetlen, de az Ánima Buenos Airestől épp azt kaptam, amit előre vártam, és ez ebben az esetben nem túl szerencsés. Igaz, hogy a dél-amerikai városok kultúrájából vajmi kevés jut el hozzánk, így már annak is örülhetünk, ha valami olyasmivel találkozunk, ami megerősíti ködös információinkat – de ez sosem fog arra sarkallni minket, hogy tovább kutakodjunk.



A négy történet négy személyes sorson keresztül mutatja be a város hangulatát. A nyitó darab, ami egy épp megkeseredni készülő hentesről szól, aki a közelben nyitott nagyáruház miatt kerül a csőd szélére, messze a legsikerültebb darab. Eredeti képi megoldásokkal dolgozik: mintha eltúlzott fényképekből rakná össze a szereplőit, akik félig átmenetet képeznek a hús-vér és a megrajzolt szereplők között. A többi rész már nem ilyen hatásos, sőt, a középső kettő számomra kifejezetten zavaró látványvilággal rendelkezett. Szeretem az egyszerűséget, de a Claustropolis és a Nine által rendezett Bu-bu már túlságosan elidegenített a valóságtól , és néha már abban sem voltam biztos, hogy mit látok. Pedig volt rajtam szemüveg.

Az utolsó darab szerencsésen visszahúzta a hangulatom, csak ott meg a sztorit nem éreztem elég kereknek. Nem távoztam tehát feltétlenül jó szájízzel, utána pedig sokat kellett küzdenem, hogy megszüntessen a fejemben szóló tangót. Hogy miért csodálkozom, ha már argentin animációról jövök? Hát épp ezért. Valahol titkon bíztam benne, hogy Buenos Aires lesz oly kegyes, és megpróbálja más arcát mutatni – de nem tette. Így a filmet csak azoknak tudom jó szívvel ajánlani, akik nagyon szeretik a tangót, és megelégszenek azzal, hogy Argentína ilyen és kész.

Az Anilogue Fesztivál többi filmjéről - a teljesség igénye nélkül - itt számolunk be.