A világhírű kanadai írónő 91 éves korában, kedden hajnalban halt meg párizsi lakásában. A Quebecből származó kétnyelvű szerző újságíróként kezdte, majd sikeres szépírói pályafutása során több mint száz novellát írt.
Joyce Carol Oates az elbeszélés egy másik híres kanadai mesteréhez, Alice Munróhoz hasonlította Gallant-t Twitter-üzenetében hangsúlyozva, hogy az elhunyt írónő milyen nagy hatással volt Munróra, és nyugodtan meg lehetett volna osztani kettejük között a Nobel-díjat is.
Munro maga is méltatta pályatársát: "Mavis Gallant csodálatos novellaszerző volt és állandó reményteli hatással volt az életemre" - írta.
A kanadai irodalom másik nagyasszonya, Margaret Atwood szintén mikroblogján emlékezett meg az eltávozott írónőről, olyan "csodálatos íróként" és "nyughatatlan személyként" festette le, aki mögött "lenyűgöző életút" állt.
Az 1922-ben Montrealban született Mavis Leslie Young egyetlen gyermeke volt az angolajkú protestáns családnak. Apja korán elhunyt, anyja ismét férjhez ment, ő pedig négyéves korától több mint tucatnyi francia nyelvű bentlakásos iskolában nevelkedett Kanadában és az Egyesült Államokban. Tanulmányait befejezve újságíróként dolgozott egy montreali lapnál. 1942-ben férjhez ment egy winnipegi zenészhez, John Gallant-hoz, de öt évvel később elváltak. 28 éves korában Európába utazott, ahol a The New Yorkernek eladott írásaiból és angoltanításból tartotta fent magát.
"Kenyéren, boron és mortadellán éltem. Európát számomra a mortadella ára szabályozta" - írta 1952-ben naplójába. Két évet adott magának, hogy íróként befusson, ami sikerült is: ekkor kezdődött 25 éves együttműködése a The New Yorker híres irodalmi szerkesztőjével, William Maxwell íróval.
Éles szemű megfigyelőként az írásaiban ábrázolt szereplők egyetlen gesztusa sem kerülte el a figyelmét, pontos társadalmi portrékat rajzolt. Nem kímélte novellái hőseit, de a humor is szerepet kapott írásaiban.
Európába költözését később azzal magyarázta, hogy Kanadát az ötvenes években "szellemi sivatagnak" érezte. "Párizsban akartam élni, szépirodalmat írni és tökéletesen szabad akartam lenni. Visszatartottam a lélegzetemet és ugrottam. Még azt sem láttam, vajon van-e víz a medencében" - fogalmazott.
Gallant otthon érezte magát Európában, íróként elismerésnek örvendett és nem állt szándékában visszatérni Kanadába. "Életemben először találtam egy olyan társadalmat, ahol amikor megmondtam, hogy író vagyok, nem kértek el előre háromhavi bérleti díjat" - idézte fel 2006-ban egy interjúban.
Miközben önmagáról ritkán írt, erősen foglalkoztatták a hozzá hasonlóan hazájuktól távol élők. Ennek a témának szentelte egy sor novelláját, amelyet kiadója a Home Truths című kötetben gyűjtött össze.
Csupán két regénye jelent meg, a Green Water, Green Sky, amelynek hőse egy külföldön élő amerikai anya és lánya, valamint az A Family Good Time, amely egy francia férjétől különvált, Párizsban élő kanadai nőről szól. Színdarabot is írt What is to be Done? címmel.
Gallant egyszer azt mondta a The Paris Review-nak: az írás olyan, mint a szerelem: "akkor a legjobb, amikor elkezdődik". Arról is beszélt, hogy minden nap ír: "nem teher számomra. Az életem része."
Michael Ondaatje, Az angol beteg Booker-díjas kanadai szerzője, aki Gallant 2002-ben megjelent Paris Stories című novelláskötetét szerkesztette, azt írta róla a The New York Timesnek küldött e-mailjében: "Imádtam az írásait. Korunk nagyszerű történetei. Annyira kifinomult, veszélyes, derűs. Az egész emberi lét. Az én hősöm".
Forrás: Hirado.hu
