Ritkák azok az alkalmak, amikor minden tökéletesre sikerül – az idei ajándékkészítés sem esett ebbe a kategóriába. De talán megbocsájtják.

Belevágtam, beletenyereltem, szétkentem, összeragasztottam, elszakítottam, elírtam, elfogyott az alapanyag, csomagolópapírom meg sosem volt. De ez a karácsony – az a másfél nap kidugott nyelvvel és zsibbadó karral a padlón hasalva, hogy valami olyan műfajban alkossak maradandót, amihez az év többi részében semmi közöm. Ellenben megeshet, hogy a végeredmény nem csak nekem okoz majd örömet.

Örömet okozni, te jó ég. Nem mondom, hogy nincs bennem félsz, amikor leírom ezt a szókapcsolatot, amikor egy banktól kezdve a bangladesi gyerekeket éhbérért dolgoztató márkán át a Skála áruház gyerekosztályáig mindenhol ezt használják. Okozz örömet.

Néha eszembe jut, amikor megnézek egy óriásplakátot, hogy vajon hol élhetnek a plakátszereplők. Hol van az az ország. Város. Lakás. Meghittség. Zöldellő parkok és csillogó díszek. Örömokozás és öröm. Kéz a kézben, ok-okozatként, szoros egymásutánban. Hol van az az élet, ahol nem kell tenni azért, hogy más boldog legyen meg mosolyogjon meg jóllakottan dőljön hátra a lobogó tűz melletti kanapén.

Hol van az a hely, ahol tényleg mindent meg lehet venni pénzért?



És ha létezik, akkor nekem csak azért nincs még vízumom, mert nincs ehhez elég pénzem? Vagy azért, mert még sosem tudtam olyat vásárolni, ami valóban örömöt okozott?

Vagy azért, mert egy fogyasztói társadalom tagjaként ilyen hülyeségeket kérdezek?

Holott az advent elején csak arra szerettem volna választ keresni – és kapni -, hogy most akkor tulajdonképpen mi a karácsony. Az eltelt 23 napban leszűrtem bizonyos következtetéseket, tettem néhány állítást, és megpróbáltam megszeretni a karácsonyt. Ez egyébként – bár most már olyannyira másodlagos – sikerült. Már nem az a fontos, hogy én szeretem-e a karácsonyt. De az igen, hogy azoknak az embereknek, akik szeretik a karácsonyt, és én is szeretem őket - na nekik legyen jó.

A többi, fájdalom, nem az én reszortom. Arra ott van egy sokcsomórengeteg másik ember, akik, ha ugyanígy gondolkodnak – akkor mindenkinek jó lesz.

(Egyébként a karácsony egy félbehagyott, diós búrkifli, ami táskából táskába vándorol, mert mindenki azt hiszi, hogy a másiknak jobban kell.)