A kutatók régóta tudják, hogy az érzelmek képesek kiváltani egy sor élettani változást. Például ha dühösek vagyunk, hevesebben ver a szívünk, és kipirulunk, ha zavarban vagyunk.
Most az is kiderült, hogy az érzelmi állapotok univerzálisan kapcsolhatók bizonyos testi érzetekhez, kultúrától, nyelvtől függetlenül. Az eredményeket a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapbanpublikálták - írja az Index.A képen világossal látszanak azok a területek, ahol az alanyok éreztek valamit, sötéttel, ahol nem. Finnországból, Svédországból és Tajvanból több mint 700 önkéntes vett részt az érzelmeket a testi érzetekkel összekapcsoló kísérletekben. A résztvevőkkel érzelmekkel terhelt szavakat, videókat, arckifejezéseket és sztorikat olvastattak, nézettek.
Ezután saját maguk értékelték, hogy hol éreznek máshogy a testükben, mint az anyagok megtekintése előtt. Két, számítógéppel létrehozott sziluetten kellett beszínezniük azokat a területeket, ahol csökkent vagy nőtt a testi érzet.
A kutatók statisztikailag elkülönülő területeket tudtak kimutatni minden letesztelt érzelemnél. A boldogságnál, szerelemnél, lenézésnél a válaszadók nemzetiségétől függetlenül összhangban voltak az eredmények. A kutatók ellenőrizték, hogy a nyelvben lévő fordulatok, például az angolban a hideg láb mint a félelem metaforája, nem torzítják-e el az eredményeket.
Miután a kutatók több érzelem testtérképét elkészítették, találtak néhány átfedő felületet. A harag és a félelem a mellkas felső területén jelentkezett, valószínűleg a légzés és a szívverés megnövekedése miatt. A boldogság volt az egyetlen a letesztelt érzelmek közül, ami a teljes testben jelentkezett.
Az eredmények segíthetnek megérteni, hogyan dolgozzuk fel az érzelmeket. A kulturális és nyelvi különbségek ellenére a fizikai élményeink nagyon hasonlóak a különböző populációkban. A kutatók szerint az ilyen új, érzelmi térképek kifejlesztése segíthet az érzelmi zavarok azonosításában és gyógyításában.
Forrás: Index