2014. január 25-én a Művészetek Palotája ad otthont a Nemzeti Filharmonikusok koncertjének. A zenekar Mahler VII. szimfóniáját játssza majd a világhírű karmester, Stefan Soltész vezényletével.
1904 nyarán Mahler befejezte a VI. szimfóniát, és elkészült a két éjszakai zenével, a majdani szimfónia második és negyedik tételével. Talán már ekkor eltervezte, hogy a Tragikus és katasztrófával záródó hatodik párdarabja - Mahler szavaival élve - nagyobbrészt derűs és humoros lesz. A következő nyáron - kiszabadulva a bécsi opera mókuskerekéből - nagy reményekkel vonult el a nagyváros forgatagából, de az ihlet (mely néha oly váratlanul tört rá, mint valami démon) ezúttal elkerülte.
"Be akartam fejezni VII. szimfóniámat, melynek már mindkét Andante tétele kész volt. Két hétig kínlódtam a folytatással, hogy majd beleőrültem, amint Te is emlékszel, mígnem elmenekültem a Dolomitokba! Itt ugyanaz a nóta, végül is feladtam a küzdelmet és hazautaztam, azzal a meggyőződéssel, hogy a nyaram immár úgyis elveszett. Krumpendorfban nem vártál, hiszen nem jeleztem érkezésem, így hát csónakba ültem és átvitettem magam a Wörthi tavon. Az első evezőcsapásnál eszembe jutott az első tétel bevezetőjének témája (vagy inkább a ritmusa és megszólalásának módja - és négy héten belül elkészültem az 1., a 3., és az 5. tétellel!"
E gyakran idézett - Alma Mahlernek írt - levélrészlet érdekes ugyan, de nem visz közelebb az alkotói lélektanhoz vagy az ihlet működéséhez. Hiszen amit a távolból (vagy legbelül) hallhatott Mahler, az nem más, mint egy lassú (talán gyászos, talán nem) induló zene. De mi lesz első tétel kezdetén ebből a bevezetésből? Bizonyos, hogy nem gyászinduló, mint az V. szimfónia nyitótételében. Inkább valami pompás, díszes menet, mely egyre gazdagabb hangszerelésével mintha egy karneváli forgatagot vizionálna.
Egészen más világba visz a két nachtmusik. Az elsőt utólag Mahler Rembrandt híres Éjjeli őrjárat című képéhez kötötte, melyet a néhány évvel korábban, egyik hollandiai vendégszereplése alkalmából látott az amszterdami Rijksmuseumban. A másik szerelmes, vallomásos éjjeli szerenád, gitárral, mandolinnal. Hangvétele a fiatalkori Wunderhorn-dalok világát idézi meg. A közbülső scherzo is az éjszaka hangulati köréhez tartozik: árnyak, víziók, megfoghatatlan tünemények bukkannak fel, majd tűnnek el hirtelen. Erre utal a tétel karakterutasítása is: "schattenhaft", azaz árnyszerűen. A finálé - mely Adorno szerint teátrális és hazug, ráadásul nincs arányban az előzményekkel - Wagner Nürnbergi mesterdalnok-nyitányának rokona. Ünnepi hangkavalkád, mely az extázisig fokozódik.
A VII. szimfónia Mahler leggazdagabb és talán legmodernebb partitúrája. Szinte minden pillanata meglepetéseket tartogat, nem véletlen, hogy a fiatalabb bécsi kortársak, mint Schönberg, Webern vagy Berg igen sokra becsülte. A mű ősbemutatója 1908-ban, Prágában volt, az előadáson Mahler vezényelt.
Az est karmestere a külföldön fényes karriert befutott, igen keresett, magyar származású dirigens lesz, Stefan Soltész, aki az esseni operaház intendánsi posztja mellett az esseni filharmonikusok zeneigazgatói tisztét is betölti.
A Nemzeti Filharmonikusok következő koncertje 2014. január 30-án kerül megrendezésre, a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
A műsor:
Sibelius: Valse triste, op. 44 no. 1, a Kuolema-ból
Sibelius: d-moll hegedűverseny, op. 47
Schubert: III. szimfónia D-dúr, D 200
Schubert: VIII. szimfónia h-moll „Befejezetlen", D 759
Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Alexandra Soumm (hegedű)
Schubert és Sibelius: az első és az utolsó romantikus; az egyik harmincegy évet élt, a másik majdnem háromszor annyit, igaz, az alkotómunkával már jóval korábban felhagyott; mindketten hét befejezett szimfóniát írtak, műveik szorosan összekapcsolódtak az irodalommal. A romantikus zene legtovább élt, 1957-ben elhunyt képviselője, Jean Sibelius a versenymű-irodalom egyik legnépszerűbb alkotását írta meg 1904-ben a d-moll hegedűversennyel. Ehhez azonban kellett az akkor mindössze tizenkét éves magyar csodagyerek, Vecsey Ferenc, akinek az ajánlás is szól, és aki először sikerre vitte a művet. A koncert nyitányaként a finn zeneszerző névjegyének számító, különleges hangulatú mű, az 1903-ban írt Valse triste, azaz Szomorú keringő csendül fel, amely a Halál (Kuolema) című színdarabhoz készült. Az est második felében annak az alkotónak a két művét hallhatjuk, akit szokás az utolsó bécsi klasszikus és egyben az első romantikus zeneszerzőnek nevezni: e két szimfónia pontosan ezt a kettősséget mutatja. Az 1815-ben írt III. szimfónián még a klasszikus kötöttség, valamint Beethoven erős hatása érezhető, de harmóniavilágában már a Margit a rokkánál, illetve a Halál és a lányka dalok világát képviseli. A hét esztendővel későbbi, a balladai feszültség és a szövegnélküli dal jegyében íródott – szándékosan vagy időhiány miatt – Befejezetlen szimfónia már egyértelműen a romantika szülötte. A koncert fiatal közreműködője Alexandra Soumm, a nagy hírű orosz hegedűiskola neveltje, az egyik legnevesebb és legkeresettebb szólista.
