Haláli albummal jelentkezik a gyermekcipőit lassacskán ki-kinövő Sacred Bones kiadó, a válogatás pedig kitűnő alkalmat nyújt egy kis poszt-punk régészetre.

A New York-i Sacred Bones független lemezcég egész szép kis kultuszt teremtett magának az évek során, amit egy cseles kvázi-önreklám stratégia (pl.: a kiadványok egyenruhaszerű borítói, melyeken mindig kiemelt helyen szerepel a háromszög + saját farkába harapó kígyó embléma) mellett annak is köszönhetett, hogy lelkes, javarészt ismeretlen, ám igen kiváló együtteseket sikerült összecsődítenie. A hűvös dekadenciát talán mindennél előbbre helyező vállalkozás az utóbbi esztendőkben viszonylag rövid időközönként volt képes előrukkolni olyan érdekes/jól fogadott munkákkal, amelyek, noha nem tartoznak korunk felbecsülhetetlen műremekei közé, egymás mellé helyezve azonban egy elég koherens és harmonikus arculatot kölcsönöznek ahhoz, hogy az SB-re a jelen egyik legtöbbre tartott indie kiadójaként tekintsünk. És mivel a megboldogult Soundkitchen, valamint a Holalo szervezőbrigádok jóvoltából a társaság nem egy zenekara lépett már fel Budapesten (Zola Jesus, The Men, Föllakzoid, Moon Duo, Holydrug Couple, Psychic Ills), szerencsére nekünk, magyaroknak sem kell azt éreznünk, hogy már megint kimaradunk valami jó buliból.

A Killed by Deathrock: Vol.1 nevezetű válogatás nagyjából a céggel egyidős, mivel a vezető Caleb Braaten már a 2007-es elindulás óta gyűjtögeti az obskúrus punk/poszt-punk szerzeményeket, amelyek végül idénre koncentrálódtak össze egy lemezzé. A címben szereplő látszólag vicces és ironikus stílusmegjelölés furcsa módon valóban létezik (az USA nyugati partjának horrorpunkjait illették vele a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján), bár nem feltétlenül kell teljességében újszerű dolgokra gondolni vele kapcsolatban. A szubkultúra ugyanis leginkább a brit goth színtér (Siouxsie & the Banshees, Bauhaus) amcsi tükörképeként fogható fel, ahol a fekete szemhéjfesték ugyanúgy jelen volt, mint a halálkultusz és a vele való humorizálás. Ez utóbbi egyébként az egyik legjobb dolog az amúgy olasz, svéd és német csapatokat is felvonultató korongban: viccesen lavírozik a koponyák és a sírkövek mellett úgy, hogy közben senkinek sem jut eszébe, hogy néhány fiatal tök komolyan adott olyan kacagtatóan morbid nevet az együtteseinek, mint az A Temetésed, az A Rothadás Íze, vagy a kedvencem: a Meztelenek és Holtak.


A nekrofil képi világgal és szemléletmóddal szemben azonban a zenét nem szabad félvállról vennünk, ebből a szempontból ugyanis meggyőző színvonalat hoz a kiadvány. Persze nagy hangzásbeli felfedezésekre ne számítsunk, mivel ezek lényegében egytől-egyig elfeledett, apró poszt-punk remekek, a műfaj sajátjának tekinthető árnyékos megszólalás/fojtogató légkör/robotikus ritmus pecsétjével megjelölve. A stílus viszonylag zárt keretein belül azonban bőven van akkora mozgástér, hogy a Killed By Deathrock végül kifejezetten változatos legyen, hisz’, bár az alaphangulat végig ugyanaz, néhol egy-egy zajosabb gitártéma vagy egy gördeszkásan galoppozó ütem egy újabb árnyalatot ad a sötétszürke tónusokhoz. Sőt, még ezeknél is felvillanyozóbb percek azok, amikor a szintetizátort is bedugják a konnektorba: a Liberty (Kitchen & The Plastic Spoons), a My Own Way (Bunker) és a The Love (Screaming for Emily) nevű szerzemények ugyanis a synth-punk olyan magasságáig rántják a hallgatót, ami elegendő kárpótlást nyújt még annak ellenére is, hogy bizony néhány felejthetőbb darab is átesett a rostán. De persze összességében még így is elég impozáns a végeredmény, amit jó ízléssel szemezgettek össze, és ami korántsem csupán külvárosi, jelmezes Halloween-partikhoz ajánlott.