A Nemzeti Filharmonikusok hangversenysorozatának harmadik estjére a január 10-én a Művészetek Palotájában Brahms-ot, mint a variációs formák nagymesterét ismerheti meg a nagyközönség.

Ránki Dezső zongoraművész tolmácsolásában és Kocsis Zoltán dirigálásával készül a pénteki koncert a Müpában. A sorozat első két előadása akkora sikert aratott, hogy a pénteki hangversenyre már elővételben minden jegy elkelt.


Brahms szenvedélyesen szerette és kutatta a múltat, fantasztikus kéziratgyűjteményt őrzött, a zenei múlt minden relikviája csodálattal töltötte el. A Bécsi Zenebarátok Egyesületének könyvtárosa mutatott meg neki egy addig elveszettnek hitt Haydn-kéziratot, amely egy fúvósokra írt divertimento kottája volt. Brahms lemásolta a Szent Antal korál című tételt – erre írt nyolc variációt és egy finálét először két zongorára, majd ezt átültette zenekarra. Mára egyértelművé vált, a himnusz nem Haydn kezétől származik, de ez nem változtat azon a tényen, hogy Brahms zsenije ezt az alig húszütemes egyszerű kis darabot bámulatosan sok karakterbe öltözteti, olimposzi magaslatokra emelve azt.

Brahms két zongoraversenyének megkomponálása között 22 év telt el: a d-mollt 1859-ben, 26 éves korában fejezte be, a B-dúrt 1881-ben, 48 évesen. A B-dúr koncert elkészült partitúráját a komponista elküldte egyik legjobb barátjának, Theodor Billroth híres bécsi sebésznek és szenvedélyes muzsikusnak. Billroth véleménye szerint a második zongoraverseny úgy viszonylik az elsőhöz, mint a férfi az ifjúhoz. Talán maga a szerző is úgy gondolta, hogy a B-dúr versenyművel pályájának egyik magaslatára ér. Gyönyörű kürtdallam nyitja, csellószólós lassú tétele pedig minden idők legszebb zenéi közé tartozik. 1881 nyarán ezekkel a szavakkal számolt be Brahms Elisabeth von Herzogenberghez írt levelében frissen elkészült művéről: „Tájékoztatom, hogy írtam egy kis zongoraversenyt egy kedves, egészen gyengéd kis scherzóval."A koncert ősbemutatója 1881-ben Budapesten volt, a szólót maga Brahms játszotta, a zenekart Erkel Sándor vezényelte.


Beethoven kilenc szimfóniájának árnya sok későbbi zeneszerzőre hatott bénítóan. Mahler például babonás aggodalommal szemlélte saját kilencedik szimfóniájának keletkezését – hiszen a Kilencedik nem csupán Beethoven, de a Mahler számára meghatározó jelentőségű Bruckner életművében is az utolsónak bizonyult... Brahms másképpen viaskodott a nagy előd nyomasztó árnyával: közismert, hogy I. szimfóniájának lezárását több mint két évtizedes készülődés és gyötrődés előzte meg, s a zárótételnek az „Örömóda" dallamával való sokat emlegetett hasonlóságán keresztül mintha maga a zeneszerző is tudtunkra akarta volna adni, mi és ki is volt a bénító tökéletességű modell. Mindennek fényében érthető, hogy a zenetörténészek gyakran Brahms 1883-ban bemutatott III. szimfóniáját is Beethoven majd' nyolc évtizeddel korábbi Harmadikjának fényében próbálják értelmezni – még ha e két mű összevetésekor a különbségek sokatmondóbbnak bizonyulnak is a hasonlóságoknál. A harmadik szimfónia különlegessége, hogy a nyitó fanfár háromhangos motívuma átszövi a művet, mint afféle wagneri vezérmotívum. Az F-A-F hangok mögött állítólag egy brahmsi jelige áll: frei aber froh (szabadon, de boldogan), utalva a korábbi, „szabadon, de egyedül" jelentésű mottóra. Leghíresebb talán része a harmadik tétel, amelynek harmadik tételét – a szívhez szóló lírai főtémát – a Szereti ön Brahmst? című filmben is felhasználták.
Téli esték Brahms-szal

2014. január 10., 19:30
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest

Brahms: Variációk egy Haydn-témára, op. 56/b
Brahms: II. zongoraverseny B-dúr, op. 83
Brahms: III. szimfónia F-dúr, op. 90

Vezényel: Kocsis Zoltán

Közreműködik: Ránki Dezső (zongora), Nemzeti Filharmonikus ZenekarAz évad Brahms-sorozatának utolsó koncertjén kivételesen nemcsak szimfonikus mű hangzik el, hanem egy a jelentős oratorikus alkotások közül is. A Párkák éneke Goethe Ifigénia Taurisban című drámájának részletére épül, Johannes Brahms 1882-ben zenésítette meg Meiningenben, ahol Goethe is sokat időzött. A német városnak rengeteget köszönhetett Brahms, a meiningeni herceg, a színművészet és zene nagy pártfogója, II. György zenekart is alapított, amelynek vezetésére Hans von Bülow-t kérte fel. Ez az együttes Németország egyik legjobbja lett, Brahms számos művét megszólaltatta még a hivatalos ősbemutató előtt. A herceg nagy becsben tartotta az ötvenes évei vége felé, hatvanas évei elején járó Brahmsot, ez az udvari zenekar mutatta be a IV. szimfóniát is, 1885-ben. A mű egészen különleges alkotás – ha lehet mondani: a brahmsi zeneművészet csúcsa. Negyedik tétele nagyszabású variációsorozat egy harmóniasorra – a barokk kor úgynevezett passacaglia műfajában, és ahogyan az előző szimfóniában is, ebben is vezérmotívumok teszik koherenssé egésszé a négy különböző karakterű tétel egymásutánját. A zeneszerző egyetlen hegedűversenye szorosan kötődik a 19. század legnagyobb hegedűséhez, a magyar származású Joachim Józsefhez. Brahms neki ajánlotta a Hegedűversenyt, sőt, a harmadik tétel magyaros hangvétele sokat köszönhet Joachim magyaros stílusban írt hegedűversenyének. A Budapesten még az ősbemutató évében, 1879-ben megszólaltatott, háromtételes alkotás mellőzi a szólóhangszer öncélú virtuozitását. Ahogyan Péterfy Jenő kritikus fogalmazott ekkor Brahmsról, éppen ennek a műnek a kapcsán: „Művészetének egén nem a virtuóz csecsebecsék fénylenek."
2014. január 14. (kedd), 19:30
Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Brahms: Párkák éneke, op. 89
Brahms: D-dúr hegedűverseny, op. 77
Brahms: IV. szimfónia e-moll, op. 98

Vezényel: Kovács János

Közreműködik: Banda Ádám (hegedű), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)