A meleg időjárás következtében első világháborús katonák és személyes tárgyaik (szerelmes levelek, naplók, fegyverek) kerültek felszínre az olasz Alpokban.
Aztán a háború véget ért, az 1915-től 1919-ig az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó terület Olaszország része lett, a hegyek pedig újra a természetjárást, sportot jelentették. Egészen a közelmúltig, amikor a globális felmelegedés egyre gyakrabban hozta elő a pusztító háború emlékeit.
A gleccserekből fegyverek, katonai eszközök, menedékek olvadtak ki. Sőt, előkerült néhány katona holtteste is, a jég által konzervált állapotban.
A közel kétszáz kilométeres frontvonalon főleg a központi hatalmak hadseregének emlékei bukkantak elő, mivel ők – azaz mi – védtük északról Trentino tartományt: az Osztrák–Magyar Monarchia serege a gleccseren állomásozott. Az olasz állások délen, sziklás terepen álltak.
Az olaszok eleinte előnyben voltak, mivel hadseregük már rég rendelkezett hegyi alakulattal, az osztrákok viszont az itt kialakuló front miatt állították fel a magashegyi harcra specializált Kaiserschützent. Az alakulat nem egyszerűen hegyi környezetbe küldött katonákból állt. A csapatok tüzérséget, utászokat, az ellátást segítő egységeket is felvittek a havas csúcsok közé.
A fronton állóháború alakult ki, úgyhogy a jégen létesített állások egyre bővültek. Az osztrákok egész járatrendszereket fúrtak a jégbe: voltak lövőállások, raktárak, műhelyek és hálótermek is. Ezzel magyarázható az olvadással előbukkanó tárgyak nagy száma. A Telegraph cikke szerint találtak itt jégben konzerválódott szerelmes levelet Mariának címezve, egy osztrák katona naplóját, fegyvereket, lőszeresládákat, és szalmapapucsokat, amelyekben a jégen közlekedtek a katonák.
A hegyek alatti Peio városkában múzeumot is alapítottak a tárgyaknak és a front emlékeinek. Ennek vezetője, Maurizio Vicenzi találta meg 2005-ben a jég alatt azt a mélyen a jégbe fagyott kalyibát, amely az ellátást biztosító felvonó állomása volt. Ebben a kis építményben működött a motor, ami kábelen élelmet és lőszert hozott fel a katonáknak a völgyből. Hosszas munkával eltávolították a jeget a kalyibából és a hozzá tartozó járatból, és emlékek egész sorára bukkantak. A sisakok, fegyverek, gépek mellett három képet is találtak a falon. Az egyik a motor működtetését magyarázta, volt egy újságból kivágott kép, amin a bécsiek élelemért állnak sorba, továbbá egy képeslap, bizonyos Georg Kristof tábori sebésznek címezve. Az alvó nőt ábrázoló képeslapra csehül azt írták: Magányos szerelmedtől.
A globális felmelegedéssel előkerültek az elesett katonák is, akiket szinte mumifikált a jég. Vicenzi 2004-ben három katona testére bukkant 4000 méter magasságban, egy jégfalba fagyva. A katonák ruhájából egyértelmű volt, hogy az osztrák hadsereg tagjai. A zsebükben kötszereket találtak, így valószínűleg szanitécek voltak, akik az 1918 szeptemberében itt dúló harcokban eshettek el.
Tavaly szeptemberben két fiatal, 17-18 éves katona tetemére bukkantak, akiket a jégbe temettek el. Mindkettőjük testében golyókat találtak.
A front külön tragédiája volt, hogy a két ország katonáit a környéket ismerő helyiekből toborozta, így gyakran olyanok harcoltak egymás ellen, akik ismerték a másikat a szomszédos faluból, vagy akár rokonok is voltak.
Nem a háború követelte egyébként a legtöbb áldozatot. A hadsereget erősebben tizedelték a mostoha körülmények. Nem volt ritka, hogy akár mínusz 30 fokra is leesett a hőmérséklet, gyakoriak voltak a viharok, és mindehhez nem volt jó az ellátás és a katonák ruházata sem.
Forrás: Index