A Trafó Galéria madarak rezervátumává alakult át, hogy ember és madár kapcsolatát érintő, – nem csak ökológiai értelemben véve – fontos kérdéseket boncolgasson.
Aki még sosem járt a Trafó Galériában, az sem tévesztheti el az irányt, ugyanis elég csak a már az előtérben is hallható, a városi környezet kellős közepén meglehetősen szokatlan madárcsiripelést követnie, ami a kiállítótér első videó installációjának, a London Fieldworks munkájának eleme. A Megérzés és tudás között című film, ami egy vadászból természetvédővé avanzsált férfi erdei vándorlását és a madarakkal való kommunikációját jeleníti meg, tökéletes felvezetése a kiállítás az ember természethez fűződő viszonyát taglaló vonulatának. A videóban szereplő, terepmintás ruhában császkáló férfi egy személyben jeleníti meg azokat a végletes magatartásformákat, amelynek tengelyén az ember és környezetének viszonya leírható: ahogy az első pillantásra vadásznak tűnő férfi megtestesíti az emberi jelenlét veszélyforrás jellegét, úgy a videót végignézve tanúi lehetünk a természetet csodáló, annak értékeit megőrizni kívánóattitűdnek is. Eme két végletnek a kontextusában érdemes vizsgálni Andrea Roe, illetve a Kaszás-Lóránt alkotópáros munkáit is.
Az Egyesült Királyságból származó Roe videói a madarak kitömésének dokumentációi: a taxidermiának köszönhetően az állatok tetemei olyan, a megszólalásig élethű tárgyakká válnak, melyek aztán az örökkévalóságig hirdethetik a madarak azon attribútumát, mely pont a kitömés és kiállítás által veszik ki belőlük: a vitalitásukat. Ezt hivatott bemutatni a videók mellett elhelyezkedő, Örökkön örökké című fehér galamb installációja is: az állat, amely a veszélytől való védekezés gyanánt halott pozícióban helyezkedett el, egyben rámutat a kitömés aktusának legnagyobb paradoxonára is, mely szerint az élet megőrzésének egyetlen lehetséges módja valójában a halál. Ezzel szemben a magyar művészpáros, Kaszás Tamás és Lóránt Anikó Szárnyas létem ott susog, madár lábon futni fog című, többelemű installációja a madarakat teljes pompájukban, a természet eleven részeként akarják megőrizni. Ehhez kínál instrukciókat az a fából készült üzenőtábla, amin különböző madárodú-tervek és madárábrázolások kaptak helyet, illetve ezek meg is valósulnak a kiállítótér különböző pontjain elhelyezett, Bauhaus stílusban megépített madárházak által. Az alapvetően a természetet megőrizni kívánó szándék mellett nem szabad elhanyagolni azt a szempontot sem, hogy ez a viszonyulás – nevezetesen az építkezés ilyen szinten megkonstruált, teljesen mesterséges módszere – erősen antropomorfizáló is.
Hasonló megközelítésű a tárlat kétségkívül egyik legszórakoztatóbb munkája, Greta Alfaro In ictu oculi című videója, melyben egy csapat keselyű és egy elegáns, vacsorához megterített asztal – meglehetősen egyoldalú – összecsapásának lehetünk tanúi. A pár perces film egyrészt reflektál a keselyűk dögevő státuszára és az érdekérvényesítés mindent felülíró ösztönére, másrészt az „asztalhoz jutás” sorrendje és módja vizsgálható különböző, csoportdinamikai és hierarchiát feltételező szempontokból is. Végül, de nem utolsó sorban nem elhanyagolható megfigyelés az sem, hogy az utolsó madár távozása után a leharcolt asztal, a felborult poharak és székek képe mindenkiben ismerős emlékeket ébresztenek, aki valaha is arra adta a fejét, hogy házibulit rendezzen.
A fennmaradás elősegítése és az antropomorfizálás mellett egy harmadik aspektussal is foglalkozik a tárlat. A madarak kezdettől fogva gyakran váltak különböző absztrakt fogalmak szimbólumaivá, a címadás is a kiapadhatatlan szabadság-madár párhuzamra játszik rá: nevét Haraszty István Mint a madár című munkájából kölcsönzi, mely egy madár és egy kalitka segítségével idézi meg a szabadság hiányát a szocializmus időszakában. Ugyanakkor a madarak válhatnak nemzeti jelképekké is. Egy ilyen esetet vesz alapul KissPál Szabolcs Nagy-Magyarországok című munkája, amely a magyar nemzeti identitás egyik fontos alkotóelemét, a turulmadarat és az ahhoz kapcsolódó honfoglaló legendát tematizálja. Ennek értelmében a képzeletbeli madár feltételezett rokonának, a veszélyeztetett, ezért elektronikusan nyomon követhető kerecsensólyomnak a repülési útvonalát megfigyelve több, potenciális Magyarország-területet vázolt fel, rámutatva a nemzeti térség kiválasztásának esetlegességére, az identitás és a történelmi tudat megkonstruált voltára.
A Mint a madár sikere valószínűleg abban rejlik, hogy az összeválogatott alkotások mind-mind egyedi nézőpontból közelítik meg a hihetetlenül tág tematika számukra érdekes aspektusát, és az untig ismételt (bár jelentőségéből nem vesztő!) és didaktikus természetvédelmi felhívások helyett egyszerre tudják ember- és madárközpontú módon felhívni a figyelmet e két faj sokszoros egymásrautaltságára.
A Mint a madár... c. kiállítás január 26-ig látogatható.