Rengeteg jégolvadásból származó vizet találtak a jégtakaró alatt húzódó kásás rétegben amerikai kutatók. A víz egész évben a jégpáncél alatt marad, az olvadt víz a jégszemcsék közötti légbuborékokban tárolódik.
A kutatóknak feltűnt, hogy jelentős mennyiségű vizet tárol a "tavalyi hó", vagyis az előző telek jéggé kristályosodott, kásás hórétege. 2011 tavaszán a tudósok mélyen lefúrtak ebbe a jégkásás rétegbe és nagy meglepetésükre azt találták, hogy víz folyik vissza a fúrási lyukon keresztül, még ha a levegő -15 Celsius-fokos is. Mivel ez jóval a nyári olvadás kezdete előtt történt, a csapat arra következtetett, hogy a víz folyékony állapotban vészelte át a grönlandi telet.
Rick Forster, a Utahi Egyetem kutatója elmondta: azért lepődtek meg, mert a víz nem a felszín alatti kődarabkák közti légben maradt meg, hanem a jégszemcsék közti levegő tárolta, mint a jégkásás üdítőben. A fúrásokat olyan régiókban végezték, ahol a felszínen rengeteg hó halmozódott fel. Becsléseik szerint 140 milliárd tonna víz lehet a jégszemcsék között, ez a tengerszint évi 0,4 milliméteres emelkedésével egyenértékű és körülbelül fele annak a mennyiségnek, amellyel Grönland a tengerszint emelkedéséhez minden évben hozzájárul.
Azt azonban nem tudják, merre tart ez a víztömeg. Mozgásának iránya azon múlik, kapcsolódik-e olyan vízrendszerhez, amely az óceánba szivárog, de teljesen elszigetelt tárolóról is szó lehet - magyarázta Forster.Erre egyelőre nem tudják a választ, mivel ilyennel még nem találkoztak és sokkal részletesebben meg kell ismerniük az új tároló rendszert, ha a tengerszintet befolyásoló hatását meg akarják jósolni - fűzte hozzá Forster. A kutatók szerint a nyár végén a jégpáncélra hullott óriási hómennyiség akadályozza meg, hogy a víz jéggé fagyjon, hiszen a vastag szigetelőréteg elzárja a vizet a fagypont alatti levegőtől, így a víz egész évben folyékony halmazállapotú maradhat.
Forrás: MTI