Hat évvel ezelőtt, január 22-én, a magyar kultúra napján indult a Kultúrpart. A kezdeti idők írásaiból szemezgettünk, a nosztalgiázni vágyók, és a magunk kedvéért.

A Kultúrpartot a Valahári sivatag szegélyezi: afféle oázis lenne ez, ahol töltekezni lehet a szellem energiáival, és legalább „képben lenni", ha már. Írók, rendezők, zenészek, mentális száműzöttek, filoszok és még egy asztrológus is publikál majd nálunk, akiket az elkövetkező hetekben ismerhetsz majd meg, akik sajátos, szubjektív módon igyekeznek tetten érni, dokumentálni a katarzist. Néha előadásokról írnak majd, néha „csak" a nézők cipőiről...
(2008. január 22. Novák Péter: A „Valahári" sivatag)

A „prágai irónia", a csehek önkritikája és önostorozása már-már legendás tény, amelyről hazánkban is sokan hallhattak-olvashattak. A kilencvenes években egy Limonádový Joe nevű prágai rádióadó a következőt eszelte ki: reggeli, fergeteges poénokról ismert adásukban bejelentették, hogy a cseh himnusz dallama és szövege egyaránt elavult, és az ország vezetése pályázatot ír ki az új nemzeti himnusz megírására. Nem részletezem: több hétre való anyag gyűlt össze, az ember nem győzte felvenni a beérkezett zenéket és szövegeket. És mindeközben nem akadt egyetlenegy párt, civil szervezet vagy érdekvédő hazafias szövetség, amely felháborodott volna. Magyarországon egy hasonló poén elképzelhetetlen lenne következmények nélkül...
(2008. január 22. Kocsis Péter: Emigráljon Ön is!)

A férfi úgy gondolja, hogy ha egyetlen szó teszi boldoggá a nőt, akkor ő teljesen feleslegesen hordja a téglát, adja fel a csekkeket, nemzi a gyereket és cipeli a másodikra az ásványvizet kartonszámra: neki is kényelmesebb lenne, ha ezzel a szóval nyitna reggel, és nem menne dolgozni, hanem inkább megnézné a DVD-ket, amik éppen a szerelemből következő gályamunka miatt gyűlnek kibontatlanul az alsó polcon. Ha gyerek is van, akkor a felsőn. De akkor éhen halnának. És hogy méltatlan hozzá (igen, hozzá, aki annyit szenved), hogy egyetlen szóval stimulálja boldoggá élete választottját: nézzen tévét, hallgassa meg naponta szinkronszínészek szájából, ha annyira akarja.
(2008. március 12. Szálinger Balázs: Minek kimondani? Nem elég, ha úgy van?)

Az elmúlt hónapokban felvételiztettem színész szakra a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Több mint ötszáz, most vagy nemrég érettségiző fiatalemberrel találkoztam az ország minden részéről. Mindegyikkel beszélgettem. A tapasztalat lesújtó, még az öt évvel ezelőtti felvételihez képest is. Tombol a felületesség, tájékozatlanság, olvasatlanság. Sokan a rendszerváltás körül születtek, és ebben az elemeire hullott, színvonalát vesztett közoktatási rendszerben nőttek fel. A gyors megoldóképletek generációi, akik arra a kérdésre, hogy ki írta a Mozart című musicalt (mert a szerzőket rendszerint nem tüntették fel a felvételi anyagaikon), gondolkodás nélkül, tempóban vágják rá, hogy Beethoven.
(2008. július 20. Novák Eszter: Háború és béke)

Battonyán mindig is ropogott a rock, már a hetvenes években is volt rockzenekara a városnak, többek között a Hollók és mesterek nevű banda, mely bekerült a Ki kicsoda a magyar rockzenében című könyvbe is. Ebben a zenekarban játszott a későbbi polgármester, Takács Dezső is. Battonyán már a nyolcvanas évek elején voltak Dead Kennedys-firkák Sex Pistols-grafittik, naná, a városban zenélt a Wálság Csoport nevű punkbanda (rövidítve: WC), akik a gimnázium lánykollégiumában adtak 1983-ban egy „botrányos koncertet", amikor is a „zenészek" rövid attackjuk után a közönség közé szaladtak, és mindenkit lefújtak női dezodorokkal.
(2009. január 9. Pós Zoltán: A világ közepe: Battonya)

Az üveges bor súlyából adódóan egyértelműen tiltólistás. Van, akinek még a sarokról is nehezére esik hazacipelni, nem hogy át egy hegyen. Szerencsére már sok helyen lehet kapni dobozos bort, amihez még csap is van, így gyakorlatilag hordóként funkcionál, és a közhiedelemmel ellentétben nem mindegyik lőre. Ha túrázni megyünk, megéri kivenni a kartondobozból, és csak a tasakot vinni magunkkal. Ha kifogy belőle a bor, el ne dobjuk – fújjuk fel, és kész a rögtönzött párna.
(2011. június 23. Varga Julis: Jótanácsok alkoholista túrázóknak)

A divat képviseletében velünk volt Király Tamás, az irodalomról Kukorelly Endrétől tanulhattunk, majd tovább oldódhattunk Ferenczi György muzsikájára. A zenei palettát színesítette Ágoston Béla és zenekara, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás kettőse a népzenei oldalról, a komolyzenét a Bartók Baby hegedűduó lopta a szívünkbe, majd lehengerelt az élő jazz-zel Soma. Őt népdalokkal Szalóki Ági ellenpontozta, végül Kálloy Molnár Péter és Kalmus Felícián andalító muzsikájával zártuk az estét. Természetesen a művészek közül nem maradhatott ki Lengyel Péter, a kortárs mozgásművészet élő példája, és a színház intimitása: két színésznő, Fazakas Júlia és Kovács Ágnes felolvasása, mely varázslatos kulturpárti hangulatot teremtett a busz fedélzetén.



A spontán buszsávfoglalás a kultúráért sikerre ítéltetett.
(2008. június 4. Kultúrpart: Botrány a buszon)