Az egyik fényképmegosztó portál toplistáján a tizedik helyet foglalja el a magyar főváros a leggyakrabban fotózott helyszínek közt. Ezzel megelőzte Londont, Madridot és Berlint is.
Igencsak népszerű a fotósok körében Budapest - ez derült ki a Sightsmap fényképmegosztó portál toplistájából, amelyen az előkelő tizedik helyet foglalja el a magyar főváros, megelőzve például Madridot, Londont és Berlint is. A fotósok azt mondják: a főváros szinte minden szeglete igazi csemegének számít. A toplistán New York az első, azt követi Barcelona és Párizs.A legtöbb budapesti képet a Gellérthegyről készítették. A nagy köd ellenére szombaton is több ezer turista fordult meg a Citadellán a panoráma miatt. Egy török fiú a Híradónak úgy nyilatkozott: nagyon jól néz ki a fényképeken a város, a történelmi épületek pedig gyönyörűek. A legtöbb külföldi szerint a földrajzi adottságok is segítenek abban, hogy jók legyenek a képek.
Bedenek József fotós szerint Budapesten láncszerűen kapcsolódnak egymáshoz a látnivalók - ezért könnyű jó képet készíteni a városról. A kihívás az, hogy különleges is legyen a fotó.
A népszerű képek a legjobb reklámfelületet jelenthetik az országnak. A szakértő szerint ezek a megjelenések érezhetően jó hatással vannak a turizmusra. "A budapesti számok évek óta az európai átlagot meghaladó dinamikával növekednek, 5-10 százalék között mozognak" - mondta Maróczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketing igazgatója. Hozzátette: idén a vendégforgalom jelentősen, 8-10 százalékkal tudott növekedni.
A fotómegosztó portálon más magyar települések is előkelő helyen végeztek: Esztergom például a 112. lett, míg Eger a 205.
Forrás: Hirado.hu