A Kossuth-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, gyerekek ezreinek kedvence 2006. december 22-én, 70 éves korában vesztette életét.
1989-ben – a lap első számának megjelenéséig – az Új Idők szerkesztőbizottságának tagja volt. A Magyar Fórum alapító tagja; a lapnál 1989. október 1-jétől 1990. augusztus 10-ig főmunkatársként dolgozott. Majd olvasószerkesztőként 1990. augusztus 11-től 1991. május 9-ig a Magyar Napló, 1991. május 10-től 1992. január 15-ig a Pesti Hírlap, 1992. január 16-ától augusztus 31-ig a Magyar Nemzet munkatársa volt. 1992 szeptemberétől a Hitel olvasószerkesztője. Hatvanévesen ment nyugdíjba.
Tagja volt 1959-től 1994-ig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, ahol 1991 és 1994 között az etikai bizottság munkájában is részt vett. A Magyar Írószövetségbe 1969-ben lépett be, sokáig választmányi tag volt. 1994-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Számára meghatározó volt a gyermekkor alapélménye: inspirációi java részét – bevallottan – onnan meríti. Stílusa filmszerű, „láttató" (szövegei a rádiós, színpadi és filmes feldolgozások alapjául szinte kínálják magukat); dialógusai balladisztikusan tömörek. Nyelve egyéni, játékos, melyet sajátos humora, iróniája több jelentésréteggel gazdagít. Írásainak középpontjában mindenkoron a morális értékek problematikája állt. Első megjelent novelláját 1958-ban a Jelenkor közölte.
1964-ben jelent meg A kisfiú meg az oroszlánok című meseregénye a Móra Kiadó gondozásában, későbbi állandó illusztrátora, Réber László rajzaival. 1966-ban Csonkacsütörtök címmel látott napvilágot első elbeszéléskötete, amelyet rövidesen követett a második: Egy lapát szén Nellikének (1969), majd a – már az abszurd jegyeit is magán viselő – harmadik: Buddha szomorú (1973).
Jellemző műfaja továbbra is az elbeszélés és a mese; A fehér tigris (1971) című, groteszk hangvételű regénye az egyetlen maradt.
Meséi példa nélkülien új, jellegzetes hangon szólaltak meg, s ez olvasói körében a rajongásig népszerűvé tette. A Hétfejű Tündér (1973) című kötete két kiadónál nyolcszor jelent meg nyomtatásban, s számos színpadi adaptációja is készült – amelyek közül a Kőváry Katalin rendezte első előadássorozat (bemutató: 1976. február 6.) azért is jelentős, mert biztosította az író számára, hogy továbbra is szabadúszó legyen.
Berzsián és Dideki (1979) című meseregényéért – amely szintén több feldolgozást ért meg; Lengyel Pál például megrendezte színházi és bábszínházi produkcióként egyaránt – a nemzetközi zsűri 1982-ben Andersen-diplomával tüntette ki. A Négyszögletű Kerek Erdő (1985) című kötet megkapta az Év Könyve jutalmat – később a Bab Berci kalandjai (1989), valamint a Csillagmajor (1996) nyerte el ugyanezt.
Az Év Gyermekkönyve kitüntetésre – amelyet az IBBY (Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács) Magyar Bizottsága adományoz – meséit három alkalommal találták érdemesnek: az 1989-es év díjazottja a Bab Berci kalandjai lett; az 1990-esé a Lovak, kutyák, madarak; az 1993-asé pedig A manógyár.
A bábjáték műfajához is vonzódott (1992–93 folyamán rövid ideig az Állami Bábszínház dramaturgja volt). A legkisebb boszorkány bábdarabként is sikert aratott s az Árgyélus királyfi eleve bábszínpadra íródott.
Elbeszélései többféle összeállításban, több kiadásban is olvashatók; a legbővebb válogatást a Hét szeretőm (1994) című kötet tartalmazza. Csillagmajor (1996) cikluscímmel – a szülőföld, a puszta hangulatát idéző – új elbeszéléseivel jelentkezett, majd Kisangyal (1997) összefoglaló cím alatt régebbi és még meg nem jelent novelláiból válogatott.
Nem feledkezhetünk meg az író családjáról sem, hiszen gyermekeit ő maga emlegette gyakorta „társszerzőiként". Zsófia lánya olasz–angol szakon végzett az ELTE-n. Felesége Vathy Zsuzsa írónő volt, Fruzsina lányuk magyar–földrajz szakos középiskolai tanárnő, Zsigmond fiuk jogász.
Lázár Ervin 2006. december 22-én hunyt el Budapesten.
Részletek a Négyszögletű Kerekerdő játékfilmes változatából. Lázár Ervin mesejátékának főbb szerepeiben többek közt Szakácsi Sándort, Halász Juditot, Gálvölgyi Jánost és Szirtes Ádámot is láthatjuk.
Forrás: pim.hu
