Az egyetlen fennmaradt csángó férfitánc a borica. A körtáncban szerb, bolgár, albán, török és román motívumok keverednek, a Brassó körüli falvakban járják még ma is.
Nézze meg, hogy táncoltak a legények 2013 telén Zajzonban!
A csángók egyik fő foglalkozásából, a fuvarozásból eredeztetik az ismétlődő mozdulatokból álló táncot, ők intézték ugyanis Brassó áruforgalmát, így a környéket bejárva eltanulták a különböző népek tánclépéseit.
Brassó környékén fiatal legények járják még ma is, ruhájuk színes szalagokkal, csizmájuk csörgőkkel van díszítve. Régebb kezükben csákányt vagy lapockát tartottak, ezt mára egy fadarab váltotta fel. Kísérőjük, a kuka nevet viselő álarcos legény, a táncosokat védi. A hagyomány értelmében, ha a házigazdák udvarán kint felejetett tárgyakat talál, azt zálogul veszi.
A táncos csoportot a vatáf nevű táncvezető irányítja, aki egy táncost és egy kukát mindig előre küld, hogy bekéreztessék a csoportot az emberek udvarára. Így járják végig a falut, házról-házra, a házigazdák pedig itallal, süteménnyel és pénzzel köszönik meg a boricát.
Hochbauer Gyula, négyfalusi író Zálogkendő című novellájába így ír a boricáról:
„ –Hogy lettél te Öreg Kuka, ha örököltél lapockát? Ez másféle szerep.
– Nem csak attól függ, hogy kiből mi lesz, hogy mit örököl.
– A boricában nem attól függ?
– Én nagyon, de nagyon szerettem játszani, de annyira, hogy mindenkivel. A kuka mindenkivel játszhatott: a bíróval, a pappal, az öreggel, a fiatallal, az emberekkel, az asszonyokkal, a lányokkal... borica-időben sok mindent szorzott és osztott. Érdekes hatalma volt.
– Nem a vatáf a csapat vezére? Ha a hatalmat szereted, miért nem lettél vatáf? A boricások álma ez.
– Voltam vatáf is...
– Erről eddig még nem beszéltél – vágtam közbe szemrehányón, arra gondolva, hogy vajon nem a törtetés példáját akarta-e elhallgatni előlem. Bozontos szemöldöke alól és szóval is másképp folytatta:
– Igazi kuka csak az lehet, aki a borica összes szerepét végigjárja – s ezzel úgy elgondolkozott, mintha egy másik világot élne. Ehhez hasonló már velem is előfordult, s elég érdekesnek tűnt... Csak valaki mindig nagy okosan tenyerét szemem felé fordítva annyit integetett, míg szempillanatra visszatérített ide. Én ugyanazt nem akartam az öregnek, s hagytam ott, ahova gondolatban ért.”
