Az a jó téli biciklizésben, hogy egyre kevesebben vállalják be. Vagyis több hely marad a biciklisávokban, és nem kell megküzdeni a jó bringatároló helyekért.
A díszvilágításnak egyébként nem sok értelme van azon kívül, hogy szép. A december az emberek nagyjának úgyis a rohanásról szól, az év végi hajtásban gyorsan elintéznek mindet, amit nem akarnak jövőre hagyni (még akkor is, ha ez sok esetben csak egy virtuális dátum), rámennek a játékboltok polcaira, megtépik egymást egy döglődő pontyért és maxra járatják a sütők kapacitását. De bízom benne, hogy mindenkinek eljön az a pont, amikor két roppant fontos elintéznivaló között egyszer csak megáll, vesz egy nagy levegőt, és felnéz a fénysorral betekert fákra, és elismeri, hogy szép.
Aztán rohan tovább.
Idén direkt nem rohanok. Nem érzem úgy, hogy lenne hova. A karácsony nem kerget, csak lassan ballag felém egy kanyargós úton – hol felbukkan, hol eltűnik a mindennapok hülyeségei mögött. Eszemben sincs menekülnöm előle, december 24-e így is, úgy is bekövetkezik, ha ráérek, ha nem. Nem tudom megállítani vagy visszapörgetni az időt. Amire szánok energiát, az meglesz. Amire nem, az nem. De én lennék a legnagyobb gyökér, ha aznap pont azon sajnálkoznék, hogy mi nincs.
Újabb fontos tanulság: ha azt akarom, hogy jó legyen a karácsonyom, akkor nem szabad pitiáner dolgokkal foglalkoznom, és annak kell örülnöm, ami van. Ha még profibb akarok lenni, akkor ezt viszont nem csak karácsonykor kell gyakorolnom, hanem folyamatosan. Egészen addig a pontig, amíg ez nem válik a tettrekészségem kárára.
A karácsony egyensúly is. Meg a plusz kalóriák, legyen mit ledolgozni jövőre. El ne fogyjunk a nagy igyekezetben, hogy legyen mit tenni az ünnepi asztalra.
