Svájc és Németország kiemelkedő hangversenytermeiben lép színpadra a pécsi szimfonikus zenekar, a Pannon Filharmonikusok december 21-én, szombaton indulnak útnak.
Svájc és Németország kiemelkedő hangversenytermeiben lép színpadra a pécsi szimfonikus zenekar, a Pannon Filharmonikusok december 21-én, szombaton indulnak útnak.
100 euróért (30 ezer forintért) jutott hozzá a jótékonysági akció szerencsés nyertese szerda este egy Picasso-rajzhoz, ami a becslések alapján 1 millió eurót (300 millió forintot) érhet.
Titokzatos körülmények között sikerült kijutnia Bolíviából annak a vádemelés nélkül fogva tartott amerikai vállalkozónak, akinek az ügyében Sean Penn amerikai színész személyesen járt közben.
Sértetlenül sikerült horvát régészeknek az Adriai-tenger mélyéről felhozni egy 18. századi ágyút, amelyet aztán a dubrovniki múzeum restaurátor műhelyébe szállítottak.
Ismét átadják a Magyar Örökség Díjakat. Az elismerést hét kiemelkedő kulturális, tudományos személyiség, illetve intézmény veheti át életművéért.
Szinte hihetetlen, hogy ilyen gyorsan véget érne egy pályafutás. Már pedig Justin Bieber december 17-én a Los Angeles-i Power 106 nevű rádióállomás műsorvezetőjének ezt nyilatkozta.
Magyarul is kiadták A megdermedt szív című kötetet. A több mint 900 oldalas mű két szerelmes fiatal és családjuk párhuzamos történetén keresztül tekinti át Spanyolország 20. századi történelmét.
De csak a Grudge Match című film kedvéért. Sylvester Stallone és Robert De Niro legújabb bunyós mozijukban komolyan összemérik az erejüket, és végre az is kiderül, ki a keményebb bokszoló.
Csak két óra járásra (vezetésre) van. Mi az a két óra. Meg a két órához szükséges autó, benzin, autópálya-matrica, türelem, pénz. Mi az. Semmi. Itt van a szomszédban.
A sepsiszentgyögyi Székely Nemzeti Múzeum a zenekedvelőknek kedveskedve karácsonyi hangversenyt szervez december 20-án.
A színész rendezésében és főszereplésével készül a Gondolj rám című film, amelyet a Magyar Nemzeti Filmalap 200 millió forinttal támogat. A forgatókönyvet a színész-rendező és Vámos Miklós írta.
Az évad első bemutatójára készül a Bárka Színház: az orosz drámaíró Presznyakov testvérpár állítja színpadra Európa-Ázsia című darabját, a premiert december 20-án tartják.