Mozart – a név, amit mindenki ismer. De azt vajon tudjuk, milyen volt a 12 éves Wolfie, az Istent szerető, örök gyermek Amadé vagy az emberi lélek mestere, Mozart?
Hámori Máté és az általa vezetett Danubia Zenekar legújabb koncertsorozatával arra tesz kísérletet, hogy három estén keresztül bemutassa Mozart különböző arcait, átfogó képet alkotva a zseniről, aki máig a világ egyik legnépszerűbb zeneszerzője.
Azt gondolom, hogy ezekkel a szavakkal lehet a legjobban meghatározni a Mozartról általánosan kialakult képet. Egyrészt mindenki tudja róla, hogy csodagyerek volt, hogy igazán talán sosem komolyodott meg, és hogy fiatalon meghalt. Innen a „Gyermek”.
Másrészt a legtöbb ember Mozart neve hallatán azonnal a Requiemre gondol, és noha a koncerten ez a mű nem fog elhangzani, az életmű vallásos vonalával óhatatlanul foglalkozni kell, ha teljes képet akarunk festeni Mozartról. Az „Isten” koncert ezt a tematikát fogja körbejárni.
Végül itt az „Ember”. Ez utalás arra, hogy Mozart igen nagy ismerője volt az emberi természetnek, a léleknek, és ez rendkívül jól látszik is az operáin. A három kifejezés pedig szorosan kötődik a nevéhez: Wolfgang, illetve Wolferl, ahogy gyermekkorában becézték; Amadé: jelentése ’szeresd az Istent ’ – azért ezt a rövid formát választottam, mert a levelezéseiben sosem használta az Amadeus nevet, mindig a francia formát írta alá. Végezetül pedig Mozart: az ember, akinek a nevét mindenki ismeri.
A soron következő, december 21-i Amadé – Isten című koncerten a Mozart-életmű kevésbé ismert darabjait hallhatja majd a közönség.
Ha módomban áll, szeretek olyan műveket választani, amelyeket nem csépeltek még agyon. A zeneirodalom hatalmas, és úgy gondolom, hogy igazán megéri továbbtekinteni azon a kb. száz művön, ami a koncerttermek standard repertoárját képezi. Mozart életműve hatalmas, mégis csak töredékét játsszák. Holott szinte minden művében – még a legkorábbiakban is – találni valami olyat, ami magával ragadó és izgalmas, és amit érdemes megmutatni a közönségnek.
Ennek ékes példája a Grabmusik című gyászkantáta, amelyet Mozart mindössze tizenkét évesen komponált. Miért esett a választásod erre a műre?
A Grabmusik közel áll a szívemhez: nagyon finom módon, szinte operai dramaturgiával megrajzolt mű. Egy bolyongó lélekről szól, amely Krisztus testét látva felismeri a megváltást. Mozart ezt a látszólag teljesen zeneietlen, teológiai témát egy csodálatos személyes drámává alakította. A zeneszerző munkásságában ez tekinthető a Requiem ellenpólusának: a gyermekkorban feldolgozott haláltéma és az utolsó nagy mű gyönyörű keretbe fogja a zeneszerző életművét. A mostani koncerten egymás mellé kerül a Grabmusik és Mozartnak egy másik ritkán hallható műve, a Davidde Penitente, amely már magán hordozza a Requiem barokkból táplálkozó stílusjegyeit.
Ámulatba ejtő, hogy egy mindössze tizenkét éves gyerek képes volt létrehozni egy annyira sokrétű, érett és mély gondolati tartalommal rendelkező zenét, mint a Grabmusik.
Szerintem Mozart nem intellektuálisan állt hozzá a zeneszerzéshez, sokkal inkább zsigeri módon átélte és zenei affektusokká alakította azokat az érzeteket, amelyeket a mű alapjául szolgáló történet keltett benne. Mozart kiemelkedő érzelmi intelligenciával bírt, és ez már gyermekkorában is látszott.
Az este másik fontos eleme a Davidde Penitente, Mozart szintén ritkán hallható remekműve, amely a befejezetlen c-moll miséjének az átdolgozása. Miben különbözik a két zene?
A Davidde Penitente egy érdekes kompromisszum, úgy is mondhatjuk, hogy a c-moll mise „best of számait” tartalmazza, olasz szöveggel. Ugyanakkor van benne két csodálatos koncertária és a végén egy tercett kadencia, amelyek csak ebben a műben hallhatók. Az, hogy Mozart egy befejezetlen művét átdolgozta és felhasználta egy másik megrendeléshez, nem szokatlan. Sok zeneszerző élt ezzel a módszerrel, ez egy teljesen bevett gyakorlat volt.
A Danubia Zenekarral dolgoztál már korábban is, nemrég pedig átvetted a zenekar vezetését Héja Domonkostól. Fiatal karmesterként ez komoly kihívás lehet.
Óriási feladat. Egyrészt a zenekar húsz év után most jutott el oda, hogy muszáj megvalósítani egy hagyományos zenekari berendezkedést, az új előadó-művészeti törvény értelmében állásba kell venni a zenészeket, amennyiben szeretnénk igényt tartani az állami támogatásra. Ezt a folyamatot most ősszel indítottuk el. Másrészt pedig szeretnénk megújulni: belekezdtünk egy új arculat és programterv kialakításába.
Milyen lesz ez az új arculat?
Az új műsorpolitikával igyekszem egy kicsit nyitni az eddig még meg nem szólított közönség felé úgy, hogy közben természetesen a már meglévő törzsközönség igényeit is kielégítsük. Fontosnak tartom, hogy elérjük azokat a fiatalokat, elsősorban a 30-as, 40-es korosztályt, akinek már van lehetősége és ideje, hogy a magas kultúrára áldozzon, ugyanakkor a komolyzenétől távol maradt, mert eddig még nem tudta átlépni azt a riasztó gátat, amit a komolyzenéhez társított képzetek építettek fel bennük.
Hogyan szeretnéd ezt a gátat lerombolni?
A legfontosabb egy újfajta környezet kialakítása. Hogy ki tudjunk bújni a skatulyából, amit az általános vélekedés húzott a komolyzenére. Új helyszíneken fogunk megjelenni, ilyen pl. a divatos, fiatalos és vonzó BMC; kialakítunk egy teljesen új dizájnt a kommunikációban, ezt már a Mozart sorozat plakátjain is látni lehet; és ami a legfontosabb, igyekszünk még több ponton összekapcsolni a közönséget a zenével, a élménnyel. Ennek egyik fontos eszköze a látvány. Érdemes körbenézni a világ koncerttermeiben, és példát venni. Amerikában, de nem kell ilyen messzire menni, Németországban is népszerű az az előadásforma, amikor mondjuk egy Bach kantátát nem „csak” előadnak, hanem szcenizálják. Elsősorban itt nem operai formát kell elképzelni, inkább egy kis színházi jelenetet. Hiszen gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb a mai embernek megérteni és átérezni egy olyan előadást, amely egy hétköznapi emberi történeten keresztül átszűrve jelenik meg a színpadon. Például egy Bach kantáta, amely eredetileg Jézus szenvedését dolgozza fel, „lefordítható” a mai ember személyes történetére. Mondjuk egy rákbetegére. A néző ebben az esetben sokkal közelebbinek, befogadhatóbbnak érzi a művet. A külföldi koncerttermekben ez teljesen bevett megoldás. És én nagyon szeretnék ilyen projekteket létrehozni Magyarországon.
